Elhunyt Xeravits Géza teológus

0
313
A négygyermekes édesapa 2018-ban súlyos izomsorvadás miatt lebénult.

A Magyar Hebraisztikai Társaság tájékoztatása szerint Xeravits Géza teológus, az Ószövetség, a korai zsidóság és a qumráni közösség történetének és teológiájának nemzetközileg elismert kutatója, hosszú betegség után szeptember 27-én elhunyt – adja hírül a Magyar Kurír.

Xeravits Géza Budapesten született 1971. február 20-án. Katolikus teológiát végzett a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Karán (1989–1996). 1999–2000 között posztgraduális ösztöndíjas volt a Leuveni Katolikus Egyetemen; 2000–2002 között doktori ösztöndíjas a Groningeni Egyetem Qumrán Intézetében. 2007-ben habilitált; 2008-ban nevezték ki egyetemi tanárrá.

1996 és 1999 között a nyíregyházi Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskolán volt megbízott előadó; 2002–2008-ig a Pápai Református Teológiai Akadémia Ószövetségi Tanszékének oktatójaként tevékenykedett, ugyanott az általa kezdeményezett Simeon Kutatóintézet titkára is volt. 2009–2015-ig tanszékvezető egyetemi tanár a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola Bibliatudomány Tanszékén. 2015-től a Selye János Egyetem Református Teológiai Karának Ószövetségi Tanszékén volt egyetemi tanár.

Több nemzetközi szakmai szervezet tagja, a Magyar Hebraisztikai Társaság alelnöke.

A négygyermekes édesapa 2018-ban súlyos izomsorvadás miatt lebénult. Az Embertárs ökumenikus mentálhigiénés folyóirat ez évi 2., nyári számában Mindenem él címmel Tésenyi Tímea, a Semmelweis Egyetem Mentálhigiéné Intézetének egyetemi adjunktusa beszélgetett Xeravits Gézával. A beszélgetés rendhagyó módon, négy hónap alatt jött létre. Valójában egyikük sem beszélt: az interjúalany mondatai a szemmozgását érzékelő szerkezettel, betűről betűre születtek. Tésenyi Tímea kérdései pedig többnapos gondolkodás és reflektálás után, sorról sorra kerültek a virtuális papírra. Xeravits Gézával nagyon ridegen közölték betegségét és annak gyógyíthatatlan voltát, de ezután a Szentföldre való látogatása teljesen más volt, mint a korábbiakban: „…teljesen más lelkülettel jártam végig Krisztus életének helyszíneit, mint addig. Számomra ezek a helyek mindig rendkívül inspirálók voltak, számos szempontból, szakmailag, kulturálisan, lelkileg. Most értelemszerűen a spirituális vonatkozásaik voltak hangsúlyosabbak. Vigasztalásra leltem bennük.”

„A betegség valahogy úgy működik, mint amit Lovasi [András] énekel a Disznók táncában: »És nézi az ördög, és hátrébb nézi az Isten…« Első pillanatban mindig azt látjuk meg, ami ebben az állapotban pusztító, ami rossz; az ördögit. Ez nem is csoda, hiszen akár a fájdalom, akár a bénultság, akár az elmúlás olyan nyűg, amiben nehéz elsőre értéket találni. Ám ha elég ideig benne vagyunk, és már kidühöngtük magunkat, már elfogytak a vádjaink és a miértjeink, akkor észrevehetjük a nem is olyan hátul álló Isten meleg tekintetét. Isten világ életemben közel volt hozzám, hogy azt ne mondjam, tenyerén hordozott, és én ezt mindig csak utólag vettem észre. Ez az én hitem neurózisa vagy egyszerűen csak fogyatkozása, hogy nem veszem eléggé komolyan a Gondviselést.

Olyan az Isten számomra, mint egy athoszi hajnal. Néhány gyertya pisla fényénél kezdődik a zsoltározás, szinte a melletted állót sem látod; aztán odakint felkel a nap, és egyre többet látsz meg a templomból, kiveszed lassan, hogy mit ábrázolnak az ikonok, az ikonosztáz faragványainak burjánzó ornamentikáját egyre részletgazdagabban látod, a tömjén füstjének egyszerre nem csak az illatát érzed, el tudsz különíteni arcokat – és végül, amikor végre betűz a nap az egyik ablakon, az egész templom aranyfényben lángol. Szóval időt kell engedni Neki is, és magunknak is a dicsőség felfénylésére” – fogalmazott Xeravits Géza.

Forrás: Magyar Kurír

SZÓLJ HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here