A szeretet kreatív

0
282
• Illusztráció/Pexels

Olykor szinte kedvem lenne kiegészíteni Szent Pál Szeretethimnuszát: „A szeretet leleményes, a szeretet kreatív, a szeretet nem áll meg a (most) nem lehetségesnél.” A jelen helyzetben a vigyázó szeretet arra vezetett, hogy egyedül élem meg ezeket a heteket. És nagy hálával fogadom a szeretet kreativitásának jeleit: amikor váratlanul megszólal a csengő (milyen meglepő, kedves hang ez most!) és frissen készült sütemény, még melegen illatozó kenyér, vagy más finomság, virág, egy kedves (olykor házilag gyártott) üdvözlőlap, egy fába faragott ölelés vár az ajtóban és legalább két méterrel odébb ott áll, mosolyogva az ajándékozó – szűkebb vagy tágabb közösségem tagja, rendkívüli értékű mosollyal az arcán. Csak pár perc, egy kedves gesztus és szívem csordultig telik.

És önmagamban is tapasztalom a vágyat, hogy meglepjem valamivel közösségem tagjait: gyakrabban sütöttem ezekben a hetekben, mint valaha is korábban, és sokkal inkább arra vártam, hogy az eredményt – napi megengedett sétám során – végre körbevihessem, minthogy én magam kóstoljam meg. Vagy, ha az átlagosnál jobb vacsorát készítettem, akkor azt osszam meg ugyanígy, ajtóhoz víve… Emlékezetes marad közösségi húsvéti ebédünk is: 86 éves nővértársunk kitalálta, hogy ő bizony idén is főz ünnepi ebédet a közösség számára és autóval házhoz szállítja. Vagy a közös igyekezet, hogy egy igen fontos napot, a korlátok ellenére is emlékezetessé tegyünk: szövegírás, -szerkesztés, -nyomtatás, tortasütés, virágrendelés, és a titkos szövetkezés, hogy ismét csak a napi sétánk során egyszerre érjünk oda, hogy távolságot tartva, és az udvaron maradva, csupán öt perc erejéig, meglepetést szerezzünk…

Vagy az, ahogyan barátaink egyike megtudta, hogy egy menekült nő harmincadik születésnapját „ünnepli”, egyedül, depressziósan, és gyorsan körbeírt,  majd pedig összegyűjtötte az üdvözlőlapokat, ajándékokat, tortát, és fiával ketten, gitárkísérettel Boldog születésnapot énekelve, a ház előtt átadták az önmagát magányosnak érző lánynak kedves ismerősei küldeményeit. Szívszorító és egyben szívet melengető volt olvasni az ünnepelt köszönő sorait, nézni a fényképeken meglepetéstől, örömtől, meghatódottságtól sugárzó arcát. És mindez még a szeretet kreativitásának „cask” személyes, kis, bezárt világomban megélt jelei közül néhány. A nagyobb léptékűekről talán majd egy másik alkalommal…