A föld sója

0
345
Fotó: pixabay.com

EVANGÉLIUM

Abban az időben Jézus így szólt tanítványaihoz:
„Ti vagytok a föld sója. De ha a só ízét veszti, mivel sózzák meg? Nem való az egyébre, mint hogy kidobják, s eltapossák az emberek. Ti vagytok a világ világossága. A hegyen épült várost nem lehet elrejteni. Lámpát sem azért gyújtanak, hogy a véka alá rejtsék, hanem a lámpatartóra teszik, hogy világítson mindenkinek a házban. Úgy világítson a ti világosságtok az emberek előtt, hogy látva jótetteiteket, magasztalják mennyei Atyátokat!”
(Mt 5,13-16)

Ti vagytok a föld sója! Ha a só ízét veszti, mivel sózzák meg? Annyira banálisnak tűnik Jézusnak ez a hasonlata. Talán mert a sóról szól, egy egyszerű konyhai fűszerről, amiért manapság nekünk semmit sem kell tennünk: kevés összegért mindjárt ott az asztalunkon. Hozzászoktunk, hogy mindig kéznél van, mindig elérhető, csak akkor tűnik fel, hogy mit jelentett igazán, ha szigorú orvosi előírások miatt le kell mondanunk róla. A só nem veszíti el ízét sosem. Ha egy anyagnak nem sós az íze, akkor abból éppen a só hiányzik. A só helyettesíthetetlen, utánozhatatlan. Hétköznapi, de megszokottsága ellenére nagy értéke van.

A Jézus tanítását hallgató ember a föld sója. Van valami ebben a tanításban, ami a keresztény embert teljesen egyedivé teszi, ami miatt nélkülözhetetlenné válik. Sok példa mentén lehetne szemléltetni ezt, de álljon itt a történelemnek egy tanulsága. Ha megkérdeznénk kortársainkat, mikor volt Romániában a rendszerváltás, nagy százalékuk minden bizonnyal a ’89-es eseményeket említené. Pedig a kommunista éra berögződései, a korabeli pártpolitika gondolkodása, a mentalitás vajmi keveset változott. Akik abban az időben jó összeköttetésekben álltak, akik kiszolgálták a rendszert, azoknak a sorsán keveset változtatott a forradalom. Hamar fölfedezték a privatizálás kínálta lehetőségeket, potom áron vásároltak ingatlanokat és egyéb javakat. Köpönyeget fordítva rögtön tudták, melyik oldalra kell simulni, hogy az új berendezkedésben is a „tápláléklánc csúcsán” maradhassanak, és jó eséllyel ők maguk vagy közvetlen leszármazottaik diktálják ma is az erkölcsöt. Nem kellett más az akkor még alkotmány nélküli országban, csak némi dörzsöltség, kissé hajlékony gerinc, néhány jól betanult szlogen, és lám – a földi paradicsom kapui a forradalom után sem zárultak be számukra. Hogy ma a mentalitásunkban sokkal fontosabb az ismeretség, és kevésbé – vagy egyáltalán – nem számít a kompetencia, az nagyrészt annak köszönhető, hogy azóta sem történt igazi szembenézés a múlttal. A bizonyító akták eltűntek, a sarló-kalapácsból valami egyéb lett, a vörös zászlót elfelejtették, vagy inkább nem szívesen emlékeznek rá – és lassan mindenki elhitte, hogy rendszerváltás volt.

De abban a korban is voltak emberek, akik a föld sójaként viselkedtek. Akiknek lelkiismerete nem engedte, hogy a személyi kultuszra épült rendszer mindenkit bekebelezzen. Mindenképp ilyen személyiség volt Márton Áron – és hitelességét ma is sokan elismerik, sőt csodálják. De érdemes lenne a korabeli politikai elit körében is szétnézni. Constantin Pârvulescu 1979-ben tartott beszéde a XII. pártkongresszuson nagy felháborodást keltett. Egyedüli volt, aki a párt tagjaként szembe mert állni a korabeli visszásságokkal, el merte mondani az igazat. A teremben mindenki lehurrogta, mindenki elítélte – mert ez volt a feladata. De akadt legalább egy ember, aki el merte mondani a sokakban félelemmel őrzött igazságot.

A föld sója – az az ember, aki képes önmagával együtt élni. Aki képes a lelkiismerete őszinte, belső hangjára hallgatva – a véleménydiktatúrával szemben is kiállni azért, ami igaz. Létezik egy közös lelkiismeret – amely csak azt tudja ismételni, amit belesulykoltak a kortársak. Van azonban a lelkiismeretnek egy sokkal mélyebb rétege is, amely nem tűri hazugságot, és fellázad. Ez a föld sója – hogy az ember képes legyen minden reggel a tükörbe nézni.

László István kolozsvári segédlelkész

Megjelent a Vasárnap február 9-ei számában.