Járvány idején segítségül hívható szentek

0
4412
Fotó: aleteia.org

Minden élethelyzetben találunk egy égi közbenjárót. Nagyon sok védőszentet ismerünk, gyakorlatilag bármilyen helyzetben „rendelkezésükre áll” egy védőszent. Még a lehetetlen ügyeknek is van szentje, például Júdás Tádé.

Hogy mikor miért válik egy szent valamely ügy „szószólójává” az lehet nagyon nyilvánvaló, de az ok, az összefüggés olykor kicsit humoros is lehet. Nem meglepő viszont, hogy több szentet is segítségül hívhatunk járvány idején. Mivel mostanság mindenkinek a koronavírus jár az eszében, felsorolunk néhány szentet, akivel jelen szükségeinkben párbeszédet folytathatunk.

Kezdjük talán a négy szent katona-szenttel. A négy közül mi kettőt nevezünk meg, Szent Quiriniust, a himlő ellen védő szent, illetve Nagy Szent Antal, a pestis elleni védőszent. Quirinius az első században született és   116-ban halt meg. A legenda szerint római tribunus volt és azt a parancsot kapta, hogy végezzen ki három keresztényt. Quirinius azonban tanúja volt a három halálra ítélt keresztény csodáinak. Ezért lányával, Balbinával együtt keresztény hitre tért. Mindkettőjüket lefejezték és a Via Appián található katakombában temették el. 1500 évvel később Quirinus testét IX. Leó pápa a testvérének, egy apácakolostor elöljárójának adományozta. Nem sokkal később a várost, ahol a kolostor állt, támadás érte a városka lakói pedig Quirinius közbenjárását kérték és az ostrom rövidesen véget ért.  Quiriniust a pestis és a fekete himlő leküzdésére szokták segítségül hívni.

Nagy Szent Antal a fertőző betegségek által sújtottak védőszentje. A korai egyház egyik legnagyobb szentje, az első szerzetesek egyike, úgy tekintenek rá, mint aki a keresztény monaszticizmust megszervezte. Tanítványait közösségekbe szervezte, amelyek végül egész Egyiptomot behálózták. Nagy Szent Antalt Egyiptomi Antalnak, Sivatagi Antalnak is szokták hívni, helyenként Thébai Antalként is ismerik. Minden szerzetes atyjának tekintik, ünnepe január 17-én van. A fertőző betegségek esetén szokták segítségül hívni.

Szent Edmund a járványok áldozatainak védőszentje. 869-ben halt meg, a dánok gyilkolták meg, amikor seregét bekerítették. Életéről szinte semmi biztosat nem tudunk, Angliában mégis számtalan templom patrónusa. Amellett, hogy a járványok áldozatai hívják segítségül, a pestis ellen is védelmet nyújt és a kínzások áldozatainak is védőszentje.

Megemlítünk néhány olyan szentet is, aki más betegségek esetén hívható segítségül: Molokai Szent Damján a lepra áldozatainak védőszentje. Szent Dymphna a 15 éves ír kamasz lány, mindenféle érzelmi rendellenesség, probléma esetén hívható segítségül. Szent Mátyás az alkoholizmusban szenvedők és a himlősök védőszentje. Szent Tryphon (Triphon) segítséget nyújt a poloskák, sáskák és rágcsálók ellen.  A tizennégy segítőszent – mindegyikük segítségül hívható járvány idején, különösen a középkori „fenyegető fekete halál”, a pestis esetén.

A lista itt nem ér véget, mondhatnánk úgy is, hogy végtelen. Ami biztos: a szentek közössége várja hívásunkat!

Forrás: aleteia.org
Fordította: Bodó Márta