Nemegyszer megtapasztaltam az isteni gondviselés jelenlétét

Hit és erőpróba vészhelyzet idején

0
469
Mentőautó. Illusztráció: gerhardus.ro

A jelenlegi járvány idején a legnagyobb elismerés és köszönet azokat az egészségügyi, illetve a szociális ellátásban dolgozókat illeti meg, akik a veszéllyel dacolva nap mint nap betegágyak mellett teljesítenek szolgálatot vagy rászoruló embereknek segítenek. Mivel a legtöbb egészségügyi intézmény alkalmazottja titoktartási megállapodást írt alá a munkáltatóval, az interjúalanyok sem a saját kilétük felfedéséhez, sem a munkahelyük megnevezéséhez nem járultak hozzá. Ettől függetlenül az itt közölt adatok és tények valósak. A temesvári egyházmegye sorozatának újabb interjúalanya mentő-szakápolóként dolgozik az egyik járványkórházban.

Hogyan éli meg a hivatását a járvány idején?

Azzal kezdeném, hogy nem könnyű, nem leányálom mostanság egészségügyi dolgozónak lenni, de úgy érzem, hogy az itt tapasztalt gondok, bajok még eltökéltebbé, elszántabbá, erősebbé kovácsolnak. Csak egy kis láncszem vagyunk egy bonyolult gépezetben, amely akkor működik jól, olajozottan, ha mindenki a legjobb tudása szerint teszi a dolgát. Elméletben ez így nagyon szépen hangzik, viszont a gyakorlat egészen más. A felületesen elvégzett munka csúnyán vissza tud ütni, csattan rajtunk is, a betegeinken is. Az Istenbe vetett hit ilyenkor még erősebbé válik az emberben. Sokszor kérem a jó Istent, hogy vigyázzon mindannyiunkra, segítsen a helyes döntéshozatalban. Nemegyszer megtapasztaltam az isteni gondviselés jelenlétét, éreztem, hogy valaki segít a munkámban. Természetesen engem is foglalkoztat a gondolat, hogy bármikor utolérhet a vírus, de az nem mehet az elvégzett munka rovására. Nálunk is vannak munkatársak, akik kiestek egy időre, de nekünk menni kell előre. Az embereknek szükségük van ránk. Otthon is megvan a szükséges óvintézkedés, mivel szeretteinkre is kell vigyázni. Isten kezében vagyunk mindannyian.

A TEMESVÁRI EGYHÁZMEGYE SOROZATA

Hivatástudat, empátia, hit, együttérzés – fogalmak, amelyeket olyan személyek töltenek most meg tartalommal, akik ezekben az embert próbáló időkben is minden nap azért dolgoznak, teszik kockára saját, valamint a családjuk egészségét, hogy rászoruló embertársaikon segítsenek, helytálljanak és becsülettel végezzék munkájukat. Vannak, akiknek a járványmentes időszakban is ez a hivatásuk és vannak, akik most önkéntesen vállalják mindezt.

„A jó hír nem hír. A jó hírekről szinte soha nem számolnak be. Ha rossz hírt hallunk, tegyük fel magunknak a kérdést, hogy egy hasonló horderejű jó hír eljutott volna-e hozzánk!” – az idézet Hans Rosling svéd orvostól származik, és igazát kár lenne vitatni. Az interjúsorozatunk részét képező vallomások, beszélgetések mindegyike JÓ HÍR. Így, csupa nagybetűvel. És bízunk benne, hogy nagyon sokakhoz eljut.

Hogyan éli meg lelkileg a megpróbáltatást?

Röviden úgy fogalmaznék, hogy az adott helyzethez képest jól. Az itt eltöltött 20 és egynéhány év igencsak megedzi az embert testileg, lelkileg, szellemileg. Sok mindenen megyünk keresztül, sok mindent megtapasztalunk, látjuk az emberek mindennapi gondját, baját. Erősnek, határozottnak kell lenni, a habozást, a bizonytalanságot, a nemtörődömséget a betegek észreveszik. Fontos az, hogy bízzanak bennünk. Természetesen és is olyan ember vagyok, mint más, én is elérzékenyülök többször is. A munkahelyi gondokat, bajokat a munkaruhával együtt le kell venni. Csak ritkán szoktam otthon mesélni az esetekről.

Marad-e ereje bátorítani, vigasztalni is a gondozottakat/betegeket/környezetét?

Természetesen, hiszen ez is a mindennapi munkánk része. Sokszor nem is szükséges gyógyszeres kezelés, elég – ahogyan mi mondjuk – a pszichoterápia. Máskor a beteg hallani sem akar a kórházról, főleg a jelen helyzetben. Mi sem erőltetjük, ha nem muszáj, de ha nincs más megoldás, meg kell győzni a beteget, jöjjön velünk. Legtöbbször itt hegyeket kell megmozgatni. Ha sikerült, nyert ügy, megkezdődhet az egészsége javulása.

Miből merít erőt, ha elcsügged?

Én nem használnám azt a szót, hogy elcsüggedés, mondjuk inkább, hogy elfáradás.  Szerintem elcsüggedni annyit jelent, mint bedobni a törölközőt, feladni a harcot. Bármiben meg lehet lelni a pozitívumokat, csak le kell hajolni érte. Emberek, akiket ismertem, ismerek, az ő példájuk is ott lebeg előttem, nem adták fel, képesek voltak felállni, folytatni a munkát becsülettel, és ne felejtsük Isten segítségét minden munkánkban.

Milyen visszajelzést kap a környezetében élők részéről?

Jó dolog amikor érezzük, hogy az emberek értékelik a munkánkat. Egy elégedett mosoly távozáskor sokat jelent. Most, a járvány ideje alatt hálásak vagyunk azoknak a papoknak, híveknek, akik imádkoznak értünk, misét tartanak értünk és nem utolsó sorban hálásak vagyunk minden anyagi támogatásért, amivel segítenek minket. Manapság a közösségi médiában Győrfi Pál, a magyarországi Országos Mentőszolgálat szóvivője figyelmeztet mindenkit, hogy maradjon otthon: húsvétkor én is a „Zöld erdőben jártam…” helyett otthon, az árnyékban gondolkodtam. Telefonon tartjuk a kapcsolatot az ismerősökkel. Tudom, hogy most nem szabad személyesen találkoznunk, mert vigyáznunk kell egymásra!

Forrás: A temesvári püspökség sajtóirodájának munkatársai