Ökumenikus imahétre hívják a sepsiszentgyörgyieket

0
1516

Idén huszonegyedik alkalommal hívják Sepsiszentgyörgy plébánosai, lelkészei közös esti imádságra, töltekezésre, elgondolkodásra a keresztényeket, hogy félre téve a felekezeti hovatartozást, együtt éljék meg és értelmezzék az isteni szó életformáló hatását.

A megyeszékhelyen hagyományosan január közepe táján kezdődő és az évek során imatizeddé kerekedett együttlét alatt Isten szolgái és a hívek betekintést nyernek egymás közösségeinek hitéletébe. Tavaly többek közt az öntömjénezés káros következményeiről, a mellébeszélés helyetti isteni út követéséről szóltak az alkalmak.

Idén január 17-26. között zajlik az imatized. Január 17-én, pénteken a Gyöngyvirág utcai református templomban Hajdú János római katolikus esperes-plébános tolmácsolja az igét, január 18-án, szombaton pedig a római katolikus Szent Benedek-templomban Incze Zsolt-György református esperes-lelkipásztor hirdet igét. Január 19-én, vasárnap a Szemerjai református templomban Kovács István unitárius lelkipásztor prédikál, 20-án, hétfőn a Krisztus Király-templomban Pap Attila református lelkipásztor szolgál. 21-én, kedden az evangélikus templomban Takács Dezső római katolikus plébános tart ökumenikus istentiszteletet, 22-én, szerdán a Vártemplomban Zelenák József evangélikus lelkipásztor hirdet igét.

23-án, csütörtökön a Szent Gellért-templomban Bucsi Zsolt Tamás református lelkipásztor tartja az alkalmat, 24-én, pénteken a belvárosi református templomban Dávid György római katolikus plébános szolgál, míg 25-én, szombaton a Szent József-templomban Bancea Gábor református lelkipásztor hirdeti az igét. Az imatized 26-án, vasárnap zárul az unitárius templomban, ahol Szabó Lajos római katolikus kanonok tolmácsolja a Szentírás tanítását. Mindegyik alkalom este 18 órától kezdődik.