Hajnali misék és más adventi szokások

0
672
Illusztráció/Pixabay

A roráté elnevezés a Boldogságos Szűz Mária adventi időben mondott votív miséjének introitusa alapján kapta a nevét: „Rorate coeli de super” – Harmatozzatok, egek, onnan felülről.” A hajnali mise avagy angyalmise, aranyos mise, roráté adventben, virradat előtt, hagyományosan 6 órakor bemutatott szentmise, a Megváltó várásának, a Mária-tiszteletnek a nép körében népszerű és kedvelt megnyilvánulása.

Kezdetben a karácsony előtti hét, a 8. századtól kilenc napon mutatták be, ekkor énekelték az óantifonákat is. A II. vatikáni zsinat után az adventi hétköznapok mindegyike külön miseszöveget kapott. Kiemelt jelentőségű a december 17–24. közé eső hét. Az időszaknak nagyon szép és gazdag tartalmú a népének-készlete.

Advent liturgiája

Az adventi időszaknak különleges hangulata van. Ebben a szent időben mintha lelkünk is fogékonyabb lenne. Bizonyára a természet is közrejátszik mindebben. A nappalok a nyár hevét, fényét, lendületét siratják, hópárnán ülve „nosztalgiáznak”, s a sötétség télikabátjában gubbasztva a „tavaszi szél” virics-fényét várják. A fák a magasból minden „földönfutónak” sárgult papíron rozsdás tollal levelet írnak a múltról, melynek bája „halotti beszédként” hull a köd ette sárba. A sörkert a kandalló mellé költözik. A nyári konyha tüze is apálynak indul, s stafétát vált a kazánnal. A nap – úgy tűnik – cserben hagy egy időre. Melege, fénye a fehér holló sorsában osztozik. Megállok és eltűnődöm házam táján. A fagy melege rám kacsint. A tél mégsem csak temető?! S az őgyelgő, nyomasztó rideg egyhangúság sem a lét gyászjelentője?! Lelkem petróleumlámpája vérmes szemekkel pillog, s társát keresi a rongyba öltözött sivár paradicsomkertben. Fenyőfán nincs kígyó. Csak alma! Ráncaiban tündöklő aranyalma. A sötétség fényként lelkemre csücsül. Ingaként himbálódzik akár a harang nyelve.

Illusztráció/Pixabay

Metronóm a csend közepén, s „szenvedélye” Isten rögvest felfénylő szavának. Nyakig a hóban kuporgok. Kuksolok, mint hóember a tájban. Reszketek! Didergek! Erősen fázok! Lesen vagyok, mert várok! Pirkadatkor, hat óra táján angyaljárást hirdet a templom harangja. Mély, méltóságteljes hangja keblemre hajtja fejét. Ave Maria! Dominus tecum… (et mecum)… – suttogja. Elindulok a sötétség csendjében. A hó ropogásának szimfóniája a föld „igenje” a mennyei (meg)hívásnak. Templomkapuba érve roráté harsog fel. Tele vággyal, sóvárgással és várakozással. Belépek. Majdnem elbotlok a küszöbben. Az ördög még egyet próbálkozott. Bakancsom súlya lefagy. Innen már csak repülni tudok. A gyertyafény bevilágítja műfény szokta lelkem, s harcos pislogása erőt ad szívemnek. A fehér miseruhán megakad a szemem! Ez egyedi az adventi lilában. Több, mint a viola, több, mint a rózsaszín. A fény jelenléte a kurta sötétben. A végtelen megszelídülése az időben. Körülnézek. Nem vagyok egyedül! Glória!

Diósi Dávid

Rorátézás a szemináriumban

Mint minden egyes nagyobb ünnepet várakozás, készülődés előz meg, így történik ez Urunk születésének főünnepével is, amelynek előcsarnoka az adventi szent idő, a várakozással körbefont négy hét. Nyugodtan elmondhatom, hogy a készülődés, várakozás a gyulafehérvári szeminárium kispapjai számára nagyon meghatározó időszak, melynek elindítója a roráté-éneklés, amit a gyulafehérvári kispapok évtizedek óta lelkesen ápolnak. A hagyományokhoz hűen advent első vasárnapjának hajnalán szinte „házról házra” járva a kispapok életéhez valamilyen formában kapcsolódó, szűk gyulafehérvári közösség lakásai előtt (érsek, rektor, elöljárók, teológiai tanárok és alkalmazottak, nem utolsósorban a kispaptársak szobái előtt) több szólamban elénekeljük a Rorate coelikezdetű introitust, kezdőéneket, ezáltal is jelezve, hogy az Úr Jézusra való várakozás egy új szakasza kezdődik. Még most is emlékszem, milyen nagy izgalommal vártam már a hajnali 3 órát, hisz ekkor gyülekeztünk a szeminárium udvarán, és miközben megbeszéltük az útvonalat, forró teával hangoltuk testünket és lelkünket a közös éneklésre. Kicsit álmosan, de lelkesen indulunk ilyenkor útnak, hogy felkeressük és megörvendeztessük énekünkkel a Gyulafehérváron értünk tevékenykedő, minket tanító és nevelő embereket. Ilyenkor nagyon sok helyen várnak bennünket (szinte betervezett program szerint), és az éneklés után itt-ott behívnak lakásukba egy szerény „kínálmációra”. Jóleső érzés ez, hisz ilyenkor feloldódva beszélgethetünk, megtapasztalhatjuk az emberek szeretetét és megbecsülését.

Illusztráció/Pixabay

A „rorátézás” egy kispap életében elmaradhatatlan esemény. Van egyfajta varázsa, hisz a hajnali énekünkkel köszöntjük az Úr Jézust és az embereket, amint a Szűzanyát az Úr angyala is a hajnali órákban köszöntötte. És az, hogy sokan a mi énekünkre ébrednek fel álmukból, a Szentírásból idézett résszel ők is hozzánk társulva köszöntik az értünk emberré lett Üdvözítőt, ezáltal egy közös istendicséretté alakul a szép szokás. Miután mindenkinél felhangzanak az izajási szavak ének formájában, a gyulafehérvári székesegyházban veszünk részt közösen az ünnepi szentmisén advent első vasárnapján. Szokás a szemináriumban a roráté szentmise végzése reggel 6 órától, ilyenkor felcsendülnek a nagyon szép Máriát köszöntő énekek, a Jézus születéséről szóló jövendölések. A szentmise után roráté-kolbásszal várnak bennünket reggelire az ebédlőbe. Úgy érzem, úgy gondolom, ezt a szép hagyományt mindenképpen tovább kell ápolni: az ember lelkét felemeli Istenhez, mindenkit közelebb vezet hozzá a szép éneklés által.

Kerekes Péter

Csilingelő örömhír Felsőlokon, felsőfokon

Fagyos, kopogós, csúszós utca, avagy latyakos, enyhe széllel megspékelt hajnali látkép: egyes években előbbi jellemzőkkel írhatóak körül a decemberi hajnalok, más években utóbbiak jobban illenek rá.

Hogy mire is gondolhat az ember a fenti sorok olvasatakor, nem nehéz kitalálni. December az a hónap, amikor várakozunk: az egyetlenre, aki hitünk szerint megváltásunkat eszközölte ki, s akinek a jövetelére úgy készülünk, mint egy kedves rokonunk látogatására: megtisztítjuk magunkat és környezetünket egyaránt. A magunk megtisztításának egyik módja lehet az, ahogyan ezeken a hűvös hajnalokon családtagjainkba, szomszédunkba, barátunkba kapaszkodunk bele és a templomig vezető hosszabb-rövidebb úton nemcsak örömünket, bánatunkat recitáljuk el, hanem olykor egy-egy tized rózsafüzér is belefér – nemcsak az időbe és az alkalomba, hanem magunkba is. Ez egyfajta rákészülés arra, ami amúgy egy másik, fent jelzett eseményre készít fel.

A sötét templomba való bejutásig az ember lelke valahogyan megnyugszik, lenyugszik, vagy – ha szabad így fogalmaznom – a szentmiséhez nyugszik. Nem történik az, mint általában, hogy egy adott térbe való belépéskor a kinti sötét után teljesen összehúzódik a pupillánk, hiszen a templomban a szentmise kezdetéig csak a szentélyben ég néhány gyertya, hogy ilyen módon is a lényegre irányuljon a betérő figyelme.

Az első roráté bevezető mozzanata, hogy – mint oly sok másik helyen – felcsendül a Rorate caeli de super, és az ő léleksimogató dallamával némiképp azt sugallja: Uram, jó nekünk itt lenni. Aztán megszólal az orgona a reggeli ima énekes változatával, majd az Úrangyala imádság szintén énekelt változatától zeng a templom – igen, valóban zeng, hiszen évek óta az egyes rorátékra annyi hívő összegyűl, mint egy-egy nagymisére.

Annak érdekében, hogy az ünnep ne a hajnali misék lejártával kezdődjön igazán el, egy másik rávezető momentum az, hogy az örömhír valóban szép csomagolásban érkezik minden jelenlévő szívébe: énekelve, csengő- és harangszóval ötvözve, hogy ne csak a szentmisén részt vevő ember tudja, hogy valami más, valami rendkívüli történik a Szent András-hegyen, hanem az ébren lévő, harangszót halló falustársak is rajzoljanak keresztet magukra vagy emeljék meg kalapjukat.

Ha az öt érzékszerv szempontjából közelíteném meg a hajnali misék mibenlétét, a következő jellemzők mindenképpen kiemelt szerepet foglalnának el: látni a sötétből kibontakozó fényt; hallani a csilingelő örömhírt; tapintani a mellettem ülő kezét, békét kívánni; beleszagolni a templom megszokott illatába, olykor tömjénfüstjébe; és az Ízleljétek és lássátok kezdetű communio metaforikus jelentése alapján örülni annak, hogy az Üdvözítő velünk van és velünk lesz.

Ilyenek a Gyimesek legfelső falujában élő hívők decemberi hajnalai.

Lengyelfi Emőke

A cikk megjelent a Vasárnap hetilap december 1-i számában.

SZÓLJ HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here