Hogyan őrizzük a tüzet, hogy ki ne aludjon és meg ne perzseljen?

0
1730
• Fotók: Harácsek Klementina

A Szeged-Csanádi Egyházmegye Kateketikai Irodája és a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség Katekétikai Központja közösen szervezte meg január 23–25. között Szegeden azt a kiégést megelőző tréninget, amelyen 20 pedagógus, nevelő vett részt a nagyváradi egyházmegyéből. Serfőző Levente a szeged-csanádi egyházmegye oktatási püspöki helynöke is köszöntötte a résztvevőket és örömét fejezte ki az együttműködésért.

A Fiatalokkal a keresztény Európáért transznacionális együttműködésben öt ország – Lengyelország, Szlovákia, Románia, Szerbia és Magyarország – különböző intézményei vesznek részt, amelynek egyik fontos célja a fiatalok hasznos szabadidő eltöltésének, és egyben a keresztény értékrendben való megerősödésüknek a segítése. Ennek érdekében fontos a fiatalokkal foglalkozó szakemberek számára olyan alkalmakat teremteni, ahol megerősödhetnek hivatásukban, hogy a rájuk bízottakat el tudják kísérni az élet értelmének felismerése felé vezető úton. Koncz András tréner, közösségépítő, Vargáné Bögi Veronika a Szeged-Csanádi Egyházmegye Kateketikai Irodájának munkatársa vezették a tréninget, melynek során a résztvevők rátekinthettek hivatásuk gyakorlásának körülményeire, kapcsolatrendszerükre, mindarra, ami erővel tölti el őket vagy energiát von el tőlük. A következő témák feldolgozása segített a reális helyzet feltérképezésében: energiaszintek, energia és életem szeletei, energia és kapcsolatok, energia és a munkahelyi elvárások, határok, kikapcsolódás. Mit teszek magamért? Péntek délután az 500 éves szeged-alsóvárosi Havas Boldogasszony-templom és ferences kolostor megtekintésére is sor került. Köszönet a szegedi házigazdák vendégszeretetéért!

A résztvevők beszámolói hűen tükrözik azt, amit ezen a hétvégén megtapasztaltak, átéltek, amiben megerősödtek. „Egy közvetlen, baráti hangulatú tréningen Vera és András elvezetett bennünket önmagunk legbensőbb, rejtett labirintusába. Tájékozódási pontokat, kapaszkodókat kaptunk önmagunk, emberi és munkakapcsolataink megértésében, fejlesztésében. Köszönet érte a szervezőknek! (M. B.) „Csak az tud meleget és fényt sugározni, de nem perzselni, aki felismeri, megérti és elfogadja önmaga és mások határait. A szabadság mindig a határon túl van.” (F. Éva) „A kreatív pillanatok, az önelemző foglalkozások, az ötletes játékok és a felhőtlen derű a tréning folyamán lendületet és motivációt adott a további tevékenységeimben. Megerősített ez abban, hogy amit csinálok, jó, és a kollégáim, közösségem támogatásával lesz igazán kerek. Köszönöm!” (J. Gábor)

„Hálás vagyok, mert a játékok által felszabadulhattam és megtapasztalhattam, melyek az igazán lényeges dolgok.” (T. Orsolya) „Köszönöm szépen a szervezőknek és a kollégáknak azt, hogy játszótársak lehettünk, hogy másfél napban időtlenséget élhettem meg, az egység élményét. A kiégés ellen, önmagam és a társ, kolléga, családtagok, gyerekek, tanítványok erős hálójának energiáját, isteni egyensúlyba való hitét vihetem magammal.” (B. Zsófia) „Hogy mit kaptam? Örömet, őszinte kapcsolatokat, feltöltődést, nyitottságot valami új felé, ugyanakkor befelé fordulást, önismeretet. Köszönet érte!” (Cs. K.) „Megtalálni az egyensúlyt Isten-én-család-munkahely között.” (H. Klementina) „Hálásan köszönünk szépen mindent! Néha a dolgok maguktól rendeződnek, ha kimondjuk és megbeszéljük, kibeszéljük magunkból azt. Öröm tudni, hogy nem vagyunk kiégve, s hogy a kiégés kordában tartása a mi kezünkben van. Csodás napok voltak!” (B. Enikő)

„Szerető légkörben töltött jó hangulatú idő volt – mély beszélgetésekkel, nevetéssel, játékkal – melynek élménye, tapasztalata lendületet adott. Hálás vagyok a részvétel lehetőségéért!” (L. M.) „Hálával tekintek az elmúlt napokra, köszönöm mindazt, amit megéltem: a családias, szeretetteljes légkört, mély beszélgetéseket, a játék örömét, a felszabadult nevetést.” (Blanka n.)

Benedek Ramóna