Idősek, csendőrök, rendőrök énekelték meg egymást a Reménység Idősközpontban

0
1398
Fotók: Palincas Erika

A Szatmári Egyházmegyei Caritas Szervezet Reménység Idősközpontja kedden tartotta meg hagyományos karácsonyi ünnepségét. Az intézményt látogató nyugdíjasok betlehemes játékkal és karácsonyi énekekkel készültek az eseményre.

A klubba járó nyugdíjasok a böjt kezdete óta készültek az eseményre. Énekeltek, imádkoztak együtt, rendszeresen próbálták a betlehemes játékot, amelyet ezúttal is két nyelven adtak elő, hiszen a központot magyar és román anyanyelvűek is látogatják. Ezúttal a történetben Sára néni alakja bukkant fel, egy egyszerű, segíteni vágyó asszonyé, aki nem bővelkedett javakban, de a kevésből, amije volt, szívesen adott a kis Jézusnak ajándékot. Magatartásával követendő példaként szolgál minden jótét léleknek, és jelzi, hogy Krisztus történetének a mai ember is részese, szereplője.

Az előadást követően a karácsonyi énekek között az ünnepségre meghívott lelkipásztorok szóltak az idősekhez. Dohi Arnold református lelkész arról beszélt az egybegyűlteknek, hogy a karácsony igazi lényege és értelme az, hogy amikor minden egyes évben elgondoljuk a karácsonyi történetet, érezzük, számunkra, személyesen született meg a Megváltó. Jézus Krisztus lénye nem csak egy napra korlátozódik, ő ott van minden egyes nap velünk a gondjainkban, a bajainkban, a fájdalmainkban, de örömünkben is. Ez a Jézus Krisztus az, aki megszületett, aki nekünk minden egyes nap adja az ő szeretetét, kegyelmét – hangsúlyozta a tiszteletes.

Amint a lelkipásztor befejezte beszédét, Silaghi Cristian ortodox pap érkezett meg, aki ezúttal nem egyedül jött, hanem a Szatmár Megyei Csendőrség és a Szatmár Megyei Rendőrség munkatársaival együtt, azért hogy az időseknek kántáljanak. Egymás után csendültek fel a jól ismert karácsonyi énekek. A vendégek olyan szépen énekeltek, hogy az idősek bizony törölgették a könnyeiket, miközben csatlakoztak az éneklőkhöz.

Silaghi Cristian elmondása szerint, őt is annyira megindította a pillanat, hogy félretette az erre az alkalomra előkészített beszédét, és azokat a gondolatokat osztotta meg a jelenlévőkkel, amelyek e közös élmény hatására születtek meg benne. Silaghi Cristian arra kérte a Reménység klub tagjait, hogy karácsony előtt nézzenek a lelkükbe, és ha találnak benne akár csak egy szemernyi sötétséget, Krisztus fényének segítségével gyújtsanak világosságot, hagyják, hogy lelküket beragyogja a szeretet fénye, elűzve a gonoszt, eltörölve a bűnt. „A közelgő ünnep hozza el a krisztusi fényt szíveikbe és otthonaikba!” – zárta beszédét.

Ezt követően felkérte az időseket, hogy ők is kántálják meg a vendégeket. A termet ismét megtöltötte a boldog, éneklő emberek hangja.

Dr. Román János Caritas-vezérigazgató megköszönte a csendőrség és a rendőrség munkatársainak látogatását és a megható műsort. Elmondása szerint jelenlétükkel megszüntették azokat a határokat, amelyek embereket, kultúrákat, vallási meggyőződéseket választanak el. „A legfontosabb, hogy a születendő gyermek, Jézus Krisztus egyesít minket. Krisztus nem elválaszt, Krisztus egyesít” – hangsúlyozta az igazgató.

Luczás Antal Lóránt, a Szent Család templom plébánosa egy édesanya karácsonyi gondolatait osztotta meg az idősekkel. „Tanúja voltam Krisztus szeretetének egy gyermek ártatlanságán keresztül, aki nem látott bűnt, és aki nem ítélkezett. Olyanokká kell lennünk, mint a kisgyermekek – tisztákká, ártatlanokká, bűntelenekké, hogy Jézus karácsonykor újra megszülethessen a mi szívünkben is” – mondta a tisztelendő.

Az ünnepség közös imádsággal zárult. A Caritas külföldi partnereinek jóvoltából az idősek karácsonyi csomagokat kaptak.