Nagyböjtkezdet a Szent László Római Katolikus Teológiai Líceumban

Engedni a jót érvényesülni életünkben

0
1631
fotók: Harácsek Klementina

Püspöki szentmisével ünnepelték a Szent László Római Katolikus Teológiai Líceumban a nagyböjt kezdetét hamvazószerdán,  február 26-án. A tornateremben összegyűlt diákok és tanári kar számára Böcskei László megyés püspök celebrált szentmisét és tartott szentbeszédet.

Szentbeszédében a püspök kidomborította, hogy a nagyböjt különleges időszak, amelyben lehetőségünk van visszatérni a jóhoz, és megmaradni benne. Isten ugyanis mindannyiunkat meg szeretne tartani az ő szeretetében. A szentbeszéd kitért a hamuval való meghintés szimbolikus gesztusának jelentésére is. Gyerekekkel folytatott párbeszéd keretében a püspök kiemelte a hamuval való megjelölés szimbolikus értelmét. A mulandóságra emlékeztető hamu az emberi lény értékességére is felhívja a figyelmet. Az ember több mint mulandó lény. Léte olyan többletet hordoz, ami azt igazán emberivé teszi. Ez a többlet nem más, mint Istenhez fűződő viszonya.

A szentmise során nagyon szép momentum volt az egyetemes könyörgések felolvasása, amelyet az egyes osztályok képviselői fogalmaztak meg.  Minden osztály részt vállalt az imából, és így valóban az egész közösség imájává változott a szentmise ezen pillanata.

Nemes István (Forrás: hirek.varad.org)