Érseki „primicia”

Kovács Gergely érsek Kézdivásárhelyen

0
3433
Fotó: Fórika Balázs

Kézdivásárhelyen a kantai Szentháromság-templom zsúfolásig megtelt imádkozó hívekkel vasárnap, március 1-jén. Kézdivásárhelyről és környékéről, de még Sepsiszentgyörgyről, Brassóból is jöttek zarándokok, köszönteni az új főpásztort, Kézdivásárhely szülöttjét, dr. Kovács Gergely érseket.

Miután a plébánián felsorakozott asszisztencia bevonult a templomba, Vargha Béla kézdi-orbai kerületi főesperes, plébános köszöntötte a főpásztort.

„Excellenciás és főtisztelendő érsek atya! Nagy öröm és kitüntetés számunkra, hogy püspökké szentelése és érseki beiktatása után első útja szülővárosába vezette. Abba a templomba, ahol huszonhét évvel ezelőtt a papság szentségében részesült, és most két éve ezüstmiséjét is tartotta. Egy héttel ezelőtt nagyszabású ünnepségen vettünk részt Gyulafehérváron a püspökszentelésen, amely úgy gondolom, minden jelenlévőben mély, maradandó nyomot hagyott. Negyedik püspökszentelés volt, amin részt vettem, de ilyen szervezést, ennyi püspököt, ilyen sok papot és a hívek ilyen nagy közösségét még nem láttam püspökszentelésen. A mai szentmisét pedig úgy is nevezhetnénk, hogy püspöki/érseki primicia. Ha van egyáltalán ilyen kifejezés. A primiciák alkalmával az újmisést el szoktuk látni jó tanácsokkal, ma itt és most egészen másképp történik. Fordítva. Mert hiszen nem mi, hanem érsek atyánkat kérjük, hogy buzdítson, bátorítson, erősítsen meg bennünket. Imádkozzék népünkért, a kézdivásárhelyi hívekért, egész Háromszék hívő közösségéért, hogy a hit meg ne fogyatkozzon a lelkekben. És azért is kérjük imádkozni, hogy akiket Isten az ő szolgálatára hív, merjenek igent mondani hívó szavára. Mi is imádkozni fogunk érsek atyánkért, hogy szép, magasztos, de felelősségteljes főpásztori munkáját Isten áldása kísérje.”

A szentmise kezdetén a főpásztor jelezte, hogy a köszönet szavait a szentmise végére hagyja. Homíliájában a nagyböjti időszak helyes értelmezését tűzte ki célul, tisztázva, hogy a hamvazószerdával kezdődő időszaknak nem a böjt, az alamizsnálkodás a fő célja, hanem a kereszténység legnagyobb ünnepére, a húsvétra való felkészülés. Középpontba helyezte, példaként állította elénk Jézus megkísértését, és arra is figyelmeztetett, hogy a böjtnek, lemondásnak csak akkor van értelme, ha azáltal jobbakká válunk.

Az ünnepi szentmisét a főpásztorral Dávid György, a sepsiszentgyörgyi Krisztus Király-plébánia plébánosa és dr. Oláh Zoltán teológiai tanár mutatta be a környékbeli papság részvételével. A szentmise végén – az óriási tömegre való tekintettel – a főpásztor rövidre fogott köszönőbeszédében előrebocsátotta: „az én szándékom az volt: hazajönni. Egyszerűen hazajönni oda, ahonnan indultam. És ezt egyszerűen tenni, úgymond feltűnés nélkül. De hétfőn már rá kellett jönnöm, hogy ettől arrafele ez már nem lesz lehetséges… Fölemelő és szép, amikor nem lehet csendben, elvonultan hálát adni, ünnepelni. Nehéz lesz, amikor az ember botlik s akkor is a helyén kell lennie. Az Úr Jézus példáját fogom felhozni: virágvasárnap pálmaágakat lengettek, hozsannát zengtek, majd jött a húsvétvasárnap. Nekem most virágvasárnapom van. Arra kérem, hogy akkor is imádkozzanak, amikor majd a húsvét jön. Megpróbáltam a köszönő szavakat írásban megfogalmazni, hogy könnyebb legyen, de rájöttem: nem fog menni. Elmúlt közel ötvenkét évem, ami Kézdivásárhelyhez (is) kötött, s bizony nem tudnám megköszönni mindenkinek mindazt, amiért és akiknek köszönettel tartozom. Ezért most egyszerűen ezt mondom: köszönök szépen mindent. Én mindig úgy szeretnék hazajönni, mint az a Gerike, Geri, ember, aki mindig is voltam. Nagyon szeretném, hogy elsősorban az embert lássák, én magam úgy viselkedjem, úgy éljek, hogy az embert láttassam, utána a keresztényt és utána a püspököt, az érseket. A kereszt, ami a vállamon van, még én sem mondhatom el, hogy érzem annak teljes súlyát, de egész biztos, hogy ez a kis kereszt – amit önöktől kaptam – fog arra emlékeztetni, hogy nem egyedül kell vinnem a keresztet. A szenteléskor nem tudtam ezt viselni, de most ragaszkodtam hozzá, hogy az önöktől kapott keresztet viseljem, és azzal a kehellyel és paténával mutassam be a szentmisét, amelyet a kerület papságától kaptam. Kérem, imádkozzunk egymásért, járjunk együtt az úton, ahogy Ferenc pápa is kéri tőlünk: együtt, közösen. Kis ajándékot, mindössze az emlékképet hoztam, fogadják szeretettel.”

A hívek nevében Fekete Miklós nyugalmazott zenetanár, a férfiak rózsafüzér-csoportjának vezetője, a kézdiszéki Székely Tanács elnöke köszöntötte a szülővárosába hazalátogató főpásztort.

„Excellenciás és Főtisztelendő Érsek úr! Krisztusban szeretett testvéreim! A Szentírásból tudjuk, hogy »mindennek rendelt ideje van«. Most nem a gratulációnak, hanem az imádságnak, a segítésnek jött el az ideje, mikor is az gondviselő Isten segítségét kértük ebben a liturgiában, mint ahogyan Márton Áron édesapja biztatta fiát – közös példaképünket –, hogy: »Küzdelmedet fordítsd a nép érdekébe! Segítsd, tanítsd ezt a népet, mert látod milyen nehéz az élete. Aztán, fiam, olyan lehet az idő, hogy keményen megpróbálja a vallást. Álljál keményen, mert a kitartó embert mindig tisztelték!« Aztán felszentelt püspökként Márton Áron ezt az szózatot intézte Erdély magyarságához: »azt a terhet, amit Isten keresztként a vállaimra tett, ha roskadó, vérző térdekkel is, de vinni fogom.« És most álljon itt bátorításul Kodály Zoltán biztatása: »Ne félj a kereszttől, mert az – akárcsak a zenében – mindig felemel!« Sőt, Ferenc pápa Csíksomlyón (2019. június 1-jén) még határozottabban bátorított, amikor azt mondta, hogy »merjünk kockáztatni, mint ahogyan Mária is mert az angyali üzenet által kockáztatni és ezáltal az üdvtörténet részesévé, szereplőjévé vált. Járjunk együtt az úton (…), tanuljuk meg összevarrni a jövő szálait! « – mondta Ferenc pápa. Ez nagyon összecseng több ezer éves múltunk tanulságával: ha nem fogunk össze, menthetetlenül elveszünk. Ad multos annos!”

Fórika Balázs