Köszöntötték a 60. születésnapját ünneplő Jäger Béla kanonokot

0
602
Az ünnepelt lelkipásztor üdvözölte az egybegyűlteket és hálát adott Istennek hivatásáért. Fotók: gerhardus.ro

A temesvár-újkissodai plébániatemplomban február 12-én, szerdán délelőtt hálaadó szentmise keretében köszöntötték az oltártestvérek és a hívek a 60. születésnapját ünneplő Jäger Béla kanonokot, a helyi közösség plébánosát – adja hírül a temesvári egyházmegye honlapja.

Bevezetőjében az ünnepelt lelkipásztor üdvözölte az egybegyűlteket és hálát adott Istennek hivatásáért.

Szentbeszédében Dirschl Johann általános helynök a papszentelés szertartásának meghatározó mozzanatait elevenítette fel, a jelölt kezének krizmával való megkenését, a paténa és a kehely átadását az áldozati adományokkal, amelyek mind a lelkipásztori küldetés és szolgálat jelképes kifejezői. Ezt a küldetést és szolgálatot vállalta az ünnepelt Jäger Béla plébános is, amikor 1986-ban a gyulafehérvári érseki székesegyházban Jakab Antal püspök kézrátétele és imája által pappá szentelték.

Végül Dirschl Johann általános helynök a jelenlévők nevében kívánt további erőt, egészséget Jäger Béla kanonoknak hivatása gyakorlásához.

A templom padsorai ezúttal is megteltek, a hívek ily módon fejezték ki tiszteletüket és szeretetüket az ünnepelt lelkipásztor iránt.