Svájcban mutatják be a nagyváradi püspöki palota felújítási tervét

0
2456
Virágzó magnóliák. Fotó: A nagyváradi egyházmegye hírportálja

Thalmeiner Tünde kertészmérnök Zürichben tart előadást március 10-én, 19 órakor Történeti kertek rekonstrukciója, az épített műemlék örökségünk védelme: a nagyváradi barokk püspöki palota kertjének felújítása 20192020 címmel. A nyilvános előadást a mérnökegyesület szervezi – tájékoztat a nagyváradi egyházmegye hírportálja.

Mária Terézia uralkodása alatt, 1776-ban a Magyar Királyság egyik legszebb városában, Nagyváradon a római katolikus püspökség egy barokk palotát építtetett, amely jelenleg Délkelet-Európa legjelentősebb, legösszetettebb barokk műemléke.

A palotakertről előkerült fotók szerint a kert 1910-ben egy gondozott, szépen kialakított klasszicista késő barokk, illetve angol stílusú kert volt, egy csodálatos díszkert. A történelem viharai végigsöpörtek az épületen és az őt körülvevő 5,5 hektáros kerten. A római katolikus egyház 2004-ben peres úton visszakapta az impozáns épületkomplexumot és 2018-ban elkezdődött a kert felújítása is.

A vadgesztenyefákat, amelyeket 1910-es fotókon fedeztek fel, ma is megcsodálhatják a látogatók a palota belső udvarában. Minden évben bőségesen virágoznak a tavasz érkezését jelezve az 1930-ból származó fotókon felismert liliomfák (magnóliák). A kert legidősebb tölgyfáját, amely körülbelül 150 éves, több irányból ki kellett támasztani, hogy tovább csodálható legyen, de ne okozzon veszélyforrást. Tisztelet a fáknak, amelyek megélték a történelmet, tisztelet a csodálatos kertnek, amely egykor tündökölt, és tisztelet a mai kornak, amikor minden zöldfelületet meg kell óvjunk, hogy élhető lehessen a környezetünk. Ezek a gondolatok vezérelték a felújítási koncepciót kidolgozó csapatot.

Az előadás során Thalmeiner Tünde ismerteti a történeti kertek típusait, korszakait és a felújításukkal kapcsolatos általános tudnivalókat. Zürichben is kiváló mintáit lehet megcsodálni a történeti kerteknek.


Thalmeiner Tünde Ildikó 2018 óta vesz részt szakértőként a nagyváradi püspöki palota kertjének felújításában. Kolozsváron végezte a kertészmérnöki egyetemet, Budapesten a Vilányi úti kertészeti és tájépítészeti egyetem dísznövénytermesztési és dendrológiai karán szakosodott dísznövény és dendrológiára, Párizsban pedig menedzseri diplomát szerzett.  Több szakmai gyakorlaton vett részt Franciaországban, Lengyelországban.  A Magyar Tudományos Akadémia vácrátóti botanikus kertjének volt a kommunikációs és marketing felelőse 2014–2017 között és gyerek kertész iskolát alapított a budapesti füvészkertben. Kertészeti könyvet fordított franciáról magyar nyelvre, gyerekeknek írt kertészeti könyvét pedig a Kossuth kiadó adta ki 2017-ben. 1994 óta publikál szakmai folyóiratokban és számos konferencián tartott előadásokat dendrológia, fenntarthatóság, történeti kertek, gyerekek kertészeti oktatása témakörökben. Európa legnevesebb kertjeiről közölt cikkei a magyarországi Kertbarát Magazinban jelennek meg. 2017 óta él Zürichben, ahol ismeretterjesztő kerttörténeti és növényismereti sétákat tart a zürichi magyar közösségnek. A zürichi botanikus kert munkatársa volt 2017–2109 között, az UZH botanikai kutatóintézetében 2019-ben tartott előadást a vácrátóti nemzeti botanikus kertről.

Forrás: A nagyváradi egyházmegye hírportálja