Emlékezzünk vértanúinkra – ma nagyon sokan vannak!

0
283
• Fotó: Vatican News

December 26-án, Szent István vértanú ünnepén Ferenc pápa arra hívta fel a figyelmet, hogy a keresztény közösségeknek egyre misszionáriusabbakká kell válniuk, az evangelizációra kell törekedniük, szavukkal és életük tanúságtételével el kell érniük a legtávolabbi embereket is. A szentatya beszédét Tőzsér Endre SP fordításában olvashatják.

Kedves testvérek, jó napot kívánok!

Ma Szent István első vértanú ünnepét üljük. Őróla az Apostolok cselekedeteinek könyve beszél (vö. ApCsel 6–7. fejezet), és a mai szertartáson hallott szövegrészlet életének utolsó pillanataiban állítja elénk, amikor elfogják és megkövezik (vö. ApCsel 6,12; 7,54–60). Úgy tűnhet, hogy ennek a hite miatt megölt első kereszténynek az emlékezete nem illik a karácsony örömteli légkörébe. Ugyanakkor épp a hit távlatában a mai ünnep igenis összhangban van a karácsony igazi jelentésével. István vértanúságában ugyanis az erőszakot legyőzi a szeretet, a halált legyőzi az élet: a legnagyobb tanúságtétel órájában István a megnyílt eget szemléli és megbocsát üldözőinek (vö. ApCsel 7,60).

Az evangéliumnak ez a fiatal szolgája, a Szentlélekkel eltelve, be tudta mutatni Jézust szavaival, de legfőképp életével. Istvánra tekintve látjuk, hogy megvalósul Jézus tanítványainak tett ígérete: „Amikor miattam bántanak majd titeket, az Atya Lelke megadja majd az erőt és a szavakat, hogy tanúságot tegyetek” (vö. Mt 10,19–20). Szent István iskolájában, aki mind életében, mind halálában hasonlóvá vált Mesteréhez, mi is Jézusra, az Atya hűséges tanújára szegezzük tekintetünket. Megtanuljuk, hogy a menny dicsősége, mely örök életre szól, nem gazdagságból és hatalomból, hanem szeretetből és önátadásból áll.

Tekintetünket Jézusra, „a hit szerzőjére és beteljesítőjére” (Zsid 12,2) kell szegeznünk, hogy a nekünk adott reményről (vö. 1Pét 3,15) számot adhassunk a mindennapi kihívások és a megpróbáltatások során. Nekünk, keresztényeknek, az ég már nincs távol, a földtől elválasztva: Jézusban a menny a földre szállt. És Jézusnak hála, a Szentlélek erejével minden emberit magunkra ölthetünk és a menny felé irányíthatunk. Ekképpen első tanúságtételünk az a mód lesz, ahogyan emberlétünket megéljük, a Jézus szerint alakított életstílusunk: szelíd és bátor, alázatos és nemes, nem erőszakos.

István diakónus volt, az Egyház első hét diakónusának egyike (vö. ApCsel 6,1–6). Ő arra tanít bennünket, hogy Krisztust a testvériség és az evangéliumi szeretet gesztusaival hirdessük. Az ő vértanúságban kicsúcsosodó tanúságtétele inspiráló forrás keresztény közösségeink megújulásához. Közösségeinknek egyre misszionáriusabbakká kell válniuk, mindnek az evangelizációra kell törekednie, azzal az eltökélt szándékkal, hogy elérje azokat az egzisztenciális és a földrajzi peremterületeken élő férfiakat és nőket, akik a legjobban szomjaznak a reményre és az üdvösségre. Olyan közösségeknek kell lenniük, amelyek nem a világ logikáját követik, nem önmagukat, nem saját imázsukat helyezik a középpontba, hanem egyedül Isten dicsőségét és az emberek javát, különösen a kicsinyekét és a szegényekét.

Ennek az első vértanúnak, Istvánnak az ünnepe arra hív bennünket, hogy emlékezzünk meg az összes tegnapi és mai vértanúról – ma nagyon sokan vannak! –, hogy érezzük magunkat közösségben velük, és kérjük számukra a kegyelmet, hogy Jézus nevével a szívükben és ajkukon éljenek és haljanak meg! Mária, a Megváltó anyja, segítsen bennünket, hogy ezt a karácsonyi időszakot Jézusra szegezett tekintettel éljük meg, hogy mindennap egyre hasonlóbbá váljunk hozzá!

Forrás: Magyar Kurír