Otthon

Húsvét 5. vasárnapja

1
574
Fotó: pixabay.com

EVANGÉLIUM

Abban az időben Jézus így szólt tanítványaihoz:
„Ne nyugtalankodjék a szívetek! Higgyetek az Istenben, és bennem is higgyetek. Atyám házában sok hely van. Ha nem így lenne, mondtam volna-e: Elmegyek és helyet készítek nektek? Ha majd elmegyek és helyet készítek nektek, ismét eljövök, és magammal viszlek titeket, hogy ti is ott legyetek, ahol én vagyok. Hiszen ismeritek az utat oda, ahova én megyek!”
Ekkor Tamás így szólt: „Uram, mi nem tudjuk, hogy hova mégy; hogyan ismerhetnénk hát az utat?” Jézus ezt felelte: „Én vagyok az út, az igazság és az élet. Senki sem juthat el az Atyához, csak általam. Ha engem ismernétek, Atyámat is ismernétek. De mostantól fogva ismeritek őt, és látjátok.”
Fülöp megjegyezte: „Uram, mutasd meg nekünk az Atyát, és ez elég nekünk!” Jézus így válaszolt: „Már olyan régóta veletek vagyok, és nem ismersz engem, Fülöp? Aki engem lát, az látja az Atyát is. Hogyan mondhatod hát: Mutasd meg nekünk az Atyát? Nem hiszed talán, hogy én az Atyában vagyok s az Atya énbennem? A szavakat, amelyeket hozzátok intézek, nem magamtól mondom, és a tetteket is Atyám cselekszi, aki bennem van. Higgyétek el, hogy én az Atyában vagyok, és az Atya énbennem. Ha másért nem, legalább a tetteimért higgyétek!
Bizony, bizony mondom nektek: Aki hisz bennem, ugyanazokat a tetteket fogja végbevinni, amelyeket én cselekszem, sőt még nagyobbakat is tehet azoknál, mert én az Atyához megyek.”
(Jn 14,1-12)

Atyám házában sok hely van – mondja Jézus búcsúbeszédének elején. A ház, a lakás, az otthon, hajlék és épület – valami közösre utalnak az ember életében: szeretne valahol otthon lenni, szeretne megérkezni, szeretne biztonságban lenni. Az ember építkezik – hogy lakhasson valahol. De az épület önmagában még nem jelent otthont is. Az üzletek, intézmények épületekben vannak, de senki sem gondol arra, hogy oda haza menne. Az ember csak saját házában van igazán otthon. De hol van az ember háza? Hol van az ember otthona?

A hajlék menedéket ad, az épületbe be lehet menekülni az eső és vihar elől, a szálláshelyen éjszaka nyugalomra hajthatjuk fejünket, az öregotthonban pedig segítenek rajtunk mindennapi nehézségeinkben. De egyik sem igazi otthon. Senki sem gondol arra, hogy hazamegy egy intézménybe, amelyik nem az övé, amelyikben nem laktak ott a szülei, nagyszülei, amelyet nem javított meg néhányszor, amelyben nem nevelte saját gyerekeit. Lakni valahol és otthon lenni valahol – két külön fogalom. A kamionsofőr az autó fülkéjében lakik, de nem az az otthona. És a hajléktalanok? Ők soha nem juthatnak haza, csak mert nem engedhetik meg maguknak, hogy egy lakást vegyenek?

Otthon lenni valahol – nagyon sok mindent jelenthet. Pontosabban az emberi élet minden részletét jelentheti az otthon. De ezek csak együtt adhatják a megszokottság, biztonság, nyugalom igazi otthonos érzését. A kisgyerekek nagy többsége keservesen sír, amikor óvodába kell menni: nem érzi otthon magát. Az idős emberek sokszor könyörögnek a kórházi alkalmazottaknak: engedjék haza őket, mert nem szeretnének idegen helyen meghalni. Érzékenyeknek nevezzük őket vagy kényeseknek, pedig ők valami nagyon mély dolgot értettek meg: az ember életének lényeges vonása, hogy otthonra vágyik. Ha laknia kell valahol, akkor azt leginkább otthonában teszi. És igazán lakni valahol csak akkor tud, ha az otthon vonásait fölfedezi azon a helyen, ahol tartózkodik.

Az óvodáról azt mondják: megszokta hamar a gyerek, már nem sír. Pedig nem megszokásról van szó, hanem egyfajta helyettes-otthonként való elfogadásról. Akkor szereti meg a gyerek az óvodát is, ha az otthon vonásait találja meg benne: ha az alkalmazottak szülőként viselkednek, ha a társak testvérek lesznek, ha a falak az otthon meghittségét sugározzák. Számomra az is fontos, hogy a gyerekek messze nem a gazdasági érték szerint döntik el, hogy otthon-e számukra valami vagy sem. Elég, ha van egy kedves néni a néhol düledező épületben, rögtön otthonossá kezd válni az idegen intézmény. Viszont a legújabb felszereléssel rendelkező óvoda is maradhat intézmény, ha nincs az otthont megteremtő életérzés a falak közt.

Az ember lakást épít, mert nem érzi otthon magát. Ha a Holdra vagy a Marsra szállnánk, akkor is építenénk, akkor is otthont keresnénk. Az ember lakva létezik. És mivel állandóan lakik valahol, ezért épít. De önmaga sem tudja, milyen az igazi otthon. Ezért állandóan rendezi, díszíti a lakását. Keresi saját építményében azt a beállítást, amitől tényleg otthon lesz a házából. De az otthont sem az épület, sem a kényelem, sem a szofisztikált berendezés nem tudja megadni. Az otthon pusztán egy mélyen lakozó emberi vágy kifejeződése. A lakások krízise nem az épületek hiányában van, nem a migráció és népszaporulat miatt jelentkezik ez a probléma. Az ember otthontalansága nem épületekben oldható meg. Sokkal régebbi és sokkal mélyebb, mint az összes társadalmi kérdés. Az ember elfeledte, mit jelent lakni valahol, az ember elfeledte, milyen az igazi otthon. Haza igazán csak akkor érkezik, ha megszűnik a vágya, hogy építsen. Otthonra csak az Atya házában talál. Jézus, akinek földi életében nem volt hová lehajtania fejét, előrement, hogy az otthont, az örök otthont elkészítse.

László István kolozsvári segédlelkész

Megjelent a Vasárnap május 10-ei számában.

1 HOZZÁSZÓLÁS