Ferenc pápa Bariba látogatott

0
1052
Közös érdek a Földközi-tenger békéje. Fotó: Vatican News

Az Olasz Püspöki Konferencia, a CEI kezdeményezésére február 23-án vasárnap egynapos „reflexiós és spirituális” találkozót tartottak a dél-olaszországi Bariban, amelyen részt vettek a Földközi-tenger partvidéki egyházkerületeinek püspökei. Ferenc pápa vasárnap reggel helikopterrel érkezett a helyszínre és beszédet intézett az egybegyűlt püspökökhöz.

Ferenc pápa a Bari-i Szent Miklós-székesegyházban találkozott a Földközi-tenger térsége, a Mediterráneum püspökeivel. A Földközi-tenger szerepéről tartott „reflexiós és spirituális” találkozón Gualtiero Bassetti bíboros, a CEI elnöke köszöntötte a pápát, majd Vinko Puljić bíboros, Vrhbosna érseke, Pierbattista Pizzaballa ferences érsek, a jeruzsálemi latin patriárkátus apostoli adminisztrátora szólaltak fel. Ezt követően Ferenc pápa hosszú beszédében „a béke és a testvériség szerepét hangsúlyozta a Földközi-tenger térségében”, amelynek „ellen kell állnia a kultúrák szembeállítása retorikájának”.

Az Észak-afrikai regionális püspöki konferencia nevében Paul Desfarges, Algír jezsuita érseke mondott köszönetet a pápának a jelenlétéért és a buzdításáért. A találkozót követően Ferenc pápa a bazilika altemplomában Szent Miklós sírja előtt imádkozott, majd köszöntötte a helyi domonkos közösség tagjait. A bazilikából kilépve a pápa üdvözölte a téren összegyűlt híveket, majd a tengeri kikötőbe vezető Viktor Emánuel sugárúton mutatott be szabadtéri szentmisét, amelyen több ezer hívő vett részt, köztük Sergio Mattarella olasz köztársasági elnök is. Ferenc pápa a szentmise homíliájában „a keresztény hit újdonságáról beszélt, mely az ellenségszeretet jézusi parancsában áll”. „A keresztény ember csak egyféle szélsőségességet tud elfogadni, mégpedig a szeretet szélsőségességét”.

A szentmise után a déli Úrangyala imájában Ferenc pápa kiemelte: „Miközben Bariban békében imádkoznak, a Földközi-tenger keleti partján Szíriában fegyverek dörögnek, éppen ezért kell kérni az Urat, hogy az ő segítségével tudjunk kilépni a háború logikájából, s ehhez nyújtson segítséget a Szűzanya, a Tengernek Csillaga”.

Forrás: P. Vértesaljai László SJ/Vatican News