2020. május 23., szombat

0
982

EVANGÉLIUM

Búcsúbeszédében Jézus így szólt tanítványaihoz:
Bizony, bizony, mondom nektek: Bármit kértek majd az én nevemben az Atyától, megadja nektek. Mindeddig semmit sem kértetek az én nevemben. Kérjetek, és kaptok, hogy örömötök teljes legyen!
Ezeket hasonlatokban mondtam nektek. Eljön az óra, amikor már nem hasonlatokban szólok, hanem nyíltan beszélek az Atyáról.
Azon a napon majd az én nevemben kértek, és nem mondom azt nektek, hogy én kérem értetek az Atyát. Hiszen az Atya szeret titeket, mivel ti is szerettetek engem, és hittétek, hogy az Istentől jöttem.
Eljöttem az Atyától és a világba jöttem. Most elhagyom a világot, és visszatérek az Atyához.
(Jn 16,23b-28)

Jézus nevében kell kérnünk, ezt így tesszük minden szentmisében, az egyház a könyörgéseit így fogalmazta meg … „a mi Urunk Jézus Krisztus által”… és nekünk is így kell tennünk, csak arra nagyon oda kell figyelnünk, hogy mi az, amit kérünk.

Pék Sándor, a nagyváradi Szent László-templom plébánosa

MEGOSZTÁS