A kinematográftól az okostelefonig

0
427
A videórögzítés a múltat teszi megtapasztalhatóvá a jelenben.

A mozi és filmszínház születésének azt a pillanatot tekintik, amikor a kinematográffal először tartottak vetítést fizető közönség számára. A Lumière fivérek 1895 februárjában szabadalmaztatták a mozgókép rögzítésére és vetítésére alkalmas kinematográfot, majd ugyanazon év december 28-án Párizsban megtartották azt a kereskedelmi célú vetítést, amikortól a mozi történetét számolják. Azóta sok minden történt, ma már olyan technikai vívmányokat, okostelefonokat hordozhatunk a zsebünkben, amelyek képesek mozgókép rögzítésére és lejátszására is.

A „világpremier” valójában kétséges, már korábban is történtek vetítések nem kereskedelmi céllal, amiket a precinema, a film előtti korszak kategóriájába sorolnak, de a német testvérpár, Eugen és Max Skladanowsky már 1895. november 1-jén Berlinben levetített néhány rövidfilmet fizető közönség számára. A köztudatba azonban a Lumière fivérek vetítése került be. Az általuk használt kinematográf szót az ógörög kinema = „mozgás” és a gráphein = „írni” szavakból rakták össze. Ma már annyira beépült a mindennapi életünkbe a mozgókép, a videó, hogy szinte fel sem tűnik a benne rejlő újszerű tapasztalat. Pedig számos újdonságot hozott magával.

Az ember mindig az itt és most-ban él, és bár az agyunk és elménk képes az emlékek megőrzésére, azok sohasem azonosak a jelenben megélt tapasztalattal. Az évszázadok során megannyi rögzítési eszközt kitalált az ember, amivel képes „kihelyezni” a memóriáját: a barlangrajzoktól kezdve a papirusztekercseken át a könyvnyomtatásig. Ezek a rögzítési módok legtöbb esetben szimbólumok formájában történtek, történnek a mai napig. A rajzok, az ábrák, a leírt szavak csak közvetve utalnak az ember által megélt vagy megélhető tapasztalatokra. Ha ezek a szimbólumok egy ember emlékeit rögzítik (pl. napló), akkor ő a saját emlékezetéből kell felidézze a történteket, máskor viszont el kell képzelnie, amire a létrehozott szimbólumok utalnak. A mozgókép azonban mindezt megváltoztatta: a múltat hozzáférhetővé tette a jelen számára. Egy múltban történt cselekvéssor, amennyiben mozgókép rögzítette, a jelenben ismét a tapasztalat tárgyává válhat a maga vizuális és auditív ingerei révén. A film megbontja az idő folyamatos múlását, megőrizheti a jelen pillanatot a jövő számára, ugyanakkor hozzáférhetővé teheti az elmúlt időt.

A mozi és a film lehetővé tette megannyi műfaj létrejöttét, ezek többsége azonban fikciós alkotás, amelyben nem a valóság rögzítése, hanem egy elképzelt világ megalkotása dominál. A színészek „eljátsszák” a szerepeket, a kitalált történeteket és párbeszédeket. A mozgókép lehetővé tette a valóság rögzítését, a film azonban többnyire a fantázia birodalmává és a szórakoztatás eszközévé vált, a valóság videó formájában történő megörökítése pedig nagyrészt a hírműsorok világára maradt.

A mozgóképek előtt egészen új világ nyílt meg a hétköznapi videórögzítő eszközök elterjedésével, amihez már nagyon sokan hozzáférnek. Az okostelefonok világában szinte bárki készíthet saját videót, rögzítheti az élete fontos eseményeit, a világ történéseit vagy akár a legbanálisabb pillanatokat is. Kaptunk egy újfajta memóriát, ami révén nem pusztán felidézünk egy-egy eseményt, hanem visszanézhetjük és hallgathatjuk videón. Az a történelemben szokatlan helyzet állt elő, hogy a zsebünkben hordozhatjuk a személyes múltunkat.

Katolikusként eszünkbe juthat a mozgóképről elmélkedve az eucharisztia misztériuma, ami az egyház tanítása szerint – akárcsak a mozgókép – a múltat teszi hozzáférhetővé a jelen számára: az oltáriszentségben Jézus keresztáldozata és megváltása válik aktuálissá és jelenvalóvá. Aki szentáldozáshoz járul, ebből a misztériumból részesül. Milyen üdvös volna, hogy amiként az okostelefonunkat magunkkal hordozzuk, Jézus áldozatát és szeretetét is magunkban hordoznánk és jelenvalóvá tennénk a környezetünk számára.