Huszonnégy országot ajánlottak Jézus és Szűz Mária oltalmába Fatimában

0
1623
• Fotók: Ricardo Perna/Shutterstock

A koronavírus-világjárvány okán katolikus püspökök huszonnégy országot, köztük Magyarországot, Romániát és további hét európai államot ajánlottak fel ünnepélyesen Jézus Szentséges Szívének és a Boldogságos Szűz Mária Szeplőtelen Szívének március 25-én, Gyümölcsoltó Boldogasszony napján a Fatimai Szűzanya kegyhelyén.

A fatimai kegyhelyen a hívek a főpásztorok vezetésével rózsafüzért, majd litániát imádkoztak a Boldogságos Szűz Mária közbenjárását kérve a koronavírus-járvány áldozataiért és minden érintettért.

António Marto bíboros, fatimai megyéspüspök az ünnepélyes szertartáson elhangzott beszédében arra emlékeztetett, hogy a kis fatimai látnokok, a három pásztorgyerek közül ketten áldozatul estek a spanyolnáthajárványnak.

A fatimai főpásztor a gyerekekért, az idősekért és a leggyengébbekért fohászkodott; imádságában arra kérte a Boldogságos Szűz Máriát, hogy adjon vigaszt az orvosoknak, az ápolóknak, nővéreknek, az egészségügyi dolgozóknak és az önkéntes beteggondozóknak, továbbá, hogy erősítse meg a családokat és a közösségeket a felebaráti szeretetben.

Ezt követően a fatimai megyéspüspök megújította a Jézus Szentséges Szívének és a Boldogságos Szűz Mária Szeplőtelen Szívének való felajánlást. Portugália mellett – az adott nemzetek püspöki konferenciájának kérésére – a világ további huszonhárom országát, köztük kilenc európai államot ajánlottak Jézus és a Szűzanya oltalmába március 25-én Fatimában: Albániát, Bolíviát, Costa Ricát, Guatemalát, Indiát, Kenyát, Kolumbiát, Kubát, Lengyelországot, Magyarországot, Mexikót, Moldovát, Nicaraguát, Kelet-Timort, Panamát, Paraguayt, Perut, Romániát, Spanyolországot, Tanzániát és Zimbabwét.

Amint korábban megírtuk, a Portugál Püspöki Konferencia – a koronavírus-világjárvány idején – az elmúlt héten bejelentette, hogy március 25-én este újra felajánlják országukat Jézusnak és Szűz Máriának. Bejelentésüket követően a Spanyol Püspöki Konferencia kérte, hogy Spanyolországot is ajánják fel ugyanezen liturgia keretében. Ezután a Portugál Püspöki Konferencia a kezdeményezéshez való csatlakozásra hívta más nemzetek püspöki konferenciáit, hogy kérésükre együtt az ő országaikat is Jézus és Szűz Mária oltalmába ajánlják. Veres András, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke március 25-én jelezte erre vonatkozó szándékát.

A Portugál Püspöki Konferencia arra is emlékeztetett, hogy Szent II. János Pál pápa 36 évvel ezelőtt, 1984. március 25-én az egész világot felajánlotta a Boldogságos Szűz Mária Szeplőtelen Szívének.

Forrás: Magyar Kurír