Várni a jászolban fekvő Istenembert

Papokat, szerzeteseket kérdeztünk a karácsonyról

0
460
Fontos, hogy a hétköznapokból kiemelkedve megújuljunk, újra és újra az ünnepből merítsünk erőt.

Jézus csecsemőként jött közénk, a nagy Isten egy tehetetlen gyermekként. Karácsony ünnepére hangolódva szerzeteseket, papokat kérdeztünk arról, hogy mit jelent számukra a karácsony, hogyan élik meg az ünnepet.

Mit jelent önnek a karácsony?

Erre a kérdésre többnyire csak közhellyel lehet válaszolni: karácsony a család, a szeretet ünnepe. Emlékszem, gyerekkoromban az éjféli mise után édesanyám mindig elkészítette a Mária-radináját, amelyet a család elfogyasztott. A radina Székelyföldön a gyerekágyas asszonyoknak a rokonság, baráti kör részéről érkező támogatás volt. Sorban ételeket készítettek, hogy ne kelljen a gyerekágyas asszonynak a főzéssel törődnie.

Bár csonka családban nőttem fel, mert édesapám nagyon korán meghalt, mindig törekedtünk arra, hogy a család karácsonykor együtt legyen. A teológuséveim idején nem volt módom arra, hogy hazamenjek, mert akkoriban még kispapként Gyulafehérváron töltöttük a karácsonyt, de az innsbrucki tanulmányaim alatt már mindig hazautaztam karácsonyra. És ez annyira természetes volt, hogy az első szolgálati helyemen, Brassó belvárosban az első és egyetlen vitám is pontosan a karácsonyi hazautazás kontextusában alakult ki az akkori principálisommal. Akkor is azt gondoltam, hogy nekem haza kell mennem a családomhoz, hisz a karácsony a család ünnepe. Emlékszem, hogy délelőtt két misét elvégeztem és egy misén gyóntattam, ezért úgy éreztem, hogy a karácsonyi szolgálatot elvégeztem. Ebédnél jeleztem, hogy délután haza szeretnék utazni. Az elöljáróm – mint utólag kiderült, féltett a téli körülmények közötti utazástól – nem egyezett bele. Egy rövid két-két mondatos vita alakult ki köztünk, aminek a végeredménye az lett, hogy ő elengedett, de én ott maradtam, így tehát a szeretet győzött. Ezt követően, a teológiai tanári éveim alatt is igyekeztem együtt lenni a családommal. Összefoglalva tehát azt mondhatom, hogy a karácsony az érzelem ünnepe, amely azáltal nyer megalapozást, hogy Jézus Krisztus, a második isteni személy kisbabaként jött el közénk. (Dr. Holló László, előadótanár, dékánhelyettes a Babeş–Bolyai Tudományegyetem Római Katolikus Teológia Karán)

A karácsony nem az én vágyaim, vallásos vágyaim kielégülését jelenti, hanem a misztériumra való nyitottságot. Nem én vagyok a legfontosabb, hanem ő, Jézus Krisztus. Az ő személye áll a középpontban, aki által Isten rendkívüli módon meghív a vele való találkozásra. Az ünnep alkalmából nem azt az örömhírt olvassuk fel, hogy „fenyőgallyas kis Jézuska”, hanem azt, hogy „Kezdetben volt az Ige, az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige…” Vagyis azt ünnepeljük, hogy „Isten az Istentől, Világosság a Világosságtól, valóságos Isten a valóságos Istentől”. Igen. Ez számomra a karácsony. (P. Laczkó-Dávid József Anaklét OFM, ferences szerzetes, Gyergyószárhegy)

A karácsony számomra Isten emberhez való leereszkedését jelenti. A Fölséges és Dicsőséges annyira közel jön az emberhez, mint egy csecsemő, akit át lehet ölelni, aki ránk bízza magát. Isten emberré levésében mutatja meg igazán valódi önmagát. Ezzel együtt azt a kapcsolatot is érezhetővé teszi, amelyet közte és teremtménye között eredendően megálmodott. Ez a kapcsolat annyira bensőséges, akár az anya és újszülött gyermeke közötti kapcsolat. (Portik Noémi M. Klarissza nővér, mallersdorfi ferences nővér, Székelyudvarhely)

Azt hiszem, minden évben kicsit mást – egy olyan misztérium, mint az Ige megtestesülése, minden alkalommal másképpen nyilatkozik meg, és mindig azt mutatja meg végtelen gazdagságából, ami az adott élethelyzetben éppen fontos. Az idén az ég és föld, az isteni és az emberi érintkezése emelkedik ki a sok lehetséges aspektus közül, ahogyan a hitvallásban mondjuk: Jézus „született, de nem teremtmény”, hanem „Isten az Istentől, Világosság a Világosságtól…” Az advent folyamán is azt kerestem-keresem, hogy hol is van most a helyem, és mi a szerepem ebben az érintkezésben, ami nemcsak a megtestesüléskor vagy az eucharisztiában történik meg, hanem a keresztény élet annyi más területén is, mint például az imádság vagy a szolgálat megannyi formája. (Dr. Farmati Anna SSS, szociális testvér, Kolozsvár)

Miért fontos az ünnep, az ünneplés?

A karácsonyi ünnep fontosságának két alapja van, az egyik természetfölötti, a másik természetes. Természetfölötti, mert azt ünnepeljük, hogy Jézus Krisztus, a második isteni személy eljött közénk, hogy közösséget vállaljon az emberrel. Hideg jászolban, szegény körülmények között, az emberi élet minden nyomorúságával közösséget vállalt az emberrel. Másrészt pedig azért fontos a karácsony, mert az ember számára fontos az ünnep. Fontos az, hogy a hétköznapból kiemelkedve megújuljon, újra és újra az ünnepből merítsen erőt. Erre az egyházunk liturgikus évében, a körforgásszerűen állandóan visszatérő ünnepek, az adventi idő, a karácsony, a nagyböjti idő, a húsvét, a pünkösd mind-mind lehetőséget adnak. (Holló László)

Ma már nem ünneplünk, hanem inkább bulizunk, fesztiválozunk, meg ezekhez hasonló, ahol, és ami után másnaposság van, lelki tompaság és üresség. Isten számunkra nem bulit vagy valami hasonlót rendezett, hanem sokkal többel ajándékozott meg, mégpedig a vele való teljes életközöséggel. Tehát nem az ünnepre, az ünneplésre van szükségünk, hanem az Úrral való teljes közösségre. Ez újul meg bennünk az ő kegyelme által. (fr. Anaklét)

Az ember, amikor ünnepel, akkor általában egy megtett útnak a végén jár. Ezért ünnepeljük meg a születésnapunkat, az évfordulókat, egy esküvőt vagy egy ballagást. Az ünnepek lezárnak egy időszakot, de egyúttal nyitnak is egy újat, amelyhez Isten áldását kéri az ember. Ezért van az, hogy életünk legfontosabb eseményeit a szakrális térbe is bevisszük. Amikor az ember tud ünnepelni, akkor tudja igazán jól végezni a szolgálatát is. Ez az esemény mindig közösségben történik, ezért összekovácsoló ereje is van. Tehát azért fontos számomra az ünnep, mert belekapcsol a közösségembe, az egyház nagy közösségébe, de a megdicsőült egyházba is, hiszen mi más adhatna okot a vég nélküli ünnepre, mint Isten színelátása? (Portik Noémi)

A kérdést hallva a teremtés történetére gondolok: az Úrra, aki befejezve művét végignézett rajta, és látta, hogy jó. És megállt. Nemcsak pihenni, hanem ünnepelni is. Az ünnepléssel elismerjük, hogy valami/valaki jó. Ott azon a ponton elért egyféle teljességet, amit nem kell már tovább húzni-nyúzni. A karácsonyra vonatkoztatva: megtörtént a megtestesülés, a születés – álljunk meg egy kicsit, és mondjuk ki azt, hogy ez jó. Minden évben, a legutolsó esztendőig, következetesen és örömmel. Akkor is jó, ha istállóban történt, akkor is, ha fenyegetettségben, akkor is, ha be kell még teljesednie a kereszthalálban és feltámadásban. Ahhoz, hogy kimondjuk: jó Isten embersége és az ember Isten-gyermeksége – körülmények kellenek: méltóságteljes liturgia, ünnepelni akaró közösség/család – azokkal a szép, saját hagyományokkal, amelyek közel tudják tartani az embert az Élet forrásához. Ezeknek a jó értelemben vett szokásoknak, rítusoknak és rituáléknak éppen olyan fontos része a csendes megérkezés, a közös imádság, éneklés, mint az ünnepi vacsora, egymás megajándékozása, az otthon esztétikuma-hangulata. (Farmati Anna SSS)

Hogyan ünnepli a karácsonyt?

Mivel nem lelkipásztorkodó pap vagyok, igyekszem elcsendesedni, erőt meríteni és pihenni testileg-lelkileg egyaránt. (Holló László)

Az én ünnepem személyes. Személyes, mert személyesen érint az Úr közeledése. Igyekszem figyelni arra, hogy ne legyen semmi fölösleges, ami akadályt jelentene abban, hogy az Úr által megajándékozott legyek. Csak egyedül az Úr meg én, a magam semmiségében, és ez épp elég is. (fr. Anaklét)

Én szerzetesként minden nagyobb ünnepet közösségemmel együtt ülök meg, így a karácsonyt is. A szenteste az a mozzanat, amikor az esemény kicsúcsosodik. Ilyenkor a közösségben együtt van jelen az egymással és az Istennel való ünneplés. (Portik Noémi)

Mindenekelőtt próbálom letenni a hétköznapi gondokat, több időt adni Istennek, a hozzám közel állóknak, de saját magamnak is. Próbálok nem sietni semmivel: az idő ilyenkor átértelmeződik. Közösségünkben egész advent folyamán imádkozunk valakiért, akit majd megajándékozunk. Megosztjuk az előkészületi munkákat, hiszen ilyenkor ünnepi vacsora, ebéd készül, fára-díszítésre is szükség van. Arra azért törekszünk, hogy a hangsúly ne tevődjön át a külsőségekre. Ha éppen nem marad már idő egy ablak megmosására vagy egy sütemény elkészítésére, az nem tragédia. Fontosabb, hogy ne holtfáradtan essünk be az ünnepbe – hiszen úgy nem lehet ünnepelni. Az igazi, bensőséges ünneplés is teljes embert kíván! Közös szentmise, zsolozsma, éneklés, étkezés, kötetlen testvéri együttlét szokta jellemezni ilyenkor az együttléteinket. Másnap vagy az ünnep nyolcadában valamikor családjainkat is meglátogatjuk. A karácsony ünnepe számomra személyesen abban teljesedik ki, amikor az ünnep második vesperásában közösen elénekeljük a Hodie Christus natus est… (Ma megszületett Krisztus…) Magnificat-antifónát, így, gregorián dallamra, latinul. Ritkán éneklünk ilyet, hiszen apostoli közösség lévén kevés időnk van saját liturgia kidolgozására, ünneplésére. Mégis van ez a kis antifóna, ami a miénk, a mi helyi közösségünk karácsonyi szokása, ami nélkül nekem pont úgy nem karácsony a karácsony, mint másoknak töltött káposzta, diós-mákos kalács vagy éppen betlehemezés nélkül. (Farmati Anna SSS)

Mit gondol, mire kell leginkább odafigyelni az ünnepben?

A legfontosabb talán az, hogy ne siessünk el figyelmetlenül az ünnep mellett. Nagyon sok tennivalónk van az ünnepkörben, sok bevásárolni-, ajándékozni-, előkészítenivalónk van. Ezeknek a karácsonnyal, a szeretet ünnepével kapcsolatos tennivalóknak rendszerint megvan a veszélye, hogy az ember a lényeget felejtse el és a felületes dolgokban élje ki a karácsonyt. Arra kell figyelnünk, hogy bár az ajándékozás is fontos, és természetesen minden, ami a karácsonyhoz tartozik, de a legfontosabb az, hogy ne felületesen menjünk el a karácsony mellett. Van egy kis történetem, amely számomra mindennél jobban kifejezi azt, hogy minek kellene végbemennie bennünk karácsonykor. A történet szerint, karácsonyi pásztorjátékra készülve, az egyik gyermek mindenképpen fogadóst szeretett volna játszani. Volt már ugyan három fogadós, de a hitoktató megengedte, hogy legyen ő a negyedik.

Az előadáson aztán, amikor Mária és József ajtótól ajtóig mentek bebocsátást kérve, a fogadósok a jól begyakorolt szerep szerint becsapták előttük az ajtót. Csüggedten értek a negyedik fogadósig. Itt is kopogtak. Ekkor a fiú felrántotta az ajtót és kikiáltott: „Gyertek be gyorsan, hiszen csak ezért játszom, csak ezért lettem fogadós!”

A gyerek komolyan vette a szerepét. Ezáltal kiesett a fogadós szerepéből, amikor a szálláskeresők elől nem zárkózott el, hanem szállást ajánlott nekik. Így találta meg az igazi szerepét.

Mi, emberek is hűségesen játsszuk a szerepünket. Erre a karácsonyra is azt kívánom a magunk számára, hogy tudjunk kiesni alaposan begyakorolt szerepeinkből, tudjunk szállást ajánlani a Szent családnak életünkben, és így Jézus Krisztus születésének ünnepén ráleljünk a mi Megváltónkra. (Holló László)

Nem mire kell odafigyelni, hanem kire… Egyedül csak az Úrra. Ő úgy jön, mint egy szerelmes, szemérmesen, tisztán, egyszerűen, nagyon nagy tapintattal és alázattal, aki az irántam való szeretetében fölszakította a benső életét, hogy örökké az enyém lehessen, én meg az övé. (fr. Anaklét)

Úgy gondolom, nagyon fontos, hogy ne maradjunk a felszínen, hanem merüljünk bele a karácsony lényegébe, a megtestesülés misztériumába. Merjünk elcsendesedni az ünnepek alatt, de figyelmünk a körülöttünk lévőkre is irányuljon. Fontos, hogy észrevegyük ezen az ünnepen, hogy tulajdonképpen nemcsak egymás között ajándékozunk, hanem Isten is önmagát akarja adni nekünk. (Portik Noémi)

Az egyensúlyra. És a tudatosságra. Az elsőre azért, mert annyi összetevője van egy ünnepnek, és a maga helyén mindegyik fontos. Az előbbi kérdésre válaszolva vázoltam néhány ilyent – hát ezeket mindannyian folyamatosan tanuljuk gyakorlatba ültetni, és nem mindig egyszerű… A másodikra pedig egyrészt azért, mert a mai társadalomban nem annyira egyértelmű, hogy ki mit vagy kit ünnepel karácsonykor, talán nincs is ennél giccsesebbé és szekularizáltabbá vált ünnepünk. Másfelől pedig azért, mert az ünnep nincs csak úgy magától. Azt tervezni kell, arra készülni kell. A szokások, a hagyományok szépek és szükség van rájuk, de éberen kell figyelni arra, hogy tele vannak-e élettel, vagy már kiüresedtek. Ha nem, akkor érdemes ápolni őket, áldozatok árán is, de ha igen, akkor viszont bátorság kell a változtatáshoz, hogy az ünnep lényege-lelke ne vesszen el. (Farmati Anna SSS)

Páll Emese Zsuzsanna és Csíki Amanda