Már és még nem

0
302
A folyamatosan múló idő fényszikrái. Fotó: unsplash.com

Az új év küszöbén állva rendszerint szembenézünk az elmúlt évvel, miközben kíváncsi tekintetünkkel már az elkövetkező évet fürkésszük. A múlt és a jövő határmezsgyéjén próbálunk egyensúlyozni, és próbálunk egyenesbe jönni magunkkal, az emlékeinkkel és a terveinkkel.

Ilyenkor számot vetünk a múlttal, ugyanakkor megannyi fogadalmat teszünk a jövőre vonatkozóan. Ilyenkor különösen feszültségben tart a folyamatosan múló idő. Amikor a múltra, a saját, személyes múltunkra tekintünk, az már nincs jelen. Amikor viszont a jövőnkre pillantunk, akkor az még nem érkezett el.

Milyen volt az elmúlt évem? Milyen örömökben részesültem? Milyen fájdalom, szenvedés ért? Hogyan éltem meg ezeket? Mit lehetett volna másként tenni, hogy jobban alakuljanak a dolgaim? Ezek és ezekhez hasonló kérdések cikáznak át elménken, amikor szilveszter éjszaka az újévre készülve próbálunk napirendre kerülni az elmúlt évünkkel. Érdemes lehet azon is elgondolkodni, mindezt hogyan láthatja Isten. A nehézségekben meg tudtam maradni embernek, aki a fájdalmai ellenére is bátran állhat Isten elé, vagy elviselhetetlen lettem én magam is, akárcsak az a dolog, ami éppen elviselhetetlenné tette az életemet? Az örömömet meg tudtam osztani másokkal, vagy megtartottam magam számára?

Milyen lesz az elkövetkező év? Milyen terveim vannak? Mire vágyom? Mire számíthatok a környezetemtől? Mit szeretnék megvalósítani és mit szeretnék elkerülni? Miben szeretnék változni és milyen változást várok el a környezetemtől? Néhány kérdés, amelyek felmerülnek bennünk ilyenkor. Reménnyel tekintünk a jövőbe, abban bízunk, hogy minden jóra fordul, mi is, a környezet is úgy változik meg, ami a javunkra válik. Aztán az elkövetkező év végén gyakran szomorúan konstatáljuk, hogy mennyi mindent nem sikerült megvalósítanunk, mennyi minden nem vált valóra. Akárcsak a múltunkat, a jövőnket is ajánlott Isten kezébe helyezni. Hívjuk meg őt, hogy legyen részese a következő évünknek, kísérjen utunkon és legyen velünk napról napra.

Tudatosítsuk magunkban az örömhírt: Isten országa köztünk van. Már elérkezett, kezdetét vette, de még nem teljesedett be. Ránk vár, hogy bennünk és általunk épüljön. Nekünk kell kibontakoztatni ezt az országot. Kiváltságosak vagyunk, mert Isten országában élhetünk, de egyben küldetésünk is van, hogy egyre teljesebbé tegyük Isten országát. Ehhez pedig úgy kell élnünk a mindenkori jelen pillanatunkban, hogy felebarátainkkal és Istennel együtt büszkék lehessünk múltunkra és reménységgel töltsön el a jövőnk.