Járványzöngék

0
2817
Illusztráció • Fotó: pixabay.com

Ha már anyaországi szolgatársam nekirugaszkodott, uccu neki, én is megpróbálom leszűrni a járvány „levét”. Nem akarok másokat ismételni, inkább a saját megélt tapasztalataimra, felismeréseimre szorítkozok. Pontokba is szedem, úgy könnyebb.

  1. Felértékelődött a szabadság. Ez a belső szabadság, amit senki és semmi nem vehet el. Lehet ugyan korlátozni a külső körülményekkel, de belül mindig marad akkora játéktered, ahol magadra lehetsz Istennel, jó és rossz között felelősen dönthetsz. Hiszen Isten a körülményeket is uralja. S ez a te belső erőforrásod.
  2. A bezártság megvisel. Elidegenít. Szétveri a közösséget. Az elvonási tünetek miatt is, a lehetőségek beszűkülése miatt is. A félelem miatt is, hogy lemaradtál valamiről. Hogy egy csomó minden elúszott, elsikkadt életedből, anélkül, hogy közöd lett volna hozzá. Felerősödött a magány-érzet, leegyszerűsödtek az élet dolgai. Sokszor már-már csak a túlélés, a „majd elmúlik”- érzés hajtott előre.
  3. Belső energiák szabadultak fel. A külső nyomás kényszere alatt ez egy idő után nem befelé menekülés, hanem berendezkedés egy új világban. Ahol csend van, nincs nyüzsgés, pörgés, zaj, hanem végtelen nyugalom, különös béke. Ahol leülepednek a feszültségek és vulkánként törnek fel titokzatos, mély erők, energiák. A Lélek inspirációja, a maga sodró erejével. Eleinte zúgolódsz, hadonászol, háborogsz, tiltakozol, aztán amikor tehetetlennek érzed magad a túlerővel szemben, „harcmodort” váltasz. Mögéje nézel, fogást találsz rajta, s már azzal is legyőzted, hogy nem tud rajtad felülkerekedni. Közben te is használódsz, téged is koptat a harc, de gondolataid tisztulnak, érzéseid kisimulnak, megtanulsz elengedni, mosolyogni, egyfajta szent közömbösséggel, távolságtartással kezelni mindazt, ami téged végül is nem földbe döngöl, hanem megerősít. Rájössz, hogy ez az Istenre utalt totális kiszolgáltatottság meg is véd téged a gonosztól. Rembrandtról írják, hogy sok önarcképet festett. Ahogy öregedett és csúnyább lett, egyre jobb képeket készített önmagáról. Talán a járvány is arra volt jó, hogy a kép, amit rólunk Isten festeni akar, egyre tisztuljon, szebb legyen. Még a ráncok is.
  4. Többet kívánkoztam a természetbe. Emiatt sokkal többet is mozogtam. Jót tett a léleknek a sok séta, gyaloglás, kerékpározás, kerti munka. Ez jótékonyan hatott egészségemre, alvásomra, étvágyamra, szellemi munkámra, imaéletemre. Kint is tisztább volt a levegő, nem idegesített annyira az autók zaja, az utcán is nagyobb volt a csönd.
  5. Kiderült: milyen tehetetlen az emberi hatalom. Milyen hamar meg lehet ijeszteni a legerősebbeket, a leggazdagabbakat is. Ugyanakkor az is: mennyire manipulálható az ember. Milyen könnyen hajlik a kisebb ellenállás felé. Főleg, ha beleverik a félelmet. Az emberi közösségek (államiak és egyháziak egyaránt) ilyen téren most nagyon rosszul vizsgáztak. Hiszen senki sem lázadt fel, nem sztrájkolt a hívők jogaiért.  Talán üdítő kivétel ez alól egy francia közösség, akik aláírásgyűjtésükkel elérték, hogy Macron elnök kinyittassa a templomokat…
  6. Rájöhettünk arra, hogy az online módszerek legföljebb túlélési stratégiaként, ideiglenesen, átmenetileg jók. Több, mint semmi. De nem sokkal. Mert hiába rendeled meg az internetes kaját. Ha a gyorsfutár konkrétan nem hozza el, virtuálisan nem tudod megenni. És ez minden szinten igaz. Tehát nincs értelme új világrendet jósolni: ’hómoffiszban’, digitálisan nem lehet sem szeretni, sem földet művelni, sem emberi kapcsolatokat fenntartani. A technika nem helyettesíti, nem pótolja az embert. Istent sem. Isten közösségi lénynek teremtette az embert. S ez így van jól.
  7. Már elcsépelt lózung: többé már semmi sem lesz olyan, amilyen volt… –, de azért Isten szeretete, a tíz parancs követelménye, az alapvető emberi adottságaink, az erkölcsi normák, a kinyilatkoztatás ugyanaz marad. A járvány után is. Fölösleges lerombolni Churchill, Szent Ágoston, Mátyás király szobrát olyan címen, hogy kicsit vagy nagyon rasszisták voltak… Mert ezek a címkék is a szélsőségek gyengéi. Az evangélium pedig nem a „kutyaharapást szőrével” elvre épül. Megbocsátás, irgalom, áldozat, szenvedés nélkül nem lehet a gonoszat kiírtani. Sőt még azzal sem teljesen, de legalább nem lesz gonoszabb tőle a világ. Az emberi természet „maghasadása” minden szabados, jogi köntösbe bújtatott többségi szavazástól függetlenül megmarad. Azon csak Krisztus Urunk megváltása segít. Semmi egyéb.
  8. A járvány azt is megmutatta: mekkora erő van a hűségben, a kitartásban. Amikor következetes maradsz Istenhez és szeretteidhez. Jó és balsorsban egyaránt. Hiszen az ő szeretetük tart fenn téged. Csak azokra számíthatsz, akik szeretnek. Ez adott élményt és visszajelzést akkor is, amikor a külvilág, a maga (rém)híreivel, politikai játszmáival nem reményt keltett, hanem csak lesújtott és kedvünket szegte.
  9. Amit jól csinálunk, azt nem kell abbahagyni, nem kell megváltoztatni. Az nem lesz meghaladott. Csodálatosan fogalmaz egy népdal: hogy a mi szerelmünk félbe ne szakadjon…
  10. A járvány felnagyította a lelki éhséget. Felerősítette az Isten utáni vágyat. Spirituális éhséget és szomjúságot okozott azoknál is, akik eddig csak pótlékokkal éltek. A kvázi, a hamis, az ál-igények helyett valós szükségletek jelentkeztek egyre élesebben, amelyeket nem lehet többé eltakarni. Az élet igazi kérdései kerültek terítékre: mi az életem értelme? Kiben van az én reménységem. Találóan fogalmazott a minap dr. Gál Sándor ref. esperes, nyíregyházi lelkipásztor: Krisztus nem adalék a történelemben, nem egy „modellezés” a számtalan többi alternatíva között, nem egy szócikk a lexikonokban, hanem ő maga a megfejtés, a megoldás. (vö. igehirdetés 2020. június 14-én, Kossuth/médiaklikk.hu).

Jó lenne visszatérni. Hozzá.

Sebestyén Péter