Társuk gerincműtétjére fordítják az adventi vásár bevételét

Akcióban a marosvásárhelyi katolikus líceum diákjai

1
1534
A vásáron minden osztály saját maga kínálta a termékeit, maguk szolgálták ki a vásárlókat. Fotók: Molnár Izabella

Rendhagyó sürgés-forgás és hangos gyerekzsivaj töltötte be december 13-án a marosvásárhelyi katolikus iskola épületét. Több hétig tartó lelkes készülődést koronázott meg a jótékonysági céllal szervezett adventi vásár, melynek bevételét az iskola 12. osztályos diákja, Nyulas Noémi gerincműtétjének költségeire ajánlották fel.

Az adventi vásárnak már többéves hagyománya van az iskolában. Ötödik éve minden adventben megszervezik a vásárt, és mindig egy közös célra ajánlják fel a vásár bevételét: vásároltak belőle testnevelés órán használható eszközöket, segítették a rászorulókat, múlt évben pedig személyesen adták át a bevételt egy gyerekotthon lakóinak. Ebben az évben még nagyobb lelkesedéssel dolgoztak a diákok, hiszen akin segíteni szándékoznak, az közösségük tagja. Társuk, akit jól ismernek, akivel együtt töltötték napjaikat, megosztották örömeiket és bánatukat. 

A vásáron minden korosztály részt vett saját készítésű karácsonyi díszekkel, képeslapokkal, házi süteményekkel, finom harapnivalókkal és igazán ötletes karácsonyi kínálattal. A legkisebbek az iskolai rajz- és kézimunkaórákon dolgoztak közösen, majd otthon szüleik segítségével folytatták a munkát. Természetes anyagokból, termésekből, gyapjúból, gyöngyökből, újrahasznosított anyagokból dolgoztak, egymást új ötletekkel ösztönözve és lelkesítve. A nagyobbak kisebb csoportokba szerveződve sütöttek, díszítették a mézeskalácsokat és csomagolták ízlésesen a portékát.

A vásáron minden osztály saját maga kínálta a termékeit, maguk szolgálták ki a vásárlókat. A nap végén az adományok átadásakor pedig mindannyian megtapasztalták, hogy jót tenni bizony nagyon jó!

Molnár Izabella

1 HOZZÁSZÓLÁS

  1. Hálásan köszönjük az Adventi Vásáron való részvételt minden osztálynak, minden adományért köszönet, Isten fizesse és áldjon meg mindenkit, minden családot érte!
    Összesen 9463,50 lej és 100€ gyűlt össze adományokból és a vásár bevételéből. Ebből 6109 lej a vásár bevételéből lett felajánlva.
    A Nyulas Noémi családja hálásan köszöni mindannyiunknak.
    Mindenkinek további Áldott Adventet és Áldott, békés, boldog karácsonyi ünnepeket kívánunk!
    Istennek legyen hála!
    Imádkozzunk a műtét sikeréért!