Tanácskozás és elköteleződés a FIF-nél

0
1972
Fotók: FIF

Az elmúlt hétvégén, február 7-8. között a Főegyházmegyei Ifjúsági Főlelkészség (FIF) megtartotta az év eleji tanácskozását, ahova olyan fiatalokat hívtak, akik az év folyamán valamely rendezvénynek a főszervezői lesznek, és ötleteikkel gyarapíthatják a FIF életét, működését. Ezt követően szombaton és vasárnap volt a FIF elköteleződő hétvégéje. A pénteki nap imával kezdődött, amelyet Csíki Szabolcs plébános vezetett, így sikerült mindenkinek lélekben is megérkeznie. A vacsora után kötetlenebb beszélgetés, vidám hangulat alakult ki, amely elősegítette a másnapi munkát, együtt gondolkodást. Szombaton reggeli után megkezdődött a FIF küldetésének, feladatának, működésének átbeszélése, az értékek meghatározása, amelyek ebben az évben irányt adnak minden esemény szervezéséhez. A jelenlevők meghallgatták az elmúlt év beszámolóit, megvitatták a FIF jelenlegi helyzetét, felépítését, lelkiségét, majd sor került a FIF rendezvényeinek, céljainak az átbeszélésére, és egyeztették az éves eseménynaptárt.

A következő nagyobb rendezvények várhatóak ebben az évben: Teljes Szívvel Ifjúsági vezetőképzés, Teljes Szívvel Forte, Teljes Szívvel Clerical, CSIT, Önkéntes Napok, Keresztény Nyári Szabadegyetem, Resurrexit, FIF Lelkinap, Légy Tűz!

Miután a FIF-tanács délutánra befejezte munkáját, megérkeztek a rendezvények szervezői is, kezdődött az egy évre szóló elköteleződés. Délután az újonnan érkezőkkel is ismertették a célokat, a küldetést, az értékeket, a munka folyamatát. Este pedig a kreativitásé volt a főszerep, hiszen mindenki a saját feladatát, helyét kellett megjelenítse a FIF életében egy alkotás által, amelyre rendelkezésre állt számos eszköz: vízfesték, színes lapok, cérna, üvegfesték és még sok más.

Vasárnap délelőtt minden csapatnak külön lehetősége volt megbeszélni a jelenlegi helyzetet, a gondokra megoldást találni, együtt dolgozni, majd szentmise keretén belül elköteleződtek a résztvevők a rendezvények mellett, Isten áldását kérve munkájukra, erre az évre, a fiatalokra, a főegyházmegye elöljáróira, a döntésekre. A szentmisén a fiatalok nagy örömére öt pap volt jelen: Tamás Barna Székelyudvarhelyről mint leköszönő főlelkész, Csíki Szabolcs Csíkdelnéről mint székelyföldi ifjúsági lelkész, Tódor Attila spirituális Gyulafehérvárról, Antal Zoltán segédlelkész Gyergyószentmiklósról és Bálint István Csíkszeredából. Szívükben örömmel és hálával köszöntek el egymástól a résztvevők, várva az újabb találkozást.

Kerekes Csilla egyetemista, CSIT főszervező