EVANGÉLIUM
Abban az időben Jézus Jerikó városán haladt át. Élt ott egy Zakeus nevű gazdag ember, aki a vámosok feje volt. Szerette volna látni és megismerni Jézust, de a tömeg miatt nem láthatta, mert alacsony termetű volt. Így hát előrefutott, felmászott egy vad fügefára, hogy láthassa, mert arra kellett elhaladnia.
Amikor Jézus odaért, felnézett és megszólította: „Zakeus, gyere le gyorsan, mert ma a te házadban kell megszállnom.”
Erre ő sietve lejött, és örömmel fogadta Jézust. Akik ezt látták, méltatlankodva megjegyezték: »Bűnös embernél száll meg.«
Zakeus azonban odaállt az Úr elé, és így szólt: „Nézd, Uram, vagyonom felét a szegényeknek adom, és ha valakit valamiben megkárosítottam, négyannyit adok helyette.”
Jézus ezt felelte neki: „Ma üdvösség köszöntött erre a házra, hiszen ő is Ábrahám fia. Az Emberfia azért jött, hogy megkeresse és üdvözítse, ami elveszett.” (Lk 19,1-10)
Zakeus esete egy megtérés története. Lukács evangélista annyira drámaian írja le a történetet, hogy sokszor a díszlet elzárja a szemünk elől a kulisszák mögött történő lényeget. Úgy olvassuk sokszor ezeket a sorokat, hogy nézünk, de nem látunk.
Zakeus esete a látni és nem látni játékából tevődik össze. Lukács már a történet elején figyelmeztet: egy emberről van szó, aki látni akarja Jézust szemtől szemben. Nem tudjuk, mi vette rá, nem tudjuk, mit mozdított meg bensejében Jézus személye, alakja: de látni szerette volna őt. Ezt a vágyát azonban épp a tömeg akadályozta meg. Zakeust úgy képzelem el, mint sok mai embert, aki az egyház tagja, de valamiért peremre szorult. Fásultság, unalom egy ideig, a templom elkerülése, vita a közösség vezetőivel, majd szégyen és kellemetlen érzés: mi lesz, ha olyan hosszú idő után ismét bemegy a templomba? Mi van, ha egyszer feltűnik egy szentmisén? Hogyan fogadja a közösség „hűséges” része?
A mai ember szeretné látni Jézust – de csak távolról. Egy kicsit benne van a vágy, hogy találkozzon valakivel, hogy megérintse őt Isten jósága – de inkább a távolból figyeli, hogyan élik meg mások hitüket. Félig ott van, félig távolságot tart. Zakeusban is ott volt a félelem az emberek lenéző tekintete miatt. De ez elől még sikerült elbújnia: ha fölmászik a fára, akkor majd ő néz le mindenkire, és a tömeg kénytelen lesz fölnézni rá.
Egy ember akad a tömegből, aki tényleg fölnéz rá – és ez maga Jézus. Az ő tekintete észrevett valamit ebben az emberben, amit mások nem: fölnézett rá. A pillantások találkozásában valami megrendítő történt. Mindaz, ami ezután van az elbeszélésben, csupán ennek az egy pillantásnak a kifejtése, magyarázata. Zakeus elmondhatta magában: én akartam őt látni, mégis ő vett észre engem. Erre a tekintetre vágytam egy egész életen át. Végre valaki, akinek a nézésében nincs megvetés, aki lerombolta a gyűlölet falait. Végre valaki átlátott a szerepeken és az álarcokon. Valaki meglátta bennem Zakeust, az embert, és nem csupán a csalót, a vámost, az elnyomó hatalom béresét. Valaki végre megértette a félelmeimet, a segítségre való rászorulásomat, valaki kiolvasta szemeimből azt, hogy a hűvös számító ember álarca mögött egy odafigyelésre, barátságra, szeretetre vágyó valaki lakozik. Tekintetünk találkozásából visszanyertem a tekintélyemet. Emberi méltóságomat.
Miután Jézus fölnézett Zakeusra – megtörtént a csoda. Az már mellékes, hogy a tömeg „látva” ezt, méltatlankodik, károg – mert a Galileai ismét a társadalmi normákon kívül tevékenykedik.
Zakeus számára egy a fontos: Jézus nála akar vendégeskedni. Megtisztelve érzi magát: valami jót tehet Jézussal. Valaki számára fontos. Ez az érzés tölti be Zakeus házát: ő fontos, az ő szolgálatait veszi igénybe Jézus, nem fölösleges, hanem megkapta az esélyt arra, hogy segíthessen valakin.
Zakeus lakomája engem a házszentelésekre emlékeztet. Ilyenkor ezt az üzenetet akarjuk elvinni a híveinknek, a családok házának: fontosak vagytok, üdvösség köszönt e házra.
László István kolozsvári segédlelkész
Megjelent a Vasárnap november 3-i számában.
