Az információ özönvizének korát éljük

Közelebb hozni a teológiát

2
638
Oláh Zoltán Ferenc pápával

Az információs áradatban a most megtorpanó ember számára a teológiának Isten szent és ragyogó arcát kell felmutatni – vallja Oláh Zoltán, a Babeș–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) Római Katolikus Teológia Karának biblikus tárgyakat oktató tanára. A Gyulafehérvári Papnevelő Intézet korábbi rektora kutatási területe a Septuaginta, két könyvet publikált a zsoltárokról, jelenleg ószövetségi és újszövetségi kurzusokat tart a BBTE Pasztorális Teológia Intézet keretében a kispapok számára.

Milyen gondolatok, témák foglalkoztatják mostanában?

Az idei nagyböjtben bizonyos értelemben leállt a megszokott élet az egész világon. Amivel korábban nem is számoltunk, az most bekövetkezett, akár a hollywoodi A fertőzés című filmben. A szabad szem számára láthatatlan vírus kimozdította a világot a megszokott kerékvágásából. Szembesített sebezhetőségünkkel, földi életünk törékenységével, végességével. Hogy ebből tudunk-e tanulni, csak remélni merem, de nem vagyok róla meggyőződve. Sok szempontból hasznos lesz ez a tapasztalat az egész emberiség számára, talán még vallási szempontból is. A szükségállapot megtanított arra, hogy nem kell mindig valamerre rohanni. Jót tesz a környezetünknek, a bolygónknak a szükségállapot. Néhány napi leállás után a légszennyezettséggel küszködő iparvárosok levegője tisztább, lélegezhetőbb lett. Ilyen körülmények között húsvét ünnepe is másképp alakult. Még rémálmomban sem gondoltam volna, hogy valaha Róma püspöke az üres Szent Péter téren tart beszédet és adja áldását az egyházra és a világra. Teológiai gondolkodásomban és lelki életemben egyre inkább foglalkoztat földi életünk végessége. Ebben nem a félelem a legfontosabb elem, hanem inkább egy belső sürgető hang: úgy élni, hogy az élet beérjen, és el ne kallódjon bennem és a világban.

Közelebb hozni a teológiát, ez a célja sorozatunknak, amelyben egy éven keresztül minden hónapban a Babeş–Bolyai Tudományegyetem Római Katolikus Teológia Karával együttműködésben bemutatunk egy erdélyi és egy nemzetközi teológust, valamint a teológia egy tudományágát.

Mit tart a kortárs teológia legnagyobb kihívásának?

Az információ özönvizének korát éljük. Félő, hogy a mai embert ez az áradat az élet felszínes kérdésein túl nem engedi mélyebbre hatolni, illetve nem tudja az ember átküzdeni magát rajta. Csak a közvetlen előttünk álló hétköznapi dolgok kötnek le, ám ezek is épp oly gyorsan tovatűnnek, ahogyan mi is. A járvány idején szerzett tapasztalatok remélhetőleg elgondolkodtatnak. A mai teológia egyik nagy kihívása és feladata, hogy világszemléletével olyan időkben, amikor a felszínen élő ember megtorpan és fontosabb kérdésekkel is kezd foglalkozni, reményt ébresszen benne, segítse meglátni Isten szent és ragyogó arcát.

Ön szerint mi a pasztoráció legsürgetőbb feladata?

Ferenc pápa szépen rámutatott: a papokon és munkatársaikon érződjék a nyáj szaga. Nem a nyáj van a pásztorért, hanem a pásztor a nyájért. Így elkerülhető a fenyegető életidegenség és meddő bürokratikusság a lelkipásztori munkában.

Milyen könyvet ajánlana elolvasásra? Miért?

Nemrég került a kezembe Hans Joas és Robert Spaemann Imádság ködben. Van-e jövője a kereszténységnek című könyve (Új Ember, Budapest 2019). Két katolikus német gondolkodó – az előbbi szociológus, az utóbbi filozófus – beszélget a hitről, a kereszténység jövőjéről. Izgalmas és hasznos gondolatokat kap az olvasó a két gondolkodó beszélgetéséből. Nehéz letenni. Továbbá elgondolkodtatott Lucian Boia román történész könyve, A Nyugat hanyatlása (Koinonia, Kolozsvár 2014). Leginkább a remény fontosságáról szóló rész talált visszhangra bennem. Néhány évet kínkeservesen hozzátoldunk a földi életünkhöz, de ennek fejében lemondtunk az örök élet reményéről és gondolatáról. Történészként arra mutat rá, hogy micsoda felhajtóereje van egy örök távlatokba tekintő reménynek a társadalomban. Ez most hiánycikk lett.

Hogyan szokott kikapcsolódni, feltöltődni?

Ha már nagyon elegem van az ülőéletből, biciklire pattanok és tekerek néhány kilométert. Gyulafehérváron néhány éve létezik egy bringás (Rutieri névre hallgató) csapat, amelyhez néha csatlakozom. Ha az idő engedi, néha eljárok a város nagyszerű uszodájába és ritkán kocogni a vársáncba. Könnyen megfeledkezem az időről, ha kollégáimmal egy görbe estén vagyok, és néha megnézek egy jó filmet. Ezek inkább kikapcsolnak. A feltöltődéssel rosszul állok. Néha az ima jelenti ezt, egy felemelő liturgia, vagy egy szép olvasmány lelkesít a továbblépésre. Az őszinte és mély beszélgetések is előbbre visznek.

Ki az ön számára Jézus?

Az engem is kereső és hívó Isten-ember.

2 HOZZÁSZÓLÁSOK