Ferenc pápa: „A szobámból végzem majd a lelkigyakorlatot”

A szentatya a Vatikánból követi a nagyböjti lelkigyakorlatot

0
1176
Ferenc pápa

Ferenc pápa személyesen jelentette be, hogy megfázás miatt nem utazik el a Vatikánból és nem vesz részt személyesen a kúria vasárnap este elkezdődőt húsvét előtti lelkigyakorlatán. Levélben köszöntötte a résztvevőket, mivel a Szent Márta-házból fogja követni P. Bovati elmélkedéseit, amelyek témája Mózes, aki megtapasztalja Isten barátságát.

Az egyházfő az apostoli paloták Szent Péter térre néző ablakából mondott beszédében jelentette be, hogy nem utazik el a Róma közeli Ariccia városába az egy hétig tartó lelkigyakorlatra, mert megfázott. A péntekig tartó lelkigyakorlat elején P. Bovati fölolvasta a pápa rövid üzenetét, aki meghűléssel küszködik. „Innen követlek benneteket. A szobámból végzem majd a lelkigyakorlatot, követem Bovati atya elmélkedéseit, amit nagyon köszönök. Imádkozom értetek. Kérlek, ti is imádkozzatok értem”.

A Vatikán korábbi bejelentései szerint az egyházfő néhány napja gyengélkedik. Hamvazószerdán megtartotta az általános audienciát, majd személyesen vezette a hagyományos körmenetet a római Aventinus-dombon. Csütörtökön azonban lemondta részvételét a lateráni Szent János-bazilikában tartott szertartáson és a Vatikánban maradt. Azóta reggelente a vatikáni lakhelyeként ismert Szent Márta-házban misézett, de más programjait lemondta. Ferenc pápa vasárnap is megtartotta szokásos beszédét.

Korábban ő vezette be a szokást, hogy a Vatikánban dolgozó bíborosok, püspökök a húsvéti böjt időszakában a lelkigyakorlatot közösen töltik Ariccia egyik egyházi intézményében. 2014 óta ez az első alkalom, hogy Ferenc pápa nem lesz ott a lelkigyakorlaton. Mintegy hatvan pap szokott részt venni az egy héten át tartó elmélkedésekben, imákon. A pápa távolmaradásával ezeket Pietro Parolin szentszéki államtitkár vezeti majd.

A huffingtonpost.it hírportál értesülése szerint a Vatikán óvintézkedésként tanácsolta a pápának, hogy ne vegyen részt a lelkigyakorlaton, mivel ezek szűk helyszínen tartott csoportos foglalkozások. Mint kiderült, a Vatikán sem tudta elkerülni, hogy a hivatalaiban olyan papok is megforduljanak, akik korábban a koronavírus-fertőzéstől érintett észak-olaszországi területeken jártak. Róma belvárosában vasárnap bezárták a Szent Lajosról elnevezett francia templomot, miután a 43 éves francia plébánosról kiderült, hogy Párizsban kórházba szállították koronavírus-fertőzéssel. A pap február közepén utazott Rómából Párizsba autóval.

Forrás: MTI