Szüreti bált szerveztek fogyatékkal élőknek

0
1277
Fotók: Szent Gellért Alapítvány

Idén a Szent Gellért Alapítvány által szervezett, az immár hagyományossá vált szüreti mulatságot fogyatékkal élőknek november 6-án tartották a kápolnásfalusi kultúrházban.

A mulatságon több mint 100-an vettek részt, köztük az Őrangyal közösség tagjai, akik fogyatékkal élő környékbeliek és akik rendszeresen járnak az alapítvány nekik szervezett foglalkozásaira, illetve az Őrangyalos ünnepi alkalmakra.

Az alapítvány meghívásának eleget téve az eseményen részt vettek a Kriza János Általános Iskola tanulói is, mintegy 30-an. Kányádi Mónika-Linda az esemény egyik szervezője elmondta, az alapítvány Őrangyal programjának keretein belül szervezett eseményeknek mindig két fő célkitűzése van: egyrészt szeretnék a környékükön élő fogyatékkal élő személyeknek kikapcsolódási, ismerkedési lehetőséget biztosítani, másrészt iskolások bevonásával szeretnék érzékenyíteni környékük lakóit, megismertetni velük az őrangyalosaikat, az elfogadásra, közös táncra, játékra hívva őket.

Idén több újdonsággal készültek, hogy még kívánatosabbá tegyék a mulatságot mindenki számára: díjazták azokat, akik székelyruhában érkeztek, volt fotósarok, néptáncoktatás, tombola, finomságos asztal.