Elítéli az eutanázia jogi engedélyezését az olasz püspöki kar

0
1094
Fotó: CEI

„A társadalom elveszítette józan gondolkodását” – így fogalmazott Stefano Russo püspök, az olasz püspöki kar (CEI) titkára csütörtökön, miután az olasz alkotmánybíróság előző nap felmentő ítéletet hozott egy eutanáziával kapcsolatos ügyben.

Stefano Russo kijelentette, nem érti, hogyan lehet a kegyes halál esetében „szabadságról beszélni, amikor ez a halál kultúráját alapozza meg” – adta hírül az MTI. Az olasz püspöki kar titkára úgy véli, az emberi élet önkéntes vagy támogatott megszakítása oda vezethet, hogy a beteg, magatehetetlen személyek szenvedésükben inkább ezt az utat választják, csakhogy ne legyenek például családtagjaik terhére. Az olasz egyház képviselője az orvosok lelkiismereti szabadságának tiszteletben tartását szorgalmazza. Angelo Becciu bíboros, a vatikáni szentté avatási kongregáció prefektusa hangsúlyozta, hogy a bírósági döntés olyan szemléletet terjeszthet el, amelyben az emberélet könnyen megszakíthatóvá válik.

A püspöki kar titkára azután foglalt állást az ügyben, miután az olasz alkotmánybíróság kedden egy korábbi, eutanáziával kapcsolatos esetet nem minősített a támogatott öngyilkosság bűncselekményének. A bíróság 2017-ben egy svájci klinikán elhunyt olasz állampolgár, – aki egy balesetben teljesen megbénult – Fabiano Antoniani, művésznevén Dj Fabo ügyében döntött, és felmentette az eutanázia-aktivista Marco Cappatót, aki a beteg Antonianit elkísérte utolsó útjára. Cappato, az olasz Radikális Párt politikusa önként jelentette fel magát az olasz hatóságoknak. Az olasz jogszabályok szerint akár 12 év börtönt kockáztatott, az olasz alkotmánybíróság azonban felülvizsgálva a korábbi bírósági döntéseket és úgy határozott, hogy nem áll fenn a támogatott vagy előidézett öngyilkosság bűncselekménye. 

Ez az első alkalom, hogy olasz bírói testület felmentő végzést hoz egy eutanázia-ügyben. Ugyanakkor az olasz katolikus orvosok egyesülete (AMCI) állásfoglalása szerint az olasz orvosok több mint 80 százaléka kész lelkiismereti okokból megtagadni az eutanáziát vagy bármilyen más életmegszakító beavatkozást. Még az ítélet meghozatal előtt hangsúlyozták, hogy az orvosok számára tilos az öngyilkosság bármilyen formájú támogatása. A szervezet ugyanakkor az olasz parlamentttől sürgeti a kérdés jogi rendezését.