A koronavírusra csak közösségi válasz adható

0
1687
A koronavírus modellje.

Lázban tartja a világot az új koronavírus, amely Kínában jelent meg 2019 decemberében, időközben azonban világszerte számos más országban jelentettek megbetegedéseket: így Romániában és Magyarországon is. A járvány komoly kihívás elé állítja a világot, azonban a körülötte kialakult pánik további problémákat szül. A romániai és a magyarországi püspöki konferenciák is megelőző intézkedéseket vezettek be. Előbbit itt olvashatják, utóbbit jelen cikk végén közöljük.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) adatai szerint az igazoltan koronavírussal fertőzöttek száma meghaladta a 110 000 főt, amelyből több mint 80 ezret Kínában azonosítottak. A fertőzöttek számát tekintve Dél-Korea, Olaszország és Irán követi Kínát. Romániában 15, Magyarországon 9 fertőzöttet tartanak számon március 9-én. Világszinten a betegek több mint felét (több mint 62 ezer embert) már meggyógyultnak nyilvánították, de több mint 3800-an belehaltak a fertőzésbe.

A koronavírusok a nevüket az elektronmikroszkóppal látható, koronára emlékeztető, felszíni kitüremkedéseik miatt kapták. A koronavírus törzsek alapvetően az állatoknál fordulnak elő, némelyik azonban képes az emberben is fertőzést okozni. Az 1960-as évektől kórokozóként ismert koronavírusok állatról emberre és emberről emberre egyaránt terjedhetnek. Az új koronavírust (SARS-CoV-2) Kínában azonosították 2019 végén. Mára a világ számos országában okoz megbetegedéseket. Kezdetben 2019-nCoV (új koronavírus) névvel illették, majd a WHO javaslatára SARS-CoV-2-re keresztelték a korábbi, SARS-CoV-val (Severe Acute Respiratory Syndrome – súlyos heveny légúti tünetegyüttes vírusa) való rokonsága alapján. Az általa okozott betegséget COVID-19-nek (COVID: coronavirus disease – koronavírus okozta megbetegedés 2019) nevezik, írja a www.koronavirus.gov.hu tájékoztató honlap.

A vírus leginkább cseppfertőzéssel terjed: köhögéssel, tüsszentéssel, kilégzéssel kerül a környezetbe, majd a közelben tartózkodó másik emberre. Ezen kívül a fertőzött felületek és tárgyak megérintésével a vírus a kézre kerülhet, ami aztán az archoz, szájhoz, orrhoz érintve bejuthat a szervezetbe. Egyelőre nem ismert, hogy pontosan mennyi ideig marad fertőzőképes a vírus a felületeken, annyi azonban bizonyos, hogy az egyszerű fertőtlenítőszerek is elpusztítják.

Kerüljük az öndiagnózist!

Egy orvosi szaklap szerint a kórházba került fertőzöttek 83-98 százalékánál jelentkezett láz, 76-82 százalékánál száraz köhögés, 11-44 százaléknál pedig fáradtság vagy izomfájdalom. Ritkábban súlyos kórforma is kialakulhat, ami tüdőgyulladással, heveny légzési elégtelenséggel vagy akár szepszissel (vérmérgezés), keringési vagy több szervi elégtelenséggel járhat. Fokozott veszélyt jelent azok számára, akik valamilyen krónikus alapbetegségben (magas vérnyomás, szív- és érrendszeri betegség, cukorbetegség, májbetegség, légzőszervi betegség, daganatos betegség) szenvednek.

Ugyanakkor a különféle légúti megbetegedések, mint az influenza, a koronavírus-fertőzés vagy egy egyszerű nátha nagyon hasonló tünetekkel járnak, ami alapján nem lehet megkülönböztetni, hogy egy adott esetben melyikről van szó. Ezért nagyon fontos, hogy kerülni kell az öndiagnózist, különös tekintettel az interneten keringő téves adatokat és információkat tartalmazó körlevelek alapján. Olyan tünet, ami érdemben elkülöníthetővé tenné a különböző fertőzéseket, nincs, sok esetben egyén- és immunrendszerfüggő, hogy melyik tünet dominál.

Mit tehetünk?

Néhány higiénés szabály betartásával csökkenthető a megbetegedés kockázata és ezzel együtt a járvány terjedése. Fontos a gyakori kézmosás: lehetőleg szappanos vízzel vagy legalább 60 százalékos alkoholtartalmú kézfertőtlenítővel tisztítsunk kezet. Tüsszentéskor, köhögés esetén használjunk papírzsebkendőt, amit utána eldobunk, majd mossunk kezet. Ajánlott kerülni a megszokott üdvözlési formákat: a kézfogást, puszit, baráti ölelést. Fordítsunk figyelmet immunrendszerünk erősítésére: fogyasszunk elegendő vitamint, szellőztessünk gyakran, mozogjunk rendszeresen. Ne fogyasszunk nyers vagy nem megfelelően hőkezelt állati eredetű élelmiszert. Az arcmaszk használata önmagában nem előzi meg a fertőzést, használata nem az egészséges, hanem a betegek számára ajánlott, hogy így csökkenthessék a továbbfertőzés kockázatát.

Ha valaki belázasodik, a koronavírusra jellemző tünetei vannak, és korábban kapcsolatba kerülhetett koronavírus-fertőzött személyekkel, akkor telefonon jelentkezzen orvosánál és számoljon be a tüneteiről. Ne menjen el személyesen a váróterembe, rendelőbe, ha új koronavírus-fertőzéssel érintett területen járt vagy onnan érkezett, nehogy másokat is megfertőzzön esetleges fertőzés esetén. A koronavírussal kapcsolatban országon belül a 0800 800 358-as telefonszámon, külföldről a +4021 320 2020-as számon lehet érdeklődni.

Károkozó kórokozó

Egyfelől az üzletek polcainak „kifosztása”, a közösségi oldalakon megjelenő tartalmak pánikhangulatot sugallnak, mások azonban a közúti balesetek vagy az influenza áldozatainak számához viszonyítva próbálják lekicsinyelni a koronavírust. A veszély valós, de mind a pánikhangulat, mind a probléma félvállról vétele nehezíti a járvány megfékezését. Összeszedettséget igényel mindenki részéről a kialakult helyzet, a járványügyi intézkedéseket komolyan kell venni.

A járvány nemcsak az egészségügyben okozhat bonyodalmat, hanem jelentős kihatása van a közlekedésre, a nagy létszámú rendezvényekre, a piacgazdaságra. Számos repülőjáratot töröltek, több ország szigorú intézkedéseket vezet be a határain, több világrendezvényt és sporteseményt lemondtak, Romániában ideiglenesen betiltották az ezer főnél nagyobb létszámú rendezvényeket, és további szigorodó intézkedések várhatók a jövőben a járvány fokozódása esetén. A tőzsdéken egyre nagyobb a pánikhangulat, egyre több szakértő gazdasági válságtól tart. Imádkozzunk a betegekért és segítőikért, ugyanakkor fogadjuk meg és vegyük komolyan a járványügyi intézkedéseket mindannyiunk érdekében.

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia közleménye

Intézkedések járvány megelőzése érdekében

A ránk bízottakért érzett felelősségtől vezérelve a COVID-19 járvány Magyarországra való betörése után az alábbi rendelkezések lépnek életbe:

Templomok

– Kérjük a szentmiséken a kézfogás és a nyelvre áldoztatás elhagyását és a kézbe áldoztatás általánossá tételét;
– kérjük a paptestvéreket, hogy a szentmisék előtt és után fertőtlenítsék kezüket vagy vírusok ellen hatékony folyékony kézfertőtlenítő szappannal, vagy alkoholos kézfertőtlenítővel;
– a gyóntatóhelyiség legyen rendszeresen szellőztetve, a gyóntatórácsra kérjük fólia rögzítését;
– kérjük a szenteltvíztartók kiürítését, azok használatának mellőzését;
– amennyiben a hatóság elrendeli a tömegrendezvények betiltását, ez vonatkozhat nagy létszámú egyházi rendezvényekre is.

Egyházi intézmények, iskolák és plébániák

– Kérjük, mindenben kövessék az illetékes állami szervek előírásait;
– kérjük a gyakori, lehetőleg óránkénti, gondos szellőztetés elvégzését;
– kérjük, hogy az illemhelyiségek mindig legyenek ellátva elegendő szappannal, papírtörülközővel és egészségügyi papírral;
– kérjük a kézfertőtlenítési lehetőség biztosítását az épületbe belépők, az illemhelyet használók számára, valamint az étkezésre szolgáló helyiségekben (pl. szenzoros alkohol tartalmú kézfertőtlenítőszer adagoló).

Betegellátás

– Kérjük a betegellátásban résztvevőket az országos tisztifőorvos által kiadott járványügyi rendelkezések betartására;
– a házi betegellátásban kérjük a paptestvéreket, hogy a látogatás előtt és után fertőtlenítsék kezüket.

Budapest, 2020. március 5.