Az Oltáriszentség Jézus gyógyító szeretete – a pápa úrnapi homíliája

0
572
Fotó: Vatican Media

Krisztus Szent Testének és Vérének ünnepén, Úrnapján délelőtt Ferenc pápa a Szent Péter bazilika katedra oltáránál mutatta be a szentmisét Angelo Comastri bíborossal, a bazilika főpapjával és Vittorio Lanzani püspökkel, a Szent Péter Művek delegátusával. A szertartáson mintegy ötven hívő vett részt. A szentmisét adoráció és szentségi áldás követte, a világjárvány következtében a hagyományos körmenet idén elmaradt.

Homíliájában Ferenc pápa az Eucharisztiáról, Krisztus húsvétjának az emlékezetéről mondta el gondolatait. Az emlékezés nem magánügy, hanem az út, amely Istenhez kapcsol bennünket, emlékezetét át kell adnunk nemzedékről nemzedékre. Az Oltáriszentség, amelyben Jézus szeretetét adja nekünk, meggyógyít bezártságunkból, immunissá tesz a gonosz fertőzésével szemben, a felebarátainkkal való szolidaritásra késztet. A belső gyógyulásra ma különösen nagy szükségünk van, utalt a pápa a világjárvány következményeként kialakult helyzetre.

Nem feledkezhetünk meg az Úrról

„Gondolj az egész útra, amelyen az Úr, a te Istened (negyven éven át) vezetett” (MTörv 8,2). Emlékezz: Mózesnek ezzel a felszólításával kezdődött ma Isten Szava – kezdte homíliáját Ferenc pápa. Nem sokkal később Mózes megerősítette: „Ne felejtsd el az Urat, a te Istenedet”. A Szentírást azért kaptuk, hogy legyőzzük feledékenységünket, hogy ne feledkezzünk el Istenről. Milyen fontos emlékezni rá, amikor imádkozunk! – mondta a pápa, felidézve egy zsoltár tanítását: „Emlékezem az Úr tetteiről, gondolkozom a hajdani csodákról” (Zsolt 77, 12). Gondoljunk azokra a csodálatos dolgokra és csodákra is, amelyeket az Úr a mi életünkben tett – hangzott a pápa buzdítása.

Az Úr emlékezetét át kell adnunk nemzedékről nemzedékre

Alapvetően fontos, hogy emlékezzünk a kapott jóra: ha nem emlékezünk rá, akkor elidegenedünk önmagunktól is, emlékezet nélkül kitépjük gyökereinket a talajból, amely táplál bennünket és hagyjuk, hogy, mint faleveleket elsodorjon bennünket a szél. Ha azonban emlékezünk, akkor legerősebb kötelékeinkhez kapcsolódunk, érezzük, hogy egy történelem részei vagyunk, együtt lélegzünk egy néppel. Az emlékezet nem magánügy, út, amely Istennel és a többiekkel egyesít bennünket. Ezért a Bibliában az Úr emlékezetét nemzedékről nemzedékre, apáról fiúra át kell adni, mint ahogy a Második Törvénykönyv egy szép szakasza mondja: „Ha holnap megkérdezi a fiad, melyek azok a parancsok és törvények, amelyeket az Úr, a mi Istenünk szabott nektek, akkor így válaszolj fiadnak: „A fáraó rabszolgái voltunk . […] Az Úr a szemünk láttára nagy és félelmetes jeleket és csodákat vitt végbe” (MTörv 6,20-22). Te is add át fiadnak az Úr emlékezetét – tette hozzá az ószövetségi idézethez Ferenc pápa.

Isten az Eucharisztiában ránk hagyta emlékezetét

De van egy probléma – folytatta homíliáját a pápa, és feltette a kérdést: Mi történik, ha megszakad az emlékek átadásának láncolata? És hogyan lehet arra emlékezni, amiről csak hallottunk beszélni, anélkül, hogy megtapasztaltuk volna? Isten jól tudja, hogy ez milyen nehéz, tudja, milyen törékeny a memóriánk és számunkra egy hallatlan dolgot vitt véghez: hagyott ránk egy emlékezetet. Nem csak szavakat hagyott ránk, mert könnyű elfelejteni azt, amit hallottunk. Nem csak az Írásokat hagyta ránk, mert könnyű elfelejteni azt, amit olvasunk. Nem csak jeleket hagyott ránk, mert el lehet felejteni azt is, amit látunk. Egy Eledelt adott nekünk, és egy ízt nehéz elfelejteni. Hagyott ránk egy Kenyeret, amelyben Ő élő jelenlét, jelen van szeretete minden ízével.

Amikor magunkhoz vesszük, mondhatjuk, hogy „Az Úr emlékezik rám!”. Ezért Jézus ezt kérte tőlünk: „Ezt tegyétek az én emlékezetemre” (1Kor 11,24). Tegyétek – mondja Jézus, vagyis az Oltáriszentség nem egy egyszerű emlék, hanem egy tény: a szentmisén jelen van előttünk az Úr Húsvétja, Jézus halála és feltámadása. Ezt tegyétek az én emlékezetemre – mondja Jézus, vagyis arra szólít, hogy összegyűljünk és mint közösség, mint nép, ünnepeljük az Oltáriszentséget, hogy emlékezzünk rá. Nem élhetünk nélküle, ez Isten emlékezete, ami meggyógyítja sebzett emlékezésünket.

Az Oltáriszentség begyógyítja sebeinket

Mindenekelőtt meggyógyítja elárvult emlékezésünket. Sokak emlékeit a szeretet hiánya, az égető csalódások jellemzik, amelyeket azok okoztak, akiktől szeretetet kellett volna kapniuk és ehelyett árvává tették szívüket. Vissza kellene térni a múltba és meg kellene változtatni, de ez nem lehetséges. Isten azonban meg tudja gyógyítani ezeket a sebeket, emlékeinkbe helyez egy nagyobb szeretetet, az ő szeretetét. Az Eucharisztia az Atya hűséges szeretetét hozza el nekünk, amely meggyógyítja árvaságunkat. Jézus szeretetét adja, aki egy sírboltot érkezési pontból kiindulási ponttá alakított és ugyanígy a mi életünket is gyökeresen megváltoztathatja. Eláraszt bennünket a Szentlélek szeretetével, aki vigasztal, mert soha nem hagy magunkra és meggyógyítja a sebeket.

Jézus meghívott bennünket lakomájára

Az Eucharisztiával az Úr meggyógyítja negatív emlékezésünket is, amely mindig a felszínre hozza azokat a dolgokat, amelyek rosszul mennek és azt a szomorú gondolatot hagyja bennünk, hogy semmire sem vagyunk jók, mindig csak tévedünk, „hibásak” vagyunk. Jézus azt mondja nekünk, hogy ez nem így van. Jézus örül, hogy bensőséges kapcsolatra lépünk vele és minden alkalommal, amikor magunkhoz vesszük, arra emlékeztet, hogy értékesek vagyunk: mi vagyunk lakomáján a várva várt vendégek, azok az asztaltársak, akikre ő vágyakozik. És nem csak azért, mert nagylelkű, hanem azért, mert valóban szeret bennünket: látja és szereti a jót és a szépet, ami bennünk van. Az Úr tudja, hogy a gonosz és a bűn nem a mi önazonosságunk: ezek betegségek, fertőzések – mutatott rá homíliájában Ferenc pápa.

Az Oltáriszentség átalakító ereje

És eljön, hogy meggyógyítsa ezeket az Eucharisztiával, amely tartalmazza az antitesteket a negativitás betegségében szenvedő emlékezésünk számára. Jézussal immunissá tehetjük magunkat a szomorúság ellen. Mindig szemünk előtt lesznek botlásaink, fáradozásaink, otthoni és munkahelyi problémáink, meg nem valósított álmaink. De súlyuk nem nyom többé agyon, mert a felszín alatt, a mélyben ott van Jézus, aki bátorít bennünket szeretetével. Íme az Oltáriszentség ereje, ami átalakít bennünket Isten hordozóivá: az öröm és nem a negativitás hordozóivá. Feltehetjük magunknak a kérdést: mi, akik misére járunk, mit viszünk el a világnak? Szomorúságunkat, keserűségeinket, vagy az Úr örömét? Szentáldozáshoz járulunk és utána tovább panaszkodunk, folytatjuk mások kritizálását, önmagunkat sajnáljuk? De ez nem tesz jobbá semmit sem, miközben az Úr öröme megváltoztatja az életet.

Az Eucharisztia szolgálatra késztet

Az Oltáriszentség végül meggyógyítja bezárt emlékezésünket. A sebek, amelyeket magunkban őrzünk, nem csak nekünk okoznak problémákat, hanem a többieknek is. Félénkké és gyanakvóvá tesznek, kezdetben zárkózottak vagyunk, később cinikusak és közömbösek. Azt eredményezik, hogy másokkal szemben távolságot tartva és arrogánsan viselkedünk, abban az illúzióban ringatjuk magunkat, hogy így ellenőrizni tudjuk a helyzeteket. De ez félrevezető: csak a szeretet gyógyítja meg gyökereiben a félelmet és szabadít meg a bezártságoktól, amelyek gúzsba kötnek bennünket. Ezt teszi Jézus, amikor kedvesen elénk jön az Oltáriszentség lefegyverző törékenységében; így adja át önmagát, hogy elmondja: csak ha megnyílunk, akkor szabadítjuk meg magunkat a szív bénultságából.

Az Úr egyszerű kenyérként kínálja fel magát nekünk, és arra is meghív, hogy ne pazaroljuk el az életünket követve ezer felesleges dolgot, amelyek csak függőséget okoznak és benső űrt hagynak maguk után. Az Oltáriszentség kioltja bennünk a dolgok utáni éhséget és lángra lobbantja a szolgálat utáni vágyat. Felállít bennünket kényelmes, ülő életmódunkból, arra emlékeztet, hogy nem csak száj vagyunk, amit etetni kell, hanem az ő keze, hogy felebarátunk éhségét csillapítsuk. Sürgető szükség van rá, hogy gondját viseljük azoknak, akik éhezik a táplálékot és a méltóságot, annak, akinek nincs munkája és csak nehezen tud megélni. Ezt konkrétan tegyük, mint ahogy konkrét a Kenyér, amit Jézus ad nekünk. Szükség van valódi közelségre, a szolidaritás valódi láncolataira. Jézus az Oltáriszentségben közel jön hozzánk: ne hagyjuk magára azt, aki mellettünk áll! – figyelmeztetett a pápa.

Az adoráció az emlékezet ünneplésének folytatása

Folytassuk az Emlékezet ünneplését, amely meggyógyítja emlékezésünket: a szentmisét – mondta a pápa, hangsúlyozva, hogy emlékezésünk a szív emlékezése. Az Úr emlékezete, a szentmise pedig az a kincs, amelyet az első hely illet meg az egyházban és életünkben. Egyben felfedezzük az Oltáriszentség imádását, amely folytatja bennünk a szentmise művét. Ez jót tesz nekünk, meggyógyít belül. Főleg most, valóban szükségünk van rá – fejezte be Úrnapi homíliáját Ferenc pápa.

Forrás: Vatican News/Facebook