A temesvári Caritas kapta a pápa egyik romániai autóját

0
531
Fotók: Gerhardus.ro

Ferenc pápa kérésére a temesvári egyházmegyei Caritas szervezet kapta azt a sötétkék színű, SCV-1 (Status Civitatis Vaticanae) rendszámmal ellátott Dacia Logan személygépkocsit, amellyel a szentatya romániai látogatása során a repülőtérről a Cotroceni palotába utazott. A gépkocsit szeptember 24-én ünnepélyesen megáldották délután az Isteni Irgalmasság Háza Hospice Palliatív Központban.

Az intézmény udvarára parkolt személygépkocsi ezúttal már nem az SCV-1 jelzést, hanem a B 101 VPP rendszámot viselte, amely a Vivat Papam rövidítése, oldalán pedig a Ferenc pápa adománya a Temesvári Caritas Szervezetnek felirat olvasható. Az autót Pál József-Csaba megyés püspök áldotta meg. A hospice udvarán az egybegyűlteket Dirschl Johann általános helynök, az egyházmegyei Caritas szervezet igazgatója üdvözölte, aki örömét és köszönetét fejezte ki ezért az értékes ajándékért. A temesvári főpásztor beszédében kiemelte: ez a gépkocsi Isten ajándéka, mint ahogy Ferenc pápa is ajándék és Isten szeretetének közvetítője a számunkra – számol be az eseményről a temesvári egyházmegye honlapján.

A sajtótájékoztató keretében újságírói kérdésre Pál József-Csaba elmondta, a szentatyát a temesvári egyházmegyébe, a máriaradnai kegytemplomba is sok szeretettel hívták és várták, ám a szoros program, valamint a pápa idős kora nem tette lehetővé ezt a látogatást. Hasonlóan a kolozsvár-szamosújvári görög katolikus egyházmegye is meghívta Ferenc pápát. Így a szentatya úgy döntött, hogy ez a két egyházmegye kapjon két olyan személygépkocsit, amellyel a romániai látogatása során utazott. Egyetlen feltétel volt csupán: a két autót a rászorulók megsegítése érdekében használják.

Herbert Grün, a temesvári egyházmegyei Caritas szervezet ügyvezető igazgatója úgy fogalmazott: rendkívüli megtiszteltetés számukra, hogy ilyen adományban részesültek, ugyanakkor ez az autó jelkép is, amely arra buzdít, hogy a szentatya szerénységére emlékezve végezzék a munkájukat.
A hospice palliatív központ vezetője, Sávia Lukáčová nővér úgy tájékoztatott, hogy a személygépkocsit részben a betegek szállítására, részben pedig adminisztrációs ügyek intézésére használják.

SZÓLJ HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here