Ismét versenyeznek a betlehemesen a tavalyi győztes tekerőpatakiak

0
1087

Idén is benevezett a tekerőpataki Tarisznyás Márton Általános Iskola V-VIII. osztályos tanulókkal a SzékelyKapuk-ZöldKapuk című nemzetközi betlehemes versenyre Kolumbán Csilla hitoktató vezetésével. Céljuk, hogy a karácsonyi örömhírt minél több otthonba, családba, intézménybe elvigyék.

Tizennégy tanuló jelentkezett a Rio de Kacskaringó nevű csapatba. Nagy a lelkesedés, mivel a tavaly szép eredményt értek el, jutalmul az Adriai-tenger partján nyaralhattak. A versenybe nyolc ország több mint tízezer diákja nevezett be 1 152 csapatba tömörülve.

A tekerőpatakiak december 6-8. között a XXIX. Nemzetközi Betlehemes Találkozón vettek részt Debrecenben, ahol két fellépésük is volt, majd december 15-én a VI. Székelyföldi Betlehemes Találkozóra voltak hivatalosak, amit Csíktaploca és Csíkcsobotfalva szervezett: a csíksomlyói Szent István Gyerekotthonban szerepeltek. Hét közben családokhoz, intézményekhez vitték el az örömhírt. Részt vettek a község karácsonyi vásárán, ott is megörvendeztették a karácsonyt váró tömeget, majd az Idősek Otthonába vitték az örömhírt.

Elmondásuk szerint dicséretet, biztatást, megerősítést kaptak. A kapott adományokat a Kongói Köztársaságba küldik az ott tanulni vágyó gyerekek taníttatására.

Kolumbán Csilla