Nélkülözőknek segítettek keresztény szellemben

0
1015

Helyi civil szervezetek, a Nagybányai Szociális Igazgatósággal együttműködve 400 segélycsomagot osztottak ki rászoruló személyeknek és családoknak.

A társadalom egészét érintő sorscsapások, katasztrófák idején, így a jelenlegi járványidőszakban is, az emberek jobban odafigyelnek egymásra, szívesebben nyújtanak segítséget, hajlamosabbak összefogni egy jó ügy érdekében. A szükségállapot a civil szektor képviselői számára is új perspektívákat nyitott meg, hiszen felismerték, a helyi együttműködés mindennél fontosabb. Így történt, hogy nagybányai civil szervezetek: a Somaschi Önkéntes Alapítvány, a Máltai Szeretetszolgálat nagybányai kirendeltsége, a Szatmári Egyházmegyei Caritas Szervezet és a Szent Orsolya Nővérek Társasága egyesítették erőiket annak érdekében, hogy segítséget nyújtsanak nehéz helyzetben lévő ellátottaik számára. A kezdeményezést a Nagybányai Szociális Igazgatóság is támogatta.  

Az akcióban résztvevő szervezetek mindegyike olyan hátrányos helyzetű gyermekeket és családokat támogat, akiknek a szükségállapot kihirdetése óta, a koronavírus-járvány terjedésének megakadályozása érdekében nem nyújthattak szociális szolgáltatásokat központjaikban. Az oktatási és nevelési programok mellett a szervezetek többsége rendszeresen biztosít élelmet is az intézményeit látogató óvodás és iskolás gyermekek számára, amire már egy és fél hónapja nem volt lehetőség a központok zárva tartása miatt. A négy civil szervezet úgy döntött, közösen keres megoldást arra, hogy ha nem is a megszokott módon, de valamilyen formában ebben a rendkívüli időszakban is segíthessék ellátottaikat.  

Az akció megszervezése egy hete kezdődött, amikor a partnerek a Szatmári Egyházmegyei Caritas Szervezet Assisi Szent Ferenc Közösségi Központjában találkoztak. Előbb egyeztettek a csomagok számával kapcsolatban, és arra jutottak, hogy 400-ra lenne szükség. A rendelkezésre álló készletek alapján mindegyik csomagba jutott burgonya, borsó, olaj, cukor, liszt, rizs, makaróni, májpástétom, margarin, sőt szappan is.

A segélycsomagok kiosztására április 30-án, csütörtökön került sor. A büntetés az amúgy is nehéz anyagi helyzetben lévő személyeknek egyáltalán nem hiányzik, ezért az akcióban résztvevő önkéntesek minden egyes csomaghoz saját felelősségre kiállított nyilatkozat-formanyomtatványokat is mellékeltek.  

A csütörtöki akció egy igazi premier volt, ami a négy civil szervezet és a Nagybányai Szociális Igazgatóság együttműködését illeti, mégpedig egy sikeres premier, egy új kezdet további közös akciók megszervezésére.

Palincas Erika (Szatmári Egyházmegyei Caritas Szervezet)