Nézz a lábad elé!

0
404
Illusztráció • Pixabay

Az igazság az, hogy már nagyon várjuk ezt a május 15-ét. Kérdések sorozata jut el hozzám is, ahogy valójában én magam is megfogalmazom magamnak: Mit szabad és mit nem szabad majd tenni? Lesz-e közösséggel bemutatott szentmise? Ha igen, milyen körülmények között? Lehetséges lesz-e a csoportjaink találkozója? Meglátogathatjuk-e betegjeinket? Röviden, elég nagy várakozásban élünk. A várakozásban rejtőzik részben egy kis türelmetlen feszültség, izgalom, sőt egy kis idegesség is. Vajon beteljesülnek-e reményeink? De a várakozásban van valami nagyon szép is. Gondoljunk csak az adventi várakozásra. A várakozás egy reményteli idő. Sőt néha majdnem nagyobb a varázsa az elérkezett beteljesülésnél.

Bennem is él ez a várakozás. Főleg a híveinkre gondolok, akik közel két hónapja nem járulhattak szentségekhez. Hálásak a közvetített szentmisékért, és azért hogy arra biztatjuk őket, hogy a lelki áldozás is valóságos találkozás az Úr Jézussal, de azért mégis sokan szenvednek. Igen, főleg miattuk kérem az Urat, add, hogy valami változzon! A várakozásomban azonban van valami, ami néha túlságosan elvonja a figyelmemet a jelenttől. Néha azon veszem észre magam, hogy gondolataimban a júniusi, júliusi és az augusztusi programjainkat fürkészem. Vajon lesz belőlük valami? A számítógépemen dolgozva időnként újra és újra rákattintok egy-egy hírportálra: Vajon lehet valamit tudni?

Az Úr Jézus pedig ezt mondja: „Elég a mának a maga baja.” (Mt 6,34)

Gyerekként nagyon sokat mozogtam, szaladtam és el is estem. Sokszor meg is ütöttem magam. Amikor nagyon eltávolodok a jelenttől, bevillan gyerekkorom  egy rövid figyelmeztetése: Nézz a lábad elé! Várakozok, tervezek, kérdezek. Majd eszembe jut, hogy nézzek a lábam elé. A jelenben akarom keresni Isten akaratát, megtenni, amire hív. Igent akarok mondani a kicsit személytelen online szentmisékre, a zoomos családos találkozókra, a telefonos beszélgetésekre, a zoomon közvetített rózsafüzér imára, addig, ameddig Ő ezt megengedi. Majd igent az újabb változásokra.

Reggel, amikor kinyitom a templomunkat, hogy imára betérhessenek napközben az erre járók, meg szoktam állni a tabernákulum előtt. Van egy kis kedves reggeli fohászom: „Uram, add, hogy megértsem a mai nap feladatát.”

Mi lesz holnap? A „holnap majd gondoskodik magáról” (Mt 6,34), én pedig csak nézzek a lábam elé.

Szilvágyi Zsolt (temesvár-józsefvárosi plébános)

MEGOSZTÁS