Krisztus király ünnepe Sepsiszentgyörgyön, Kolozsváron és Gyulafehérváron

0
631
Fotó: krisztuskiraly.ro

Krisztus király szeretete sürget minket

A sepsiszentgyörgyi Krisztus király templom búcsúján vasárnap fél 11-től és este hat órától tartottak ünnepi szentmisét. Ezt megelőzően a három nap lelki felkészülésében Bodor Attila teológiai tanár, kudzsiri plébános segített a híveknek. Szombat délután szentségimádásra került sor a lelkiségek segítségével, így a plébánia bekapcsolódott a világméretű szentségimádásba, amelyet a NEK titkársága hirdetett meg Krisztus király ünnepének előestéjén. A vasárnap esti ünnepi szentmisén Hajdú János főesperes is részt vett a kerületben szolgáló lelkipásztorokkal együtt.

Fotók: krisztuskiraly.ro

Az erdélyi Mária Rádió sepsiszentgyörgyi stúdiójának munkatársai, Görgényi Tünde és Réka élőben közvetítették a felemelő hangulatú ünnepet. Dávid György házigazda plébános megköszönte a vendég plébános és teológiai tanár, illetve a paptestvérek szolgálatát, a felnőtt és ifi zenészek közreműködését és a más plébániákról, városokból érkezettek jelenlétét. Ugyanakkor arra biztatott, miként a prédikációban is elhangzott, hogy ne kívülről, az utcáról szemléljük az egyházi eseményeket, hanem menjünk be és legyünk aktív részesei, alakítói egyházunknak. Legyünk azok, akik részt veszünk Krisztus király mindennapi életében és vonzzunk be másokat is hiteles életünkkel.

A szentmise keretében gyónási lehetőség volt, így a szentmise végén megköszönhettem Jézusnak, hogy őszinte szentgyónásban le tudtam tenni azokat a bűnöket, amelyeket felismertem, és hiszem, hogy az 51. zsoltár segítségével azokat többet nem ismétlem. Mit ér a hitünk, ha elméletben millió dolgot tudunk, szép tanításokat, teológiai eszmefuttatásokat, azt, hogy Jézus él és meghalt értünk, hogy nekünk életünk legyen, bőségben és örömben – de nem tudjuk gyakorlatba ültetni?

A templomból kifelé jövet rácsodálkoztam Hervai Katalin képzőművész nemrég kiállított, csodálatos, oltáriszentség tematikájú műveire, amely még megtekinthető Sepsiszentgyörgy legnagyobb befogadóképességű katolikus templomában.

Krisztus szeretete sürget minket, hogy a mában, a mostban éljük meg, fedezzük fel a percek, pillanatok csodáit, a szenvedésben mellettünk levését, azt, hogy örök szeretettel vár a mennyei hazába, amely az igazi otthonunk, miután befejeztük földi küldetésünket.

Józsa Zsuzsanna

*

Isten országa bennetek van

Az egyházi év utolsó vasárnapja 1925 óta Krisztus királynak szentelt, Kolozsváron idén a Piarista templomban összegyűlve ünnepelték együtt a város lelkipásztorai és a hívek, hogy egy újabb sikerekkel és megpróbáltatásokkal egyaránt megtűzdelt évet zárhattak örömben, együtt.

Fotók: Cziple Hanna-Gerda

A Szent Mihály-plébánia Szent Cecília kórusa és zenekara az 1956-ban született kortárs zeneszerző, Lorenz Maierhofer Missa Lumen-jét énekelte Potyó István karnagy vezetésével (hangversenymester Vincze Dallos Csilla, szólisták: Egyed Apollónia és György Róbert). Az ünnep szónoka a város és az egyházmegye legidősebb, aktívan szolgálatot teljesítő papja, Jakab Gábor volt, aki a tőle megszokott ékesszólással vitte, vezette a hallgatóit az igazán mély vizekre. Így az előző esti, a NEK titkársága által meghirdetett és világszerte megtartott szentségimádás után, amelyet ünnepélyes keretek közt (a főegyházmegye sok templomi közösségéhez csatlakozva) e templomban is megszerveztek, Krisztus király ünnepén együtt adtak hálát az egybegyűltek, és együtt tekintettek előre a várakozással és reménységgel teli adventi készület időszakára.

Áll a kereszt, amíg forog a világ!
Jakab Gábor ünnepi homíliája (szerkesztett változat)

Az egyházi év utolsó vasárnapja az esztendő folyamán megünnepelt üdvtörténeti eseményeknek mintegy a liturgikus megkoronázása. Ezen a napon a tövissel megkoronázottat, a nagypénteken királynak csúfolt Krisztust, illetve azt a Jézust ünnepeljük, aki Pilátus előtt a „király vagy-e te?” kérdésre szó szerint ezt az egyértelmű választ adta:„Igen, király vagyok. Én arra születtem és azért jöttem e világra, hogy tanúságot tegyek az igazságról” (Jn 18,37).

Tisztelettel előtte hódolva hozzá intézem ezért máris magam és mindannyiunk nevében a papi zsolozsmáskönyv egyik mai himnuszának két strófájából álló imánkat, mely így szól: Békeszerző Krisztusunk, / hajlíts meg minden lázadót, / hozd vissza egyházadba mind / a szerteszéledt híveket! / A fán azért függsz véresen / kitárva értünk két kezed, / feltárod értünk lángoló, / lándzsával átvert szívedet.
A ma királyként ünnepelt Jézus köztudottan Isten országának meghirdetésével lépett a világba, és fokozatosan meg is valósul ez az ország mindazokban, akik őt készséggel befogadják, illetve hitelesen megélik a szeretet evangéliumát.

„Isten országáról meg kell értenünk azt – írja Origenész áldozópap a breviárium mai olvasmányában –, hogy amiként ott nincs köze az igazságnak a gonoszsághoz, és nem fér össze a világosság a sötétséggel, és nem hozható össze Krisztus Béliállal (1 Kor 6,14), úgy Isten országa sem állhat fenn a bűn országával együtt.”

A jézusi evangéliumnak ez a radikalitása köztudottan nagyon meglepte az embereket. Azoknak, akik hívására elkötelezett követői lettek, menet közben nagyon sok előítéletet és téves beidegződést kellett legyőzniük ahhoz, hogy meg is értsék a benne foglalt üzenetet. Úton levés közben sokan megtorpantak, sőt, elfordultak tőle, illetve szembefordultak vele. Ennek a legegyszerűbb magyarázata az, hogy Isten országának a befogadása gyökeres változást kíván meg mindenkitől és minden időben. Ebben az istenoszágban ugyanis nincs helye az önzésnek, a hamisságnak, a gyűlöletnek. Ellenkezőleg: kötelező másoknak a megbecsülése, szolgálata és szeretete.

„Isten országa bennetek van!” – mondta Jézus tanítványainak. – Kalkuttai Teréz anya így fordította le ezt a jézusi tanítást a maga és övéi számára: „Jézus az emberiség reménye, hiszen azért jött közénk, hogy meghozza nekünk az örömhírt, azt, hogy: Isten szeretet, és hogy ez az Isten szeret minket, és azt akarja tőlünk is, hogy úgy szeresssük egymást, mint ahogyan ő szeret mindegyikünket.”

Ma már, kétezer év után, fenntartás nélkül elmondhatjuk, hogy földi élete és működése látszóag sikertelen volt: az elutasítás, a gyűlölet fölébe kerekedett és földre teperte. Ám életének végső célját látszólagos kudarca ellenére is – elérte! S ma, immár két évezred után is „Stat crux dum volvitur orbis!” – áll a kereszt, amíg forog a világ! Gyakorlatilag értünk vállalt kereszthalálában nyilvánult meg megkérdőjelezhetetlenül az ő mindenkit átölelő hatalmas szeretete. A magasba emelt kereszten bizonyult ő igazán legyőzhetetlen hatalommal rendelkező uralkodónak, a lelkek királyának, akit feltámadásában végérvényesen megdicsőített a mennyei Atya. Stat Crux, dum volvitur orbis! Szilárdan áll a kereszt mindaddig, amíg forog a világ! Benne, általa és vele adatott meg a lehetőség számunkra, hogy mi is tevékeny tagjai lehessünk meghirdetett országának.
Pál apostol a szentleckében ezt ünnepélyesen is megvallja:„Kiragadott minket a sötétség hatalmából, és helyet adott szeretett Fia országában”.

De valójában ki ez a Krisztus? – tevődik fel a történelem folyamán újra és újra a kutakodó kérdés, mint ahogy egy alkalommal ő maga is megkérdezte ezt tanítványaitól: Kinek tartanak engem az emberek? S a helyes választ valamennyiünk nevében Péter apostol adta meg: Te vagy Krisztus, az élő Isten fia. A válaszadás kötelezettsége alól azóta sincs senki fölmentve. Mindenkinek, akinek nem csupán valamilyen vallása, de élő keresztény hite is van, kötelessége ezt megtenni. Vallása minden embernek lehet, de hite nem! A kettő nem ugyanaz.

Követendő pozitív példaként egy 20. századi tanúságtevőt, Bárdos Lajos magyar zeneszerzőt idézem, aki 1970-ben a magyarországi Vigilia folyóirat szerkesztőségi körkérdésére válaszolva (ki nekem Krisztus?) ezt nyilatkozta:“Krisztus gyermekkoromban nem több, mint az izgalommal várt karácsony. Nagydiák éveimben kamaszos fölénnyel lefitymált legenda. Aztán a háború s a felnőtt élet megtanított arra, hogy Krisztus csakugyan az, aminek mondta magát: Út, Igazság és Élet! Út, mert tudom, hogy merre járjak. Igazság, mert nincsen egyetlen szava, mely tévesnek bizonyult volna. Élet, mert soha semmi bajom nem lett abból, de másnak sem, hogy pl. megfogadtam legfőbb parancsát: azt, hogy szeresd felebarátodat, mint önmagadat”.

Lassan a polgári év vége felé is közeledünk, amikor a vállalatoknak és intézményeknek minden esztendőben zárszámadást kell készíteniük. Lelki vonatkozásban a keresztény hívőknek is meg kell tenniük ugyanezt. Lelkiismeretünket vizsgáztatva kérdezzük meg önmagunkat: adtunk-e elég teret az eltelt év folyamán Istennek életünkben? Isten országa bennünk valamelyest növekedett-e? Hol tévesztettünk netán utat és a végső céltól hol kanyarodtunk el? Teréz anya egy alkalommal önmagáról szólva a következőket nyilatkozta: „Születésemnél fogva albán vagyok, ma indiai állampolgár. Katolikus szerzetes nővér is vagyok. Ami a munkámat illeti, az egész világhoz tartozom, szívemben azonban Krisztusé vagyok”. Más alkalommal hozzátette: „Nemigen szeretek magamról beszélni, mert ha az emberek rólam beszélnek vagy írnak, akkor kevesebbet beszélnek vagy írnak Istenről, Jézusról”.

Krisztus király ünnepen és az azt követő adventi napokban-hetekben próbáljunk meg mi is kevesebbet beszélni magunkról, annál többet Jézusról.

Ahogy november 16-án a világiakhoz szólva Ferenc pápa buzdított: „többé ne rejtőzködjünk, hanem bátran és merészen teljesítsük keresztségből fakadó missziónkat a világban”, induljunk el végre az újrakezdés szándékával, beléje vetett erős bizalommal a ránk váró ismeretlen jövőbe, s Victor Hugóval szólva: „legyünk mint a madár, ha reccsen is alatta az ág, nem aggódik, mert tudja hogy szárnya van”. Nem kétséges, hogy a mi magasba emelő kettős szárnyunk II. János Pál pápával szólva a fides és a ratio, az értelemmel is igazolt rendíthetetlen hit, amelyet latinul énekelve időnként így szoktunk lelkesen megvallani: „Christus vincit, Christus regnat, Christus imperat!” Krisztus győz, Krisztus uralkodik, Krisztus kormányoz!

*

Krisztus Király ünnepén a gyulafehérvári székesegyházban Jakubinyi György érsek mutatta be a legszentebb áldozatot a központi papsággal – számolnak be az ünnepi szentmiséről be a papnevelő intézet honlapján.

A főpásztor homíliájában kiemelte, hogy az ünnepet XI. Piusz pápa rendelte el október utolsó vasárnapjára. Viszont a zsinat a liturgikus reformkor áttette az egyházi év utolsó vasárnapjára, abból a megfontolásból, hogy Krisztus az, aki betölti a mindenséget, beteljesíti a jövendöléseket. Miért királynak kellett kikiáltani Krisztust? – tette fel a kérdést az érsek. Az Ószövetségben a környező népeknek mind volt királyuk, viszont Izrael számára nem volt szükséges, mivel Isten volt az egyetlen király. Izrael a bírák idején vágyott arra, hogy bár Isten a királyuk olyanok legyenek, mint a többi nép, legyen látható királyuk is. Sámueltől kérik, hogy földi királyuk lehessen, Isten pedig megengedi azzal a feltétellel, hogy magyarázza el a nép számára mit jelent ez.

Isten pedig Sault választja, aki méltatlannak bizonyult, ezért Dávid követi a trónon. Isten ígéretet tesz Dávidnak, hogy amennyiben hűek a szövetséghez, örökké fognak uralkodni. Dávid családja ötszáz év után elveszti trónját, mivel Babilonba viszik fogságba. De az ígéret továbbra is megmarad, amit a próféták közvetítenek, hogy eljön a Messiás Dávid családjából, aki örökké uralkodik és országának soha nem lesz vége, így a Dávidnak tett ígéret a Messiásban beteljesedik. A zsidók várták a Messiást, aki Dávidnak leszármazottja, s visszaállítja az ősi időket. Krisztust virágvasárnapi bevonulásakor Jeruzsálemben Messiás királlyá kiáltják, mivel a nép kiáltotta „hozsanna”, amelynek jelentése: kérünk téged, üdvözíts minket. Így köszöntötték a győztesen hazatérő királyokat. De annyi évszázad elteltével ilyen köszöntést nem hallottak az emberek, ezért a farizeusok megbotránkoztak, s kérik Jézust, hogy hallgattassa el a népet. Krisztus pedig azt válaszolta, hogy ha ők elhallgatnak, a kövek fognak kiáltani. A kövek is igazolják megszólalásuk által, hogy Jézus király, Dávid családjából származik. Ebből kifolyólag elvárták tőle a zsidók, hogy megszabadítsa őket a rómaiak nyomásától.

Jézus ehelyett megbocsátást hirdetett. Ennek hallatán sokan kiábrándultak, mivel a nép szabadságharcost várt, aki visszaállítja Dávid trónját. A tömeg, amely most élteti, öt nap múlva Pilátus előtt keresztre feszítését kéri. A főtanács azon a címen ítéli el Jézust, hogy káromkodott, mivel azt állította, hogy a templomot felépíti három nap alatt. Ezért kövezés illette volna, de ennél szörnyűbb halált kívántak számára, így a római helytartóhoz fordultak. A vád az volt, hogy királlyá kiáltotta magát, így ellene van a római császárnak. Bár próbálta menteni a helyzetet Pilátus, mégsem tudta.

Szokás volt, hogy a keresztre ráírták mi volt a bűne az illetőnek. Jézus feliratán ez szerepelt: a názáreti Jézus a zsidók királya. Ez a zsidók számára sértő volt, így kérik, hogy azt is ráírassa, ő állította magáról, hogy a zsidók királya. Pilátus ebből nem engedett. S Pilátus Jézusnak felteszi a kérdést: „Valóban király vagy?” Jézus válasza igenlő, bár az ő országa nem e világból való, mivel, ha ebből volna szolgái jönnének és megmentenék. A Mi atyánk imádkozásakor kérjük, „jöjjön el a te országod”, ekkor lényegében Krisztus országát várjuk.

„Mikor jön el? Isten országa köztetek van, hiszen Isten jelen van mindenütt. Krisztus Király ünnepének lényege, kérni Istent, valósuljon meg Krisztus uralkodása a földön, köztünk keresztények között. Tanúságot téve, hogy Isten maga a szeretet” – zárta gondolatait a főpásztor.

*

Eucharisztia központú házasság

Krisztus Király ünnepén, november 24-én az Erdélyi Magyar Egyházirodalmi Iskola megtartotta előadását. Az előadáson részt vettek a gyulafehérvári szeminárium elöljárói és tanárai, valamint az EMEI tagjai.

Az előadás az Angelus elimádkozásával vette kezdetét. Ezt követően Daly Attila, az EMEI elnöke köszöntötte a jelenlevőket. Beszédében kiemelte, hogy az idei akadémiai évben, a 2020-as Eucharisztikus Kongresszusra készülve az esemény alkalmat ad az oltáriszentség mély és soha ki nem fogyó titkának felfedezésére. Éppen ezért az akadémiai évben az oltáriszentséget különböző megközelítések, témák által vizsgálják – számolnak be az alkalomról a papnevelő intézet honlapján.

Az előadás alapját Ferenc pápa Amoris Laetitia enciklikája adta. Ennek fényében „Eucharisztia központú házasság” címmel tartott előadást az V. évfolyam. Bevezetőként elmondták, hogy társadalmunk kedvelt fogalma a válság. Hiszen lényegében minden válságban van: a gazdaság, a közösség, az oktatás és végül a család is. Viszont a válság fogalmának több értelmezés adható, először is egyesek szerint a válsággal valami új veszi kezdetét, ezért a réginek meg kell szűnnie. Mások szerint viszont a válság katasztrofális helyzetet jelent. A témát három pontban járták körül.

Elsőként a házasság szentségét mutatták be, amelyben kiemelték, hogy a Gaudium et Spes dokumentum alapján az egyházi törvénykönyv a házasságot az Isten által megszentelt szövetségnek mondja, amely férfi és nő között jön létre, a felek javára irányul és ennek gyümölcse a gyermek. Éppen ezért a házasság két lényeges tulajdonsága az egység és felbonthatatlanság. A házasság egység, amelynek köteléke a szeretet. Ferenc pápa így fogalmaz „ A keresztény házasság, mint a Krisztus és egyháza közötti egység tükörképe, teljességgel az egy férfi és egy nő egységében valósul meg, akik kölcsönös odaadják magukat a kizárólagos szeretetben és a szabad hűségben, egészen a halálig egymáshoz tartóznak, és megnyílnak az élet továbbadása felé” (AL. 292.). A második tulajdonság a felbonthatatlanság, viszont korunkban minden lecserélhető, így a házastárs is. A lényeg a fogyasztás. Ferenc pápa int bennünket „a válás rossz, és fölöttébb aggasztó a válások számának növekedése. A legfontosabb lelkipásztori feladatunk a szeretet erősítése és a sebek gyógyítása, hogy megelőzhessük korunk e drámájának terjedését” (AL. 246.).

Másodszor a házasság spiritualitásáról beszéltek kiemelve, hogy a család magja a házastársak kapcsolata, amely egy szent szövetség, ami a kölcsönös önátadáson és szeretetközösségen alapszik. Ennek forrása pedig Isten, hiszen a házasság szentségében a társaknak fontos feladatuk megjeleníteni és visszatükrözni Isten szeretetét. A család, mint „az egyház misztériumának eleven képe és történeti megjelenítése” (FC. 49.) feladata segíteni az egyházat Isten országának terjesztésében.

Végül lelkipásztori megfontolásokról esett szó az enciklika alapján reflektálva arra, hogy fontos a szeminaristák számára tudatosítani, hogy a családpasztoráció a pasztoráció minden területére kihatással van. A szentatya hangsúlyozza, hogy a házasságra való felkészítést idejében el kell kezdeni. Ez a kezdet már gyermekkorban kezdetét veszi, hiszen mindannyiunknak kialakul egy képe szüleink házasságának szemléléséből. Hangsúlyozni kell a házasság szentségének kapcsolatát az eucharisztiával, mint táplálékkal.

Az előadás imával zárult.

SZÓLJ HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here