Az Örömhírt csak örömmel lehet továbbadni

Jubiláns papjainkat kérdezzük

0
1530

„Örüljetek az Úrban szüntelenül”. Amikor jelmondatot kerestem, valahogy mind ez a mondat csengett a fülemben s a szívemben – vallja kérdezettünk. Az Úr szőlőjében immár huszonöt vagy ötven éve szolgáló lelkipásztorokat kérdezzük, Jánosi Gellért plébános válaszolt.

A szentelési ünnepsége mely mozzanata legemlékezetesebb számodra?

Körülbelül három hete felvetődött bennem is a kérdés, hogy vajon mi a legemlékezetesebb. Az a pillanat ugrott be, amikor le voltunk borulva az oltár előtt a Mindenszentek litániája alatt, és mindenki értünk imádkozott. Az érintett meg különösen, hogy most tényleg teljesen átadom magam Istennek, úgy éreztem is, hogy mindent átadok. Nagyon komolyan átéltem ezt. Ez volt a legemlékezetesebb, és utána még valami: hogy életemben először én is együtt mondom az átváltoztatás szavait az érsek úrral és az osztálytársakkal, akiket velem együtt felszenteltek. Az volt az első szentmise, amikor az én szavamra is átváltozott Jézus testévé a kenyér és Jézus vérévé a bor, és azt nagyon mélyen átéltem.

Mit osztanál meg szívesen az olvasókkal papi jelmondatod kapcsán?

Papi jelmondatom Szent Pál apostolnak a Filippi leveléből van, a négyes fejezet negyedik verse: „Örüljetek az Úrban szüntelenül”. Amikor jelmondatot kerestem, valahogy mind ez a mondat csengett a fülemben s a szívemben, és azon gondolkodtam, vajon miért? Kerestem a Szentírásban és máshol is, hogy még mi tetszene, de ez a mondat újra meg újra visszatért azzal a gondolattal, hogy papi életem folyamán legyen mindig öröm bennem, és ezt próbáljam sugározni mások felé – de ez ne csak az én örömöm legyen, hanem tényleg Jézustól kapjam. Szerencsés helyzetben voltam, hogy Vásárhelyen mindig sok pap volt, és soknak az életében láttam, hogy örömöt sugároztak. Valahogy bejött az is: „hogy örömötök teljes legyen”. Az is nagyon meghatározó volt abban, hogy ezt a jelmondatot választottam, hogy az örömhír hirdetője vagyok, és azt csak örömmel, boldogan lehet továbbadni. Most kezdtem gondolkodni azon, hogy volt-e olyan a huszonöt év alatt, amikor valami ezt úgy elhomályosította, hogy nem volt bennem öröm. Rájöttem, hogy ez akkor történt meg, amikor első helyre próbált kerülni olyan, ami nem feltétlenül papi munka, tehát építés, javítás, de valahogy mindig visszatért az öröm, amikor ismét első helyre tettem az igazi lelkipásztori tevékenységeket, a hitoktatást, az emberekkel való foglalkozást, a szentmise mélységesebb átélését.

Minek örülsz leginkább lelkipásztori szolgálatodban?

Nagyon örvendek annak, hogy többen igyekeznek komolyan megélni a keresztény hivatásukat, vannak, akik a lelkiségi csoportokba is bekapcsolódnak. Annak is örülök, hogy az utóbbi években meglehetősen sok pozitív visszajelzést is kapok tőlük egy-egy prédikáció vagy megszervezett tevékenység után. Együtt tevékenykedünk Isten országának a hirdetésén. Nagyon sokat segítenek a pedagógusok és a fiatalok az örömhír továbbadásában. Legutóbb például a bérmálási felkészítőbe is bevontam őket, elvállaltak egy-egy csoportot. Annak is nagyon örvendek, hogy sok gyermek van az egyházközségben, hittanos körülbelül 190. És még van egy nagy örömöm, amit mostanában többször el is mondtam: hogy emberként is elfogadnak, örömeimmel, hibáimmal, gyengeségeimmel együtt. Hogy nem mindenki csak azt látja, hogy a pap az, aki ott van az irodában vagy az oltárnál, hanem az embert is látják. Ez is örömmel tölt el.

Mostanában nagy öröm az is, amikor a fiatal pár kiválasztja az esküvőre mindhárom olvasmányt, a legtöbb esetben ők is olvassák fel, és megírják az egyetemes könyörgéseket is, én ilyenkor a prédikációt is arra építem, nekik szól. Természetesen ezt a jegyesoktatásokon előkészítjük, és hála Istennek egyre többen vállalják az utóbbi időben.

Melyek a pasztoráció súlypontjai számodra?

Az ifjúsági pasztoráció, illetve a családokkal való foglalkozás. Igyekszem a családlátogatást is betenni a napi programba, de nem mindig sikerül. Most, a karantén alatt szoktam járni egy családhoz, akik nagyon szépen, együtt végzik az esti imát – a szülők a három gyerekkel együtt. Minden napra a család egyik tagja készül. Legutóbb, amikor ott voltam náluk, a csodálattól szinte repdesett a lelkem, hogy egy hatodikos kislány milyen gyönyörű estét szervezett. Az, hogy én is kapok így az egyházközség híveitől lelki töltetet, segít abban, hogy fontosnak tartsam a családok közös imáját, és buzdítsam is rá az embereket. Adventben például volt kilenc Szállást keres a szentcsalád csoportunk. Igyekeztem mindegyikhez elmenni, legalább egy este ott lenni, olyan este is volt, hogy két csoportba kapcsolódtam be. Házszenteléskor, amikor a plébániára kerül a sor, a hívek fogadnak engem ott, a mise után. Elindítottuk a házaspárok találkozóit is. Ezek jutnak eszembe.

Mi jelent a leginkább töltekezést számodra az imában és azon kívül?

Az imában főleg Isten jelenlétének megérzése, érzékelése. Fontosnak tartom a mindennapi szentmisét, ez is nagy töltekezési lehetőség. A fiatalokkal való különféle programok is nagy örömet adnak, hála Istennek káplán korom óta végigkísérte lelkipásztori életemet, hogy igyekeztem az ifjúsági csoportot is felkarolni. Itt, Varságon már több mint tíz éve bekapcsolódom a pedagógusokkal a farsangi színdarabokba is, a próbák is nagyon jók, és az is, hogy az előadásra az egész falu összegyűl. Akkor nem az oltárnál látnak, hanem a színpadon. Ugyanez a pedagóguscsapat általában nagyon jól besegít a bibliahét megszervezésébe, levezetésébe is. Nagyon jól mellém állnak a gyermekeknek szóló vallásos programoknál. Nagy töltekezést jelent a csodálatos természet is, mely körülvesz. Ez a táj, ez az egész környezet Isten nagy ajándéka számomra.

Jánosi Gellért plébános: Marosvásárhelyen született 1970. szeptember 11-én.
Teológiai tanulmányait a Gyulafehérvári Hittudományi Főiskolán végezte. Pappá 1995. június 25-én szentelték Gyulafehérváron.

Szolgálati helyei:
Barót: 1995–1997 között
Szováta: 1997–2000 között
2000-től Székelyvarságon plébános.

Kérdezett Bereczki Silvia sa
Megjelent a Vasárnap 2020/23. számában.