A bizonyosság hübrisze

0
498
Fotó: A szerző felvételei

A Napfény rovatban ez az utolsó írásom. Töprengek – miről is írjak? Annyi mindenről írtak már. Kell-e még egy írás a tömérdek mennyiségű szó mellé, ami nap mint nap betör digitális ablakunkon? Annyi „fogásnak” és „trükknek” voltunk a tanúi az elmúlt időszakban, amelyekkel arra vettek rá minket, hogy egy cikket, ál-, rém- és egyéb szenzációs híreket, üzeneteket elolvassunk vagy legalább rákattintsunk. A hírek jönnek és mennek, felbukkannak és letűnnek, ami igazságnak tűnik ma, az holnap hazugság.  A hírek mellett ott találjuk még a temérdek ajánlást is, mit kell tenned a biztos siker, boldogság, kapcsolat, dobostorta, kovászos uborka és sok minden más érdekében. A világhálón hemzsegnek a tátogó halak. Persze lehet úgy dönteni, hogy lekapcsolom magam a világhálóról, de akkor ott van a szomszéd, a munkatárs, az utcán az emberek, akik igyekeznek szinten tartani a világról való (nem)tudásomat.

Vergődünk – Pilinszky szavaival élve, mint halak a hálóban, és a vergődésben pedig egymást is sebezzük. Hogy mennyire vergődünk és mennyire sebzünk másokat az azon is múlik, hogy mit gondolunk, kinek a hálójába kerültünk. Ha a nagy halász, a jó Isten hálójába, akkor bizonyára nincs mitől félnünk. Végső soron, Ő mindannyiunkat begyűjt majd. Addig viszont itt lüktet a szívünkben a félelem, ami az utóbbi időben sokunkon erőt vett – a bizonytalanságtól való félelem. Berendezkedtünk egy többé-kevésbé biztonságos (háló)világba, amelyről kiderült, hogy elég lyukas és sok helyen kipotyoghatunk belőle. Ki tart meg benne? Ki fog ki, ha majd kiesem?

A félelemmel, szorongással való megküzdés nem egyszeri és örökre szóló történés, hanem folyamatos. De ha gyakran nézek szembe vele, egyszer csak lekúszik rólam és „megtanulja a helyét”, mindig ott lesz velem, de már nem zavar és nem gátol abban, hogy magamhoz öleljem a holnapot és teljes szívemmel mondhassam lesz, ami lesz, jöjjön, aminek jönnie kell.

A bizonytalansággal és az ebből fakadó szorongással való megküzdés eredménye nem a bizonyosság, hanem annak elfogadása, hogy semmi nem biztos. Csak egy a biztos – a csillagháló, amelyet a mennyei Atya készített nekünk és amelybe majd begyűjt minket.

A biztonságunk az a tudat, hogy nincs biztonság, és ettől a válunk szabaddá és súlytalanná, mert már semmink nincs, még biztonságunk sem, így aztán már nem kell aggódnunk semmiért. Ha ezt a súlytalanságot megtapasztaljuk, akkor már bele tudjuk vetni magunkat az életbe és el tudjuk kötelezni magunkat a mostban önmagunkért és másokért.Ha sikerül ezt a könnyed, súlytalan szívet kimunkálnunk magunkban, akkor már nem fogunk fennakadni a világhálón és annak (rém)hírein, hanem belevetjük magunkat a pillanat értéklehetőségébe. Mi az élete értelme? Mi értelme van ennek az egésznek? – sokan kérdezik, amikor nehézségeket élnek át. Az értelem a most pillanatával kezdődik, amikor a lehetséges legnagyobb értéket megtalálhatod és megélheted. Bizonyára fontosak a prognózisok is, de gyakran csak aláássák az egyéni felelősséget, és elszalaszthatjuk, hogy megtegyük azt, ami itt és most lehetséges. Ha elfelejtjük, hogy mi csak részei vagyunk, de nem alkotói a csillaghálónak, akkor belebonyolódunk mi is a prognosztikus statisztikák kelepcéibe. D’Souza és Renner Nemtudás című könyvükben arról is írnak, hogy a pénzügyi intézetek rengeteg pénzt fizetnek a szakértőknek az előrejelzésekért, de ez gyakorlatilag kidobott pénz, mert a szakértők általában a legrosszabb jósok. A 2008-as pénzügyi válságot sem tudták előrejelezni, és ennek oka a szakértőkbe vetett vak hit mellett, a csordaszellem és a hübrisz is. A szakértelem nyilván fontos, de csak, ha alázattal és nem hübrisszel társul, s ha a statisztikai modellhez hozzáadjuk a megszámlálhatatlanul sok csillag Teremtőjét is.

A jó Isten egy nagyszerű képességet adott az embernek, a megküzdés képességét, amely néha vergődés, néha hatalmas szaltó. Nincs olyan nehézség, amelyből ki ne lábalhatna, nincs olyan helyzet, amelyből ne tanulhatna valamit. Csak egyetlen feltétele van: egy nyitott és alázatos szív, amely meglátja az apró csodákat, amely tud sírni és nevetni is hibáin, amely tud félni és lelkesedni is a holnapért és amely tudja, hogy egy nap az Úr kiveti rá csillaghálóját és begyűjti őt az égi kamrába.

Homa Ildikó sss

MEGOSZTÁS