A járvány csöndje tanítson minket a meghallgatásra

A pápa kedd reggeli szentmiséje a Szent Márta-ház kápolnájában

0
452
Ferenc pápa a Szent Márta-ház kápolnájában imádkozik • Fotó: vaticannews.va

A Szent Márta-ház kápolnájában bemutatott reggeli szentmisén Ferenc pápa a járvány idején kialakult csöndről elmélkedett. Imádkozzunk, hogy növekedni tudjunk a meghallgatásban. Az első keresztény közösségek harmóniájára törekedjünk, engedelmesen a Szentléleknek, mert így elkerüljük a három kísértést: a pénz, a hiúság és a mások kibeszélésének hibáját, ami megosztja a közösséget.

Húsvét második hetének keddjén reggel a pápa a szentmise elején így imádkozott: „Ebben az időszakban nagy a csönd. Hallani lehet a csöndet. Fohászkodjunk, hogy ez a csönd, ami új a szokásainkban, tanítson a meghallgatásra, általa növekedjünk az odafigyelés, meghallgatás képességében. Imádkozzunk ezért!”

Az első közösségek harmóniája

Homíliájában Ferenc pápa az Apostolok Cselekedeteiből vett szakaszról elmélkedett (ApCsel 4,32-37), ami az őskeresztény egyház tagjainak példamutató életéről szól. „A hívők sokaságának egy volt a szíve-lelke. Egyikük sem mondta vagyonát a saját tulajdonának, hanem mindenük közös volt… Nem is akadt közöttük szűkölködő”. A Szentlélek képes ilyen csodákat tenni – fűzte hozzá a pápa. Az első keresztény közösség példamutató volt, eszményi, mely arról tanúskodik, mikre képes a Szentlélek, ha mi engedelmesek vagyunk neki. A Szentlélek erejéből kell születnünk, hagynunk kell, hogy átalakítson minket. Ehhez pedig a mi engedelmességünk nyitja meg az utat. Jézus megígérte, hogy elküldi nekünk a Szentlelket, aki olyan csodákra képes, amit el sem tudunk képzelni. A Lélek harmóniát teremt. Aztán jönnek a gondok és a megosztottság.

Az első repedések az ősegyházon

Jakab apostol levele második fejezetét így kezdi: „Testvéreim, Urunk, a megdicsőült Jézus Krisztus hitét ne személyválogatással tartsátok” (Jk 2,1). A pápa hozzáfűzte: ez azt jelenti, hogy abban az időben előfordult a személyválogatás, ezért az apostolok megfeddik a híveket. Pál pedig a korintusiakhoz írt első levelében így panaszkodik: „Először is azt hallom, hogy amikor közösségbe gyűltök, szakadás mutatkozik köztetek…” (vö. 1Kor 11,18). Az ideális állapothoz el kell jutni, de nem könnyű. Sok dolog okoz szakadást a közösségekben, legyen az egy plébániai vagy egyházmegyei közösség, férfi vagy női szerzetesközösség. Ferenc pápa ezután az okokat vizsgálta meg közelebbről.

A pénz megosztja a családokat, az egyházat

Három dolog okozza a megosztottságot: az első a pénz. A szegényeket diszkriminálják. A pénz megosztja a közösséget, az egyházat. Ha visszatekintünk az egyház történetére, sokszor a doktrinális eltévelyedések mögött a pénz állt. Nem mindig, de sokszor: az anyagi, politikai hatalom, a pénz. A szegénység ezzel szemben a közösség anyja, falként óvja meg a közösséget. Sok családot oszt meg az örökségért folytatott vita. A pénz miatt nem állnak többé szóba egymással a családtagok, a személyes érdek éket ver közéjük. Jakab apostol is erről a kivételezésről beszél: „Ha közösségetekbe belép egy férfi pompás öltözékben, aranygyűrűvel az ujján, és belép egy szegény is elnyűtt ruhában, figyelmetek a pompás öltözékű felé fordul, és így szóltok hozzá: „Foglalj itt kényelmesen helyet.” A szegénynek meg azt mondjátok: „Állj oda oldalra!” Pál is ezt nehezményezi: „Amikor ugyanis egybegyűltök, már nem az Úr vacsoráját eszitek, hiszen étkezéskor ki-ki a saját vacsoráját veszi elő, hogy elfogyassza, s az egyik éhen marad, a másik pedig dőzsöl.” Azt mondják mintegy a szegényeknek, boldoguljatok, ahogy tudtok! A pénz, a pénzszeretet éket ver a közösségbe, megosztja az egyházat.

Ne érezzük magunkat jobbnak, szebbnek másoknál

 A második dolog, ami megosztottságot szül, a hiúság – fejtette ki a pápa. Amikor jobbnak érezzük magunkat másoknál, és pávaként tetszelgünk. Amikor így imádkozunk farizeus módjára: „Isten, hálát adok neked, hogy nem vagyok olyan, mint a többi ember” (vö. Lk 18,11) A hiúság nemcsak az, ha jobbnak érzem magam másnál, hanem az is, amikor szokásaimban, öltözködésemben is ki akarok tűnni. Még a szentségek ünneplésénél is megjelenhet a hiúság, ki van szebben öltözve, mit csinál a másik… a páváskodás pedig megosztottsághoz vezet.

Ne szóljuk le a többieket, legyünk engedelmesek a Szentléleknek

A harmadik közösségromboló erő a pletykálkodás, a másik kibeszélésének kényszere, melyet az ördög ültet közénk – nem először mondom, de ez a valóság – folytatta gondolatmenetét Ferenc pápa. Jó ember az illető, de – és rögtön ott a de, és ezzel máris lefokozzuk a másikat. Továbbadom, amit hallottam róla, és ezzel lehúzom őt. A Szentlélek megóv minket ezektől a világi kísértésektől. Kérjük az Urat, hogy engedelmesek legyünk a Szentléleknek, hogy átalakítson minket és közösségeinket és harmóniában élhessünk. A Szentlélek harmóniát teremt a közösségben, ha mi hajlunk a szavára – zárta kedd reggeli homíliáját Ferenc pápa.

Eucharisztikus áldás és Regina Coeli

A szentatya húsvét második keddjének szentmiséjét a vatikáni Szent Márta-ház kápolnájában ezúttal is szentségimádással és eucharisztikus áldással zárta. A híveket a lelki áldozásra buzdította, majd elimádkozta a Regina Coeli – kezdetű Mária-antifónát.

Forrás: vaticannews.va (Gedő Ágnes)