Most már a mozgássérülteket is várják a Teréz Anya foglalkoztatóközpontba

0
137
Fotók: Caritas-ab.ro

A marosvásárhelyi Teréz Anya Idősek Nappali Foglalkoztató Központja november elsejétől megnyitotta kapuit a mozgássérültek előtt is.

Mindazok a tevékenységek, amelyeken eddig ilyen nehézségekkel küzdő idősek nem vehettek részt, mostantól számukra is elérhetőek. Az ő esetükben még hangsúlyosabb szerepet kap mindaz, amit egy szépkorú személy méltóságának, fizikai erőnlétének, szellemi frissességének, egészségének megőrzése érdekében tesznek a központban. Gondolják mindezt azért, mert a mozgássérültek esetében azok a negatív szociális hatások, amelyek minden időst érintenek koruk miatt, társulnak azokkal a hatásokkal, amelyek a mozgáskorlátozottak speciális helyzetéből adódnak.

„Az akadálymentes központunkban most már a mozgásukban korlátozottak is kellemesen és hasznosan tölthetnek időt közösségünkben, a saját korosztályukkal, olyanokkal, akik ugyanazokkal a gondokkal küszködnek, mint ők, akikkel megoszthatják gondjaikat, örömeiket, sikereiket, tapasztalataikat és ezáltal érezhetik, hogy részei egy közösségnek” – tájékoztatnak az intézmény munkatársai a Gyulafehérvári Caritas honlapján.

A marosvásárhelyi központ azért jött létre 2003-ban, hogy támaszt nyújtson, közösséget teremtsen a magányosan, egyedül élő idős embereknek. A magány legyőzése érdekében olyan közösséget kínálnak számukra, amelyben megoszthatják egymással a korral járó gondokat, szenvedéseket és örömöket. Emellett megvilágítják számukra az egyre szélesedő világunk újdonságait és a kreativitás szépségét. Azt éreztetik velük, hogy továbbra is értékes tagjai a társadalomnak, az itt eltöltött idő erőt és fényt hozhat életükbe, biztosítva ezáltal a méltóságteljes megöregedést, amelyhez mindenkinek joga van.
Az intézmény munkatársainak célja az egyedül elő, magányos nyugdíjasok felkarolása, kimozdítva őket otthonukból, hogy újra fontos és aktív tagjai lehessenek a társadalomnak. Különféle pedagógiai módszerekkel lehetőséget nyújtanak az időseknek, hogy könnyebben kifejezhessék lelki állapotukat, fájdalmaikat, örömeiket, nagy hangsúlyt fektetve az egészségmegőrzésre és -javításra.

SZÓLJ HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here