Olyan, mint a jó Isten: melege és fénye van

0
419
• Fotó: Pixabay

A hosszú téli estéken és sötét reggeleken egy gyertya lángja még ma, a mesterséges fény özönének korában is nagy jelentőséggel bír. Más a szerepe, mint hajdanán: éppen azért oly fontos, mert látszólag nincs rá feltétlenül szükségünk. De érezzük, lelkünk áhítozik lángjának bensőséges, gyöngéd, meleg, védelemre szoruló fényére. Mennyit emel egy téli hangverseny vagy étkezés hangulatán a gyertyafény, vagy milyen lángjánál beszélgetni egy csésze tea vagy egy pohár bor mellett. Igen, korunkban emlékeznünk kell arra, amit a kelta lelkiségi író, John O’onohue így fogalmaz meg: a lélekhez, a belső világhoz nem a műtők erős és hideg neonfényével kell közelítenünk, hanem a gyertyaláng finomságával, tolakodásmentességével, gyengédségével, tiszteletével. És a rajtunk túlmutató Jelenlétre utaló erejével – tehetjük hozzá. Isten jelenlétének e szimbóluma személyes és közösségi imáink szinte elmaradhatatlan „kelléke” is.

Az életünket végigkísérő megszentelt fény

„A szentelt gyertya a bölcsőtől a koporsóig elkísérte az embert, régen a keresztelésig az újszülött mellett világított; amikor a fiatal anya először ment templomba, szintén gyertyát vitt a kezében; de a mai keresztelési szertartásban is jelen van a gyertya! – kezdte válaszát Csíki Szabolcs csíkdelnei plébános, amikor arról kérdeztem, miért tartja fontosnak a szentelt gyertyát. – A keresztelés szertartásában ezt szeretem a legjobban: Vegyétek a világ világosságát! Micsoda ajándék és életlehetőség tud ebből kibontakozni! Emlékszem, nagymamám mesélte, hogy régen gyertyát égettek a súlyos beteg mellett, sőt szentelt gyertyát adtak a haldokló kezébe is, és amikor eltávozott a lelke, akkor a megszentelt gyertyával háromszor megkerítették. Ma már ezek a rituálék kiveszőben vannak, de hiszem, hogy mély tartalommal voltak tele, a lényeget éreztették: Krisztus velünk és köztünk van. Hacsak tehetem, imádságaim elején gyertyát gyújtok, vagy ha lelki beszélgetésre érkezik valaki, akkor szintén ég a gyertya. Fontos számomra, hogy az életemet és mindazt, amit teszek, a fény töltse be.”

A liturgiánkban is nagy jelentőséggel bír a gyertya szimbóluma, a téli évszakban különös gyakorisággal is: adventben jelzi a világ Világosságának közeledtét, karácsonykor emlékeztet arra, hogy Krisztus, az igazi Fény, közénk jött, majd február eleje magával hozza Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepét, Szent Balázs püspök emléknapján gyertyás áldást kapunk főleg a torokbetegségek, de minden rossz ellen, és a betegek világnapja, a Lourdes-i Szűzanya ünneplése is elképzelhetetlen gyertyák nélkül.

„Egyik legszebb liturgikus élményem adventhez és a csíkdelnei Szent János anyatemplomhoz kötődik, ahol a roráték során gyertyával világítottunk a hajnali szentmiséken – vallja a fiatal plébános a gyertya liturgikus szerepére reflektálva. – Volt a készülődésünkben valami mély, ami lélekkel töltötte meg az imádságunkat. De ugyanezt élem át valamennyi húsvéti vigílián is: ahogyan a húsvéti gyertya fénye lassan betölti a sötét templomot, valami különleges és tartalommal teli történik.

Érdekességek a méhviaszról

Míg manapság a legtöbb gyertya paraffinból készül, és így nem környezetbarát, a méhviasz természetes és jótékony hatású. A méhviaszból készült gyertyákról egyik korábbi készítőjüket, Fogarasi Szabolcs marosvásárhelyi méhészt kérdeztem, akivel lapunk előző számában ismerkedhettek meg az olvasók.

A méhviasz gyertya lángja melegebb, sárgásabb színű, mint a paraffinból készült gyertyáké. Levegőtisztító hatásuknak köszönhetően kitűnően alkalmasak légúti betegségek – például asztma, allergia, megfázás – gyógyítására. Különböző formákba öntve a viaszt, nagyon szép díszgyertyákat készíthetünk, amelyek már égetés előtt is kellemes illatúak. Mi este, lefekvés előtt néha égetünk méhviasz gyertyát a hálószobában, levegőfertőtlenítés céljából és jó illata végett – vallotta a méhészetet hivatásának tekintő fiatalember, és a méhviaszra vonatkozó néhány érdekességgel is megajándékozott:

A méhviaszt a méhek a lépek építésénél használják, és saját váladékaikból állítják elő. Ez a viaszanyag nagyon rugalmas és tökéletes vízlepergető hatással rendelkezik. A méhviasz a természetben fellelhető természetes viasz, melyet a 12-17 napos fiatal munkásméhek virágport fogyasztva választanak ki a potrohuk hasi oldalán lévő viaszmirigyeikből. A méhviasz kezdetben még teljesen átlátszó, de fehér színt kap azután, hogy a méhek rágásukkal képlékennyé teszik. Az ismert sárgás-barnás színt pedig a pollenekben található olajok és a propolisz hatására nyeri el.

Meglepő adat, hogy egy kiló viasz termeléséhez a méheknek 3 és fél kiló mézre és 50 gramm virágporra van szükségük. Tehát körülbelül 530 ezer kilométert repülnek 1 kiló méhviasz előállításához.

Gyertyaöntés

Reményt hozó alkotás

A szentegyházi Szent Gellért Alapítványnál – akárcsak a csíkszeredai Mozgássérültek Egyesületénél is – a gyertya a fogyatékkal élők mindennapjait teszi gazdagabbá azáltal, hogy ők készíthetik. „Ezt a munkát a sérültek is el tudják végezni, és azzal, hogy megtapasztalják, hogy képesek rá, önmaguknak is pozitívumot tudnak adni. Érzik, hogy fontos tagjai a társadalomnak, nemcsak örökké kapnak, hanem adni is tudnak valami olyat, aminek értéke van – állapította meg beszélgetésünk legelején György Attila, a Szent Gellért Alapítvány ügyvezetője. – Amit ők készítenek, annak más az értéke, mert nem iparilag csinálják, így lehet, hogy még többe kerül a gyártása, mint maga a gyertya. De az a legfontosabb, hogy ők az ő munkájuk, fontosnak érzik magukat, tudják, hogy képesek alkotni.”

A gyertyaöntést, ami több mint hat éve része az alapítvány tevékenységének, a jelenleg szociális munkát tanuló alkalmazott, Gergely Timea vezeti. Most, amikor kezdünk újra ráébredni a dolgok újrahasznosításának fontosságára a környezetkímélés érdekében, a szentgellértes gyertyaöntők – akárcsak sok más kézműves is – gyertyacsonkokat gyűjt és újrahasznosít. A kis műhelyben a csapat együtt találja ki az ízléses, szép és a leleményesség jegyeit viselő színkombinációkat, valamint formákat, majd a kanóc előkészítésére és magára az öntésre vonatkozó technikákat használva váltják valóra a terveket.

„Amellett, hogy szép a gyertya, fel is tudjuk használni – mondja György Attila. – Sok kézműves dologhoz használjuk a gyertyákat, ajándékozzuk és el is adjuk, amivel még egy kicsit tovább tudunk élni. Azonkívül a gyerekeknek, fiataloknak szervezett sok programunknál az imához kötelező a gyertya, az odajár.” Hogy miért? „Én úgy gondolom, az imához azért fontos a gyertyagyújtás, mert a láng él, és általa úgy érzi az ember, hogy a jó Isten közelebb van hozzá. Fontos a gyerekeknek, a fiataloknak és a sérülteknek megmutatni ezáltal is, hogy a jó Isten létezik, köztünk van. A gyertyalángot nem lehet megfogni, mert éget, de ott van, köztünk van. A jó Isten is ilyen: nem tudjuk megfogni, de érezzük, hogy jó, mert melege és fénye van.”

A fogyatékkal élők is nagyon szeretik, amikor programjaikon gyertyát gyújtanak, és az is sokat jelent nekik, hogy azt ők készítették. Aki pedig az alapítványtól megvásárolja a gyertyát, bár talán máshol olcsóbban is hozzájutna, tudja, ezzel másokon is segít, és értékeli a készítők munkáját. A gyertyák csomagolására rá van írva, hogy sérültek készítették segítséggel, és így kialakul egy kölcsönösség, egyfajta kapcsolat is, még akkor is, ha a felhasználó és a készítő nem is találkozik egymással. Olykor a fogyatékkal élők gyertyáikon keresztül belekerülnek gyakran földrajzilag nagyon távol – akár határokon túl – élő emberek imáiba.

Tudatosítási és közvélemény-formáló tevékenység is ez: „Arra próbáljuk az emberek figyelmét felhívni, hogy azért, mert ők valamivel másabbak, még értékesek és meg tudnak csinálni dolgokat. Fontos a türelem is egymáshoz, mert lehet, hogy amit én két perc alatt megcsinálok, ahhoz neki tizenöt kell, de mi az a jó Isten előtt… – vallja Attila. – Így tudunk kölcsönösen értéket teremteni. Az emberek sokszor nagyon elvannak a saját problémáikkal, és amikor a sérültekkel bemegyünk közéjük, rájönnek, hogy az ő problémájuk nem is igazán probléma. Ezáltal tud a társadalom erősödni, ha különböző életvitelű emberek találkoznak. És rájövünk sokszor, hogy nem is az a fontos, amit annak tartottam, hanem az, hogy van kezem, lábam és ennek örülhetek. Én mozoghatok, és bár ő nem, mégis élni akar. Máskor olyan emberek, akik megunták az életüket, vagy nem látnak örömet az életükben, rádöbbennek, hogy »nézd meg, ő hogy akar élni, és én, aki egészséges vagyok, el akarom vetni az életet magamtól vagy menekülök valamibe bele; ő nem menekül, jól van, még boldog is.«” Így lesz a gyertya a remény jele.

Katalin nővér

Várom, hogy súgjon az Úr

„Ha megosztásra vagy lelki beszélgetésre gyűlünk össze, a nővértársaim azonnal meggyújtják a gyertyát. Érdekes, én ilyen szempontból nem vagyok nagy gyertyázó, nem áll közel hozzám, de a díszítésében 1994 óta benne vagyok – kezd mesélni a marosszentgyörgyi Kis Szent Teréz Kármel elöljárója, Katalin nővér. – 1993-ban, Pécsett léptem be a Kármelbe és alig néhány hónappal később, ’94 januárjában jött hozzánk egy Németországban élő magyar nővér, aki megtanította nekünk a műhelytitkot és hozott viaszlapokat. Azóta kisebb-nagyobb megszakításokkal végzem ezt a munkát. Amikor átköltöztünk Magyarszékre, illetve később ide, Marosszentgyörgyre, akkor kis időre megszakadt, de aztán újra elkezdtük. A magyarszéki költözéskor a kihagyás meg is viselt, mikor újra kézbe vettem a szikét, remegett a kezem…”

„A kreativitása miatt szeretem ezt a munkát – folytatja Katalin nővér. – Igaz, néha, amikor ötvenet kell elkészíteni, akkor az már sok tud lenni, de amikor kérnek az emberek, hogy ezt vagy azt csináljam meg nekik, nagyon jó, mert sok örömet lehet szerezni vele. Ki lehet találni valami újat vagy frissíteni. Szimbólumokat kitalálni, azt, hogy melyik misztériumot hogyan fejezzük ki. Most például azon gondolkodtam, hogy milyen legyen a húsvéti gyertya kínálatunk. Eucharisztia éve lévén kerestem valamit, ami utal a monstranciára, és arra gondoltam, hogy a húsvéti bárányt tegyük egy ezüst körbe, ami olyan legyen, mint egy ostya. Nem az Eucharisztiáról szól a gyertya, de mégis bele lehet rejteni. Így is kreatív ez a munka. Mindig kitalálni valamit, hogy legyen friss, új és változatos. Jó látni azt is, hogy van, akinek fontos, hogy vegyen egy gyertyát és bizonyos alkalmakkor meggyújtsa, és ez az ő imáját ez gazdagítja.”

A nővérek kínálata mellett kérni is lehet gyertyát olyan szimbólummal vagy szöveggel, amit a megrendelő egy bizonyos alkalomra szeretne. Olyan is volt már, mesélte mosolyogva Katalin nővér, hogy egy szerelmes a diák azt íratta az ajándékba szánt gyertyára: „Szeretni foglak mindvégig”. Vannak, akik házasságkötésre, születésnapra kérnek valami sajátosat. Ilyenkor természetesen egyeztetésre van szükség, hiszen a gyertyának arányosnak kell lennie, a szövegnek rá kell férnie.

A kreativitás mellett az imának, elmélkedésnek is szerepe van ebben a fajta gyertyadíszítésben. „Amikor megfogalmazódik bennem valami, hagyom, hogy napokig érlelődjön. Várom, hogy az Úr súgjon, és akkor jön egy-két ötlet” – vallja a kármelita nővér.

Az ihleten túl a kézügyesség is fontos szerepet játszik itt. „Igen, hosszú ideig kell gyakorolni, és kézügyesség is kell hozzá, hogy az ember akár csak egy kört is ki tudjon vágni a szikével, ami olyan, mint egy ceruza, de nem egyszerű bánni vele. Volt például egy jelöltünk, aki nagyon ügyesen rajzolt, de a szikével nem tudott bánni, egy egyenes vonalat sem tudott kihúzni, a két vége sohasem passzolt. Más műfaj ez, különböző képességek kellenek hozzá” – meséli a nővér, aki közössége néhány tagját próbálta már bevezetni ebbe a művészetbe. 

A megszentelt élet világnapján, Csíksomlyón (2019)

Meghívás életünk bemutatására

Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepe, amelyet II. János Pál pápa 1997-ben a Megszentelt élet világnapjává nyilvánított, kiemelkedő esemény a Kármelben: „Olyan szép a Szent Szofróniusztól vett olvasmány, ami arra hív, hogy égő gyertyával vonuljunk az Úr elé, és engedjük, hogy világítson egész életünk – mutat rá Katalin nővér. – Van, amikor meghívunk az ünnepre más szerzeteseket a városból, voltak többször a segítőnővérek, a jezsuiták. Az előtérben kezdődik a liturgia, ünneplőbe öltözve, fehér palástban, égő gyertyával a kezünkben körmenetet tartunk, majd amennyire tudunk, ünnepi szentmisét éneklünk. Személyes imánkban önmagunkat is igyekszünk bemutatni az Úrnak, és próbáljuk magunkat meg egymást is rábízni a Szűzanyára, hogy ő mutasson be az Úrnak – én elöljáróként is a Szűzanyára bízom a nővéreket –, és kérjük, hogy segítsen nekünk hűségesen élni a hivatásunkban, bemutatni az embereket imában, mindenkit hozzá vinni. Ez örömteli alkalom arra is, hogy hálát adjunk az Úrnak a hivatásunkért, megünnepeljük azt, és imádkozzunk újabb hivatásokért. Egy kép is kötődik számomra ehhez az ünnephez. Egy idős nővérünk, Kriszta készített egy olyan rajzot, amelyen a kecses, szép Szűzanya felmutatja a pólyás kis Jézust, a felirata pedig ez volt: Suscipe! (Fogadd el!) Ez a számomra nagyon meghatározó kép, és arra hív: mutassuk be az Úrnak, azokat, akiket ránk bízott!”

„Az ünnep lényege ahhoz az eseményhez vezet el, amikor Szűz Mária, negyven nappal Jézus születése után, bemutatta gyermekét a jeruzsálemi templomban – foglalja össze kérésemre Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepének jelentését és jelentőségét Csíki Szabolcs plébános. – Az édesanya, aki a Gondviselésbe vetett bizalom példaképe, elviszi gyermekét a templomba és bemutatja az Úrnak. Találkozás jön létre. A görög hypapanté, vagyis találkozás ezen az ünnepen nagy jelentőségnek örvend. Bemutatás és találkozás. Ezek azok a szavak, amelyeknek sokszor életté kell válniuk életünkben. A szívemben is oly sok minden van, és ha sikerül mindazt bemutatni Istennek, akkor megszentelődik, áldottá válik. Valahogy így vagyok ezzel az ünneppel is: Isten hív, hogy Máriához hasonlóan mutassam be életemet, annak történéseit, kapcsolataimat, munkámat, mindazt, ami jelen van az életemben.”

Az összeállítás megjelent a Vasárnap hetilap február 9-ei számában.