A művészet: Isten emberi arca

0
1954
A szakrális művészet lényegéről és mai megvalósulási lehetőségeiről beszélgettek. Fotó: Takó István.

A XIII. alkalommal megrendezett Ars Sacra rendezvénysorozathoz Kolozsváron harmadízben kapcsolódtak helyi művészek. Sabău Trifu Cristina egyházművész kezdeményezésére és vezetésével idén 32 művész állított ki a kolozsvári Ars Sacra Claudiopolitana kiállítótérben. A tárlat zárómozzanata a korábbi években megszokottá vált kerekasztal beszélgetés volt. Ezúttal október 7-én du. 5 órakor Sabău Trifu Cristina, a kiállítás kurátora, Hegedűs Enikő művészettörténész, a főegyházmegye művészeti referense, Nóda Mózes egyetemi tanár és László István segédlelkész beszélgetett el a szakrális művészet lényegéről és mai megvalósulási lehetőségeiről. Bodó Márta kérdéseire és az egybegyűltek felvetéseire válaszolva azt próbálták körvonalazni a kerekasztal résztvevői, hogy mit is jelent a szakrális/vallásos/keresztény művészet, hol van ennek ma helye, hol tud megjelenni, van-e ma erre egyházi kereslet, megrendelés, illetve hogy a művészek alkotás közben hogyan élik meg a szakrális ihletést.

A beszélgetést ezúttal is nagy érdeklődés kísérte: a terem padsorai megteltek, a hallgatóság maga is beszélgetőtárssá változott, elhangzott kérdés, eszmefuttatás, hozzászólás és saját tapasztalat arról, mit látunk ma szépnek, hogyan lehet a mai gyerekre, fiatalra is hatni az értékes és tartalmas munkákkal, nem csak a silány, felszínes, netán giccses kép, szöveg, zene tetszik a mai embernek sem. Éppen ezért nem mindegy, éppen ezért felelősség az egyház részéről, hogy mit mutat képi és látványszinten a maga szent tereiben, milyen zenét promovál a templomokban, hittanórákon, milyen ima- és szentségimádási szövegeket, verseket tanít meg és enged be a maga kereti közé. A művészit érteni és értékelni a megrontatlan belső radarrendszer figyelmeztet, mert az emberekben megvan a spirituálisra való nyitottság, ugyanakkor a nevelés, irányítás e téren is fontos, jó lenne, ha a hittanórákon, de a papi szemináriumokban is jelen lenne a művészetre való nevelés. Ahogy ugyanis Jelenits István fogalmaz: „A művészettől megfosztott ember süket Isten üzenetére”.