EVANGÉLIUM
Abban az időben: Jézus példabeszédet mondott arról, hogy szüntelenül kell imádkoznunk és nem szabad belefáradnunk. Így szólt: „Az egyik városban élt egy bíró, aki Istentől nem félt és embertől nem tartott. Élt abban a városban egy özvegyasszony is. Ez elment hozzá, és kérte: »Szolgáltass nekem igazságot ellenfelemmel szemben.« A bíró egy ideig vonakodott, aztán mégis így szólt magában: »Noha Istentől nem félek, embertől nem tartok, de ez az özvegy annyira terhemre van, hogy igazságot szolgáltatok neki, mert a végén még nekem jön és megver.«” Az Úr így szólt: „Hallottátok, hogy mit mond az igazságtalan bíró. Vajon Isten nem szolgáltat igazságot választottjainak, akik éjjel-nappal hozzá folyamodnak? Talán megvárakoztatja őket? Mondom nektek, hamarosan igazságot szolgáltat nekik. Csak az a kérdés, hogy amikor az Emberfia eljön, talál-e hitet a földön?” (Lk 18,1-8)
Mit is kérhetnénk az Istentől? Egyáltalán kérnünk kell? Csak akkor ad, ha kérleljük? Isten ismeri szívünk vágyait és azt is tudja, mire van szükségünk. Jézus ezzel a példabeszéddel nem a folytonos kérésre buzdít, hanem a szüntelen imádságra. A kettő nem ugyanaz. A szüntelen ima nem kérések sorozata, hanem kérés, dicsőítés, hálaadás egyben. Minderre nem Istennek van szüksége, hanem a szeretetre éhes, törékeny emberi léleknek.
Barta Barnabás plébános
