Lelkipásztori tanácskozást tartottak a nagyváradi püspöki palotában

0
551
Fotók: Hirek.varad.org

Főesperesekkel, esperesekkel és a nagyváradi plébániákon szolgálatot teljesítő papokkal tanácskozott Böcskei László megyés püspök kedden, december 10-én a nagyváradi püspöki palotában. Többek közt ünnepekről, pasztorációs programokról egyeztettek.

A pasztorális jellegű megbeszélés rövid szentségimádással kezdődött a püspöki kápolnában – adta hírül a nagyváradi egyházmegye sajtóirodája. A tanácskozás folyamán érintett témák lelkipásztori jellegűek voltak, ezek között szerepelt a 2020 januárjában megszervezendő Ökumenikus Imahét Nagyváradon, mint püspöki székhelyen, illetve az esperességekben. Emellett szó esett a megszentelt élet világnapjáról, a Szent Család vasárnapjának megünnepléséről a székesegyházban, valamint a nagyváradi és a vidéki plébániákon.

Az egyházmegye elöljárója olyan témákat is előhozott, mint a jövő évi család- és ifjúsági pasztoráció megszervezése úgy központi szinten, mint az esperességi kerületekben. Szóba került a februári házasság hete rendezvénysorozatba való bekapcsolódás is. A tanácskozás fő témája a Budapesten, 2020. szeptemberében megszervezendő 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra való készület volt (a 3. készületi év, amelynek mottója a nagyváradi egyházmegyében a „Ti adjatok nekik enni!”), és az eseményen való részvételnek a megszervezése. A megyés püspök arra hívta fel a jelenlevők figyelmét, hogy „ez nem csak a magyar egyház ügye, hanem az egész katolikus egyházé”, ennek alapján kell hozzáállni a szervezéshez, főleg, hogy a részvétel mindenki számára kézenfekvő. A főpásztor elrendelte ugyanakkor, hogy 2020-ban, minden templombúcsú szentségi körmenettel és szentségi áldással záruljon.

A tanácskozás utolsó témái között szerepelt a bérmálási felkészítő, amely ezután két évet fog felölelni, 2020 őszétől kezdődően (2021-ben kimarad a bérmálás), valamint az egyházmegyei érdeméremre való javaslatok felterjesztése január 31-i határidővel. Az egyházmegye elöljárója december 20-án, pénteken találkozik legközelebb az egyházmegye papjaival, akik ünnepi köszöntésre érkeznek majd Nagyváradra.