A növekvő élet szolgálatában

0
1474
Fotók: Harácsek Klementina

A nevelés az élet szolgálata címet viselő pedagógiai képzés hatodik alkalommal lett megszervezve a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség Katekétikai Központja által január 10-11. között, és második alkalommal közösen a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének Partiumi Oktatási és Módszertani Központjával. A rendezvénynek a Szent László Római Katolikus Teológiai Líceum adott otthont. A program elején Kovács Zsolt irodaigazgató Böcskei László megyés püspök üdvözletét adta át a résztvevőknek, aki nagyon fontosnak tartja a pedagógusok továbbképzését, ezzel is biztosítva számukra a szellemi-lelki feltöltődést, hogy még hatékonyabban tudják végezni a rájuk bízott gyermekek nevelését.  Demeter Emőke a Partiumi Módszertani Oktatási Központ vezetője örömét fejezte ki, hogy évről-évre egyre több pedagógus vesz részt ezen a képzésen.

Uzsalyné Pécsi Rita neveléskutató előadásaira öt megyéből (Bihar, Fehér, Máramaros, Szatmár, Temes) 140 pedagógus érkezett, akik nagy érdeklődéssel követték a következő témák bemutatását: „A stílus maga az ember” – A tanulás, a megismerés egyéni útjai;  Amikor a felejtésnek tanulunk;„Férfinak és nőnek teremtette…”; „Egymás kedvéért születtünk”; Stresszkezelés férfi-női módra?; Gépek vagyunk, vagy élőlények?; A legnagyobb veszély: az Egész széttöredezése – tanulásban, hitünkben, életünkben.

A résztvevők eközben választ kaptak arra, hogy mit mond a kinyilatkoztatás, a tudomány és mint mondanak a szentek arról, hogy hogyan lehetséges valóban erős, Istennel szövetségben élő, lékekkel és jókedvűen szolgáló embert nevelni a ránk bízott gyermekekből, önmagunkból. Uzsalyné Pécsi Rita előadássorozatát Kentenich József – a Schönstatt mozgalom alapító atyjának – pedagógiai rendszerére építette. A következő előadássorozatra 2021. januárjában lesz.

Benedek Ramóna