Tükrözd Isten szeretetét

Egy tiszteletreméltó olasz kamasz az életszentség útján

0
378
Matteo Farina • Fotó: CNA

Ferenc pápa május 6-án hagyott jóvá öt újabb szenttéavatási ügy elindítását, négy férfi és egy nő esetében, akiket ezentúl a „tiszteletreméltó” megszólítás illet –, köztük azét az olasz tinédzserét, aki 2009-ben agydaganatban halt meg.

Május 6-án Angelo Becciu bíboros, a Szentté Avatási Ügyek Kongregációjának prefektusa jelenlétében a pápa elismerte, hogy Francesco Caruso (1879-1951) és Carmelo De Palma (1876-1961) olasz papok hősiesen gyakorolták az erényeket, ugyanígy tett a spanyol redemptorista szerzetes, Francisco Barrecheguren Montagut (1881-1957) is. Ez utóbbi korábban házasember volt, miután özvegységre jutott, lépett a rendbe és lett pap. Lánya, Maria de la Concepción Barrecheguren García (1905-1927) esetében apjáéval egyszerre indult meg a szentté avatási ügye május 6-án. Az ötödik egy olasz tizenéves, az 1990 és 2009 közt élt Matteo Farina, aki a dél-olaszországi Brindisiben vallásos családban nevelkedett Erika nevű lánytestvérével együtt. A plébánia, ahová a család tartozott és ahol a szentségekben részesültek, a kapucinusok gondozásában áll, ezért erősen hatott rájuk a kapucinusok által szorgalmazott hangsúlyos Szent Ferenc és Szent Pio atya-kultusz.

Szentté avatási ügyének posztulátora szerint Matteo Farina már egészen zsenge korától vágyott arra, hogy folyton valami újat tanuljon, minden tevékenységbe rendkívüli odaadottsággal és szorgalommal kapcsolódott be, legyen szó iskolai tevékenységről, sportról, zenéről. Nyolc évesen lett elsőáldozó, gyakran végzett szentgyónást, nagyon figyelmesen olvasta a Szentírást, hallgatta és követte Isten szavát. Kilenc évesen nagyböjti jó feltételként végigolvasta a Máté-evangéliumot, minden nap imádkozta a rózsafüzért. Ugyanekkor azt álmodta egyszer, hogy hallja Pio atyát, aki azt magyarázza neki, mit jelent az a kijelentés, hogy aki bűn nélkül való, az boldog. Ekkor meghívást érzett arra, hogy másoknak is elmagyarázza e mondás értelmét, hogy egyszer majd mindannyian együtt örvendezhessenek Isten országában. A kis Farina nagy késztetést érzett az evangelizációra különösen társai körében. Fel is jegyezte, mennyire vágyik arra, hogy missziója sikerrel járjon, és a fiatalok közt Istentől megvilágosítva Istenről beszéljen. “Szeretném figyelni a körülöttem levőket, olyan észrevétlenül jutni a közelükbe, mint egy vírus és megfertőzni őket ezzel a gyógyíthatatlan betegséggel, a szeretettel!”

2003 szeptemberében, egy hónappal a 13 születésnapja előtt mindenféle olyan tünet mutatkozott rajta, amelyekről később kiderült: az agydaganat okozta őket. A kivizsgálásokkal egyidőben elkezdett naplót vezetni. Kínzó fejfájásait és a többi fájdalmat, mint olyan kalandot írta le, amely megváltoztatja az ember életét, segít erősebbé válni és mindenekelőtt növekedni a hitben.

A következő hat évben több agyműtéten esett át, amit kemoterápia és mindenféle más kezelés követett. Mindeközben Szűz Mária iránti szeretete felerősödött olyannyira, hogy felajánlotta magát Mária szeplőtelen szívének. A kórházi kezelések közti időszakokban élte a tizenévesek megszokott életét, iskolába, baráti társaságba járt, volt egy saját „bandája” és szerelmes lett egy lányba, Serenába, akit élete utolsó két évében Isten legszebb ajándékának tekintett.

Tizenötévesen ezt írta a barátságról: “Szeretnék a havereimmel teljesen együtt lenni anélkül, hogy a hibáikat utánoznám. Szeretnék még jobban a csoport része lenni anélkül, hogy le kelljen mondanom keresztény elveimről. Nehéz. Nehéz, de nem lehetetlen.”

Állapota egyre romlott, egy harmadik műtét után bal karja és lába lebénult. Folyton azt ismételgette: „minden napunkat úgy kell megélnünk, mintha az utolsó volna, de nem halálos szomorúságban, inkább abban az örömben, hogy készen állunk Istennel találkozni!” 2009. április 24-én halt meg családja és barátai körében.

Francesca Consolini, Farina ügyének posztulátora egy, a fiatal „tiszteletreméltó”-nak szentelt internetes oldalon arról írt, hogy Farinára a mélységes elkötelezettség volt jellemző, ami arra irányult, hogy a lelkét minden bűntől megtisztítsa, számára ez a spiritualitás nem jelentett nehézséget, nem kívánt tőle különösebb erőfeszítést, saját szavaiból látszik, hogy folytonosan bízott Istenben, kitartó, határozott és vidám volt, így tekintett a jövőbe. Ugyanakkor sokszor gondolkodott azon, hogyan lehet szembemenni az árral, fájlalta, hogy a fiatalok neveléséből hiányzik a hitre nevelés, és ezt a feladatot próbálta maga végezni a barátai körében.

Matteo Farina a naplójába feljegyezte: „amikor úgy érzed, nem megy, amikor minden szinte a fejedre dől, amikor minden egyes választás életbe vágó döntés, amikor minden cselekedet kudarcba fullad… szeretnél mindent eldobni, feladni, amikor a megfeszített munka minden erődet felemészti… szánj időt arra, hogy törődj a lelkeddel, szeresd Istent egész valóddal és tükrözd az ő szeretetét mások felé.”

Forrás: Catholic News Agency
Fordította: Bodó Márta