Fontos, hogy az emberek érezzék: mellettük állunk és számíthatnak ránk

Hit és erőpróba vészhelyzet idején

0
354
Máltai Szeretetszolgálat

Ciolac Márta a Romániai Máltai Szeretetszolgálat temesvári filiájának ügyvezető igazgatója. Munkatársai azt mondják róla: határozott, talpraesett, nyílt, egyenes jellem. Továbbá azt is, hogy nem ez az első megpróbáltatásokkal teli időszak az általa irányított szervezet életében, amelyen a helytállásának, kitartásának és szakmai felkészültségének köszönhetően sikerült felülkerekedni. Végzettségét tekintve szociális asszisztens, két kiskorú gyermek édesanyja.

Hogyan éli meg a hivatását a járvány idején?

Hivatás – ez az a szó, amely ebben az időszakban igazából értelmet nyer. Mindenki életében eljön az idő, amikor szakmát választ magának, de épp az ilyen kihívások teszik a szakmát hivatássá. Amikor beiratkoztam az egyetemre, tisztában voltam vele, hogy a szociális munka a védtelenek segítéséről szól. Később, amikor a kollégáimmal együtt bekerültünk ebbe a „taposómalomba”, tettük a dolgunkat és harcoltunk azért, hogy a szociális munka elnyerje méltó helyét, a szociális munkások pedig az őket megillető elismerést a társadalomban. A jelenlegi helyzet az, ami igazán fontossá teszi a munkánkat. Szüleink, nagyszüleink átvészelték a világháborút, a kommunizmus nehézségeit, és mindvégig töretlenül küzdöttek azért, hogy felépítsék nekünk mindazt, amiben most részünk van. A technológia robbanásszerű fejlődése közepette, amikor természetesnek vesszük mindazt, ami körülvesz minket, a mai fiatalság hajlamos elfelejteni, hogy az ide vezető út mérföldköveit a szüleink, nagyszüleink rakták le. Az elmúlt napokban sokszor hallottuk a médiában, hogy kötelességünk megvédeni az idős embereket. Ezt én egy kicsit másként élem meg. A munkánkat ebben az időszakban a hála és szeretet kell, hogy vezérelje mindazért, amit értünk tettek. Eddig ők védelmeztek, óvtak minket, most nekünk ezt kell viszonoznunk. Kötelességünk olyan jövőt biztosítani embertársainknak és gyermekeinknek, amely szilárd értékrenden alapul. Fontos, hogy a munkánkat mindvégig áthassa a szeretet, hogy a rászoruló emberek érezzék: van, aki figyel rájuk. Még ha csukva is vannak az ajtók, kapuk, mi akkor is mellettük vagyunk és számíthatnak ránk. A Máltai Lovagrend jelmondata, Tuitio Fidei et Obsequium Pauperum /A hit védelme és a rászorulók szolgálata mindig is meghatározó volt a mindennapjainkban, de most különösen is átérzem e szavak súlyát, a felelősséget és a bizalmat, amit sugároznak.

A jelenlegi járvány idején a legnagyobb elismerés és köszönet azokat az egészségügyi, illetve a szociális ellátásban dolgozókat illeti meg, akik a veszéllyel dacolva nap mint nap betegágyak mellett teljesítenek szolgálatot vagy rászoruló embereknek segítenek. A temesvári egyházmegye interjúsorozatával ezeknek az embereknek mond köszönetet.

Hivatástudat, empátia, hit, együttérzés – fogalmak, amelyeket olyan személyek töltenek most meg tartalommal, akik ezekben az embert próbáló időkben is minden nap azért dolgoznak, teszik kockára saját, valamint a családjuk egészségét, hogy rászoruló embertársaikon segítsenek, helytálljanak és becsülettel végezzék munkájukat. Vannak, akiknek a járványmentes időszakban is ez a hivatásuk és vannak, akik most önkéntesen vállalják mindezt.

„A jó hír nem hír. A jó hírekről szinte soha nem számolnak be. Ha rossz hírt hallunk, tegyük fel magunknak a kérdést, hogy egy hasonló horderejű jó hír eljutott volna-e hozzánk!” – az idézet Hans Rosling svéd orvostól származik, és igazát kár lenne vitatni. Az interjúsorozatunk részét képező vallomások, beszélgetések mindegyike JÓ HÍR. Így, csupa nagybetűvel. És bízunk benne, hogy nagyon sokakhoz eljut.

Hogyan éli meg lelkileg a megpróbáltatást?

Természetes, hogy ebben az időszakban kavarognak bennünk az érzések. Mint mindenki, én is éltem át pánikhelyzetet, kétségbeesést, de fontos, hogy ezeket tudjuk kezelni, és minél hamarabb túltegyük magunkat rajta. Szakmai szempontból ennek a legjobb módját abban látom, hogy mindig igyekszem több ponton is előre tervezni. Nagyon fontosnak tartom most a média szerepét, amely segít abban, hogy kellőképpen tájékozódjunk, információt kapjunk arról, hogy mi történik az országban és a nagyvilágban, ami segít abban, hogy „haditervet” dolgozzunk ki. Így a különböző rendeletek nem érnek teljesen váratlanul. Ami a legfontosabb most számomra, hogy igyekezzek választ találni a Mi történik ha….? kérdésre. Ezáltal képes vagyok befolyásolni érzelmeimet, a már előre átgondolt megoldásokat pedig az adott pillanatokban elővenni és az adott helyzetre alkalmazni. A Romániai Máltai Szeretetszolgálat temesvári filiájában az alapvető óvintézkedések betartása mellett változatlanul működik minden akkreditált szolgáltatás. Az idősek otthonában jelenleg 18 gondozott ellátása biztosított, a szociális konyháról továbbra is szállítjuk az élelmet mindazoknak, akik ezt a szolgáltatást eddig is igénybe vették (86 személy), és a házigondozói szolgálatot igénylő 50 idős embert sem hagytuk magára.

Marad-e ereje bátorítani, vigasztalni is a gondozottakat, a betegeket, a környezetét?

Inkább úgy fogalmaznék, hogy sajnos van olyan időszak, amikor úgy érzem, hogy csak erre van erőm. Kolléganőmmel, a máltai szolgálat pszichológusával már az elején megegyeztünk abban, hogy nemcsak a gondozottainkra, hanem az alkalmazottainkra is különös figyelmet fordítunk.  Minden nap beszélgetünk velük, és ha valakinél úgy látjuk, hogy kezd elhatalmasodni rajta a félelem, azonnal lépünk. Ha pedig azt tapasztaljuk, hogy egyedül nem vagyunk elég hatékonyak, akkor azonnal értesítjük egymást, hogy közös erővel segíthessünk.

Miből merít erőt, ha elcsügged?

A családom, a férjem és a gyermekeim felém irányuló szeretetéből. A férjem a realitások embere, sokat segít abban, hogy úgymond mindkét lábammal a földön maradjak, a gyermekeim életkedve, felhőtlen nevetésük pedig tudatosítja bennem, hogy igen, értük kell küzdenünk, a csatát pedig meg kell nyernünk.

Milyen visszajelzést kap a környezetében élők részéről?

Az egyik legfontosabb visszajelzést a kollégáimtól kapom, amikor látom, hallom, hogy „itt vagyunk és együtt megoldjuk”. Vannak munkatársak, akikre kezdetben kicsit félve tekintettem, arra számítva, hogy elhatalmasodik rajtuk a rettegés és ezáltal kiesnek a csapatból, de oly mértékben sikerült uralniuk a helyzetet, hogy erőt adtak és példát mutattak a többieknek. Mindez szavakkal leírhatatlan. Tudjuk, hogy ott vagyunk egymásnak és együtt biztosítani tudjuk gondozottaink ellátását. Ebben az időben új értelmet kap a csapatmunka, benne pedig a mi szerepünk is felértékelődik, hogy embertársaink felé irányuló szolgálatunk töretlen maradjon.

Forrás: A temesvári püspökség sajtóirodájának munkatársai