Szent Gellért-búcsút ünnepeltek Sepsiszentgyörgyön

0
927

Szeptember 24-én este tartották a sepsiszentgyörgyi Szent Gellért-templom búcsúünnepét. A Mária Rádió által is közvetített szentmisén huszonöt pap koncelebrált – köztük Hajdú János főesperes is –, a főcelebráns és szónok a Linzből érkező Vencser László volt. Beszédét az olvasmányokra és az evangéliumra (Bölcs 3,1–9; ApCsel 20,17–38; Mt 10,28–33), valamint Szent Gellért életének és munkájának máig ható üzeneteire építette. A templomot a helyi és a vendéghívek zsúfolásig megtöltötték. Mások mellett a Szent Gellért-lovagrend öt lovagja is jelen volt, zenei szolgálatot a plébánia énekkara teljesített. A szentmise végén népviseletbe öltözött hívek – köztük a Rózsafüzér Társulat tagjai – megható szavakkal köszöntötték a messziről jött vendéget, aki ismét bizonyságot adott a szülőföldjéhez való ragaszkodásáról.

Az alábbiakban Vencser László elhangzott beszédét közöljük.

Szent Gellért, a nevelő-tanító szerzetes, a közösségszervező és a gerinces egyenes ember

A ma ünnepelt szent 980 körül született Velencében. Ötéves volt, amikor betegsége miatt szülei áteveztek vele a Szent Márk-székesegyházzal átellenben lévő Szent György-szigetre a bencés kolostorba. Fogadalmat tettek: ha a gyermek meggyógyul, Istennek ajánlják (szentelik). A szerzetesek imádkoztak érte, felgyógyult és így ott maradt a kolostorban, ahol fokozatosan bevezették őt Szent Benedek rendjének életébe.

Tizenötéves volt, amikor elveszítette édesapját és nemsokára meghalt az édesanyja is. Huszonöt évesen a kolostor elöljárója lett. Tanulmányok végett az apát Bolognába küldte. Harminckét évesen jött onnan vissza és megválasztották apátnak. Három év után lemondott erről a tisztségéről és 1015 februárjában két társával elindult a Szentföldre. Viharba kerültek és a mai horvátországi Porec melletti Szent András-szigeten a bencés kolostorban találtak menedéket. Ott találkozott a pannonhalmi apáttal, aki igyekezett meggyőzni, hogy jöjjön Magyarországra. Gellért abban reménykedett, hogy Magyarországon át könnyebben eljut a Szentföldre, ezért engedett a kérésnek. Pécsre érkeztek a püspökhöz, onnan Székesfehérvárra István királyhoz mentek. A 35 éves Gellértet a király meghívta Imre fia nevelőjének. Ekkor kezdődött a magyarokkal való közös története. Hét évig volt Imre nevelője az esztergomi palotában. Ezt követően elvonult a Bakonyba, ahol egy kolostor melletti kunyhóban remeteéletet élt, imádkozott és dolgozott. Szentírást magyarázó munkákat írt.

A király 1028-ban meghívta, hogy szervezze meg a Maros-menti Csanádi egyházmegyét (ma Temesvár, Szeged és Nagybecskerek). 1038-ban meghalt Szent István király és következett a trónvillongások kora. Gellért püspök nagyon határozott volt, amikor az új királytól megtagadta a megkoronázását. 1046-ban az egri és a nyitrai püspöktársaival a Lengyelországból visszatérő herceg fogadására igyekeztek Székesfehérvárra. Útközben pogány lázadók a mai Gellért-hegy szikláiról, hozzákötve egy taligához, a mélybe taszították: szeptember 24-én vértanúhalát halt. Két püspöktársa szintén ott halt meg. 1083. július 26-án, Szent László király idejében avatták szentté.

Bő ezer év választ el minket Szent Gellért korától, akinek tiszteletére néhány évtizede, a nyolcvanas években ez a templom felépült, nagyon nehéz időben, egy olyan korszakban, amely valamelyest hasonlított Szent Gellért püspöki idejének küzdelmes korához.

A papi zsolozsmában a mai napról ezt olvassuk: „Fényes ünnep, tündöklő nap ez ma, Gellértnek fénye ragyog rajta. Ezt a fényes ünnepet üljük ma.

Mit üzen nekünk, ma élő embereknek a ma ünnepelt szent? Mit tanulhatunk tőle, milyen útmutatást ad nekünk? Három rá jellemző vonást vettem ki életéből, és azokat a ma felolvasott szentírási szakaszok segítségével akarom átadni az ünnepre összegyűlt kedves híveknek: Szent Gellért, a nevelő-tanító; Szent Gellért, a közösséget építő; Szent Gellért a gerinces, egyenes ember.

Szent Gellért, a nevelő-tanító szerzetes

Szent István király az akkori szokások szerint nevelőt választott Imre fiának: az Olaszországból érkezett 35 éves képzett, tapasztalt szerzetesre esett a választása. Olyan nevelőre-tanítóra akarta bízni fiának okítását, jellemének formálását, aki majd alkalmassá teszi az ifjút a trón átvételére, az ország vezetésére. Gellért ezt a feladatot hét éven át teljesítette, és Szent Imre élete igazolja gyümölcsöző nevelői munkáját. Amikor ezt a feladatot teljesítve Gellért visszavonult a Bakonyba, hogy továbbképezze önmagát és az ima segítségével Istenben elmerüljön, valószínűleg ő is elmondhatta Szent Pállal, amit a mai szentleckében hallottunk: „Nem tagadtam meg tőletek semmit, ami javatokra szolgálhatott, prédikáltam nektek és tanítottalak benneteket.”

Évezredes történelmünkben fontos szerepe volt a nevelésnek és tanításnak. Az egyházak, majd az állam arra törekedett, hogy biztosítsák az oktatást, kiépítsék az iskolarendszert. Utóbbinak az erdélyi magyarság életében különös jelentősége volt. Ezért építtetett az egyházmegye egykori püspöke, Gróf Mailáth Gusztáv Károly iskolákat, falvakon és városokon egyaránt. Fájdalmas volt az 1948-as év, amikor az egyházak elveszítették iskoláikat, a hatalom megpróbálta ellehetetleníteni az egyházi oktatást, a hitoktatást és minden egyházi tevékenységet.

Harminc évvel ezelőtt véget ért a kommunista diktatúra, s azóta néhány iskolát az egyházak is visszakaptak, jóllehet nagyon keveset. Mégis ma elmondhatjuk, hogy az oktatás és nevelés nem csupán állami intézményekben, hanem egyháziakban is megvalósulhat. E mellett nagyon fontos, hogy a mi gyermekeinknek, az új nemzedéknek anyanyelven lehessen átadni a tudást, az élethez szükséges útmutatásokat.

Vagyis arra hivatottak a tanítók és tanárok – s tegyük hozzá: a papok is –, hogy a szülők mellett ellássák a nevelést és tudással vértezzék fel a rájuk bízottakat. A kérdés csupán az, hogy milyen hozzáállással és elkötelezettséggel tesszük ezt. Nagyon gyakran lehet hallani, hogy rossz a jelenlegi iskolarendszer, azzal mindent tönkretesznek. Ennek ellenére azt kell mondanunk, hogy mindenből ki lehetne hozni a legjobbat, tanár és diák részéről egyaránt. Ha a nyolcvanas években mi azon siránkoztunk volna, hogy télen gyenge vagy egyáltalán nincs fűtés, akkor feladtuk volna a legfontosabbat: nevelői és tanítói küldetésünk teljesítését. Annak idején Gyulafehérváron a Papnevelő Intézetben tanárok és diákok télikabátban ültünk a padokban és a katedránál. Ma is, pedagógusoknak és diákoknak az a feladatuk, hogy a körülményekhez képest is színvonalat mutassanak fel. Ma is érvényesek Márton Áron püspök szavai, aki még kolozsvári egyetemi lelkészként 1936-ban így írt: „Nekünk a falusi bírótól az országgyűlési képviselőig, a bábaasszonytól az orvosprofesszorig, a foltozó vargától a nagygyárosig, a falusi tanítótól a püspökig minden poszton a legkiválóbb és felelősségük tudatában lévő emberekre van szükségünk.” Ez érvényes ma is. A nevelésnek, a képzésnek, legyen az egyházi vagy állami, gondosan vigyáznia kell arra, hogy ne középszerű, hanem jól képzett embereket adjon népünknek, a társadalomnak. Ma is oda kell figyelnünk szintén Márton Áron intésére, amit már püspökként mondott 1939-ben a Templom és iskola című előadásában: „A középszerűek, mint a fáradt, rossz olaj, eltömíthetik az állami és társadalmi gépezet csapágyait és kényesebb részeit, de a hatalmas szervezet járataiban és munkahelyein szét is szóródhatnak, egészségesen is szétoszthatók, s a nagy belső erő, ha jól irányított, legyőzi az üzemzavarokat. Kisebbségi sorsban azonban a középszerűek rászabadítása a vezető helyekre nemzeti veszedelmet jelent.”

A mai evangéliumban hallottuk Jézus szavait: „Ne féljetek!” A Mester üzeni ma is a szülőknek, nevelőknek, tanítóknak és tanároknak: ne féljetek vállalni hivatásotokból eredő feladataitok teljesítését. Szeressétek ezt a hivatást. Szeressétek a gyermekeket. Szeressétek tanítványaitokat s akkor ők is szeretni fognak titeket. Jézus üzeni a szülőknek, pedagógusoknak: ne féljetek fiúkat és lányokat nevelni. Ne féljetek szembeszállni az új irányzatokkal, azon törekvésekkel, melyeknek céljuk tönkretenni a családot, eltüntetni a hagyományos keresztényi, férfi és nő alkotta házasságot, eltüntetni azt, hogy az iskoláinkban fiúk és lányok készülnek az életre.

Szent Gellért példát ad a mai szülőknek és pedagógusoknak, hogy a rájuk bízott nemzedéket a soha el nem múló lelki értékek szeretetére neveljék. Kérjük Szent Gellértet, hogy a tanárokat és a diákokat a Mennyből támogassa!

Szent Gellért, a közösségszervező

Életrajzából tudjuk, hogy 25 évesen társai megválasztják a kolostor vezetőjének, perjelnek (mint tudjuk, a bencés rend élén az apát áll – lásd pannonhalmi főapát –, a kolostor élén pedig a perjel, vagyis prior áll). Így irányítja Gellért a kolostor közösségének az életét. Hét évvel később már apát, amikor az egész rendi közösséget vezeti. Erről lemond, három év múlva elindul a Szentföldre, de nem ér el oda, hanem megérkezik Magyarországra.

Amikor Szent István 1028-ban a 48 éves szerzetest megbízta az új csanádi egyházmegye megszervezésével, püspökként Gellért azzal kezdte, hogy az egyházmegye területét felosztotta hét főesperességre, s azok élére a magával hozott papok közül azokat állította, akik tudtak magyarul. Gondoljunk az egyházmegye akkori nagy kiterjedésére, ma ezen a területen három egyházmegye áll: a Szeged-Csanádi, a Temesvári és a Nagybecskereki, három különböző országban.

Gellért püspök feladata nem volt könnyű. A pogány harcokban megedzett, nehéz földrajzi körülmények között létrejött települések lakosait kellett megtérítenie. A magyarok térítése mellett ellenségekkel is szembe kellett néznie, különösen a pogány lázadókkal szemben nem volt ez egyszerű. Ennek lett később ő is az áldozata.

Szent István király Gellért püspökben nemcsak fia jó nevelőjét és tanítóját fedezte fel, hanem egy jövendő, nagy kiterjedésű egyházmegye püspökét is, akiről megsejtette, hogy ezt a nagy feladatot képes lesz teljesíteni.

A közösségszervezés nemcsak Szent Gellért idejében volt fontos, hanem annak korunkban is összegyűjtő, megtartó ereje van. Ezt tudta e város néhai plébánosa is, Szilveszter Sándor kanonok, aki a második világháború idején itt a Csíki utcában egy családi házban elkezdte a misézést, majd a nyolcvanas években, nem könnyű időben Csató Béla plébános annak helyére templomot építtetett, amit 1987-ben az egyházmegye akkori segédpüspöke, Bálint Lajos szentelt fel. Kellett a szervezésben az összefogás és az egyházmegye akkori főpásztorának, Jakab Antal püspöknek a lelkesedése, aki az ilyen tervek mellé mindig odaállt.

Szükség volt akkor is és szükség van ma is a közösségi tudatra, az összetartozás megtartó erejére. A testvéri közösség, az összefogás segít abban, hogy félelem nélkül, egymást bátorítva, a csüggedést mellőzve tudjunk élni. A jézusi felszólítás – „Ne féljetek!” – a közösségek életében is fontos helyet foglal el. Ezt kiáltotta honfitársai felé a hetvenes évek elején, még a kommunista diktatúra idején Szent II. János Pál pápa is lengyelországi látogatása alkalmával.

Félelem nélkül vigyáznunk kell közösségeinkre! Hátsó sötét erők ugyanis mindig azon dolgoztak és dolgoznak ma is, hogy megbontsák az egységet, éket verjenek közénk. A Divide et impera (Oszd meg és uralkodj) elve jól bevált módszer volt és az ma is, ezért nem szabad egy közösségnek csapdába esnie. Annak összetartása, megtartása természetesen mindig áldozatokkal jár mind a tagok, mind a vezetők – plébános, polgármester, iskolaigazgató, egyesületi elnök és így tovább – részéről egyaránt.

De ebben az áldozatvállalásban jelen van az Isten. Erről hallottunk az olvasmányban, a Bölcsesség könyvéből. De gondoljunk a lakásainkban jelenlévő háziáldás szövegére, amely mindig azt akarja bennünk tudatosítani, hogy ahol Isten jelen van, ott mindig megjelenik az Ő áldása az egyének, családok és nagyobb közösségek, így ennek az egyházközségnek is az életében.

A Nemzeti Összetartozás Éve előtt állunk. Jó lenne, ha sikerülne félretenni a pártokhoz, a felekezetekhez való tartozásból fakadó ellentéteket, és megtartva a sajátosságokat, a hovatartozás jegyeit, mégis az összefogás jellemezné mindennapi életünket. Csak ez lesz képes biztosítani a továbbélést, a megmaradást. Kérjük Szent Gellért püspököt, hogy segítsen közösségeinket megtartani, segítsen a nemzeti összetartozást megvalósítani. Kérjük, hogy segítse a vezetőket, bármely területen is kaptak megbízatást, hogy felelősségük tudatában dolgozzanak azon közösségekért, amelyeknek jóllétéért vállalták vezetői küldetésüket.

Szent Gellért, a gerinces egyenes ember

Az első két jellemvonás Szent Gellért életében nem áll kapcsolatban vértanúságával. A liturgia színe azonban a mai napon piros, tehát a vértanúságnak a jele. És mi is így ismerjük őt: Szent Gellért, a vértanú püspök. Tudjuk, hogy a lázadó pogányok a szikláról a mélybe taszították, ott veszítette el életét. A hagyomány szerint az aznapi szentmiséje közben látomása volt közelgő vértanúságáról. Ismert volt előtte a veszély, hiszen egyházmegyéjében állandóan szembesült vele. A Budai-hegyeket is elkerülhette volna, hogy megmeneküljön. Ő nem ezt tette. Őt 1046. szeptember 24-én „Isten próbára tette és magához méltónak találta”, ahogyan ezt a mai olvasmányban, a Bölcsesség könyvéből hallottuk. Elmondhatjuk, hogy vértanúsága a meggyőződéséhez ragaszkodó, egyenes emberről tanúskodik. Szobra a róla elnevezett hegyen, Budán a meggyőződés szobra, a megalkuvás nélküli püspök szobra.

A közelmúltban helyi egyházunk életében nekünk is voltak hozzá hasonló hitvallóink. Márton Áron püspök kiállt az igazság mellett – gerinces ember volt. Ugyanezt elmondhatjuk utódáról, Jakab Antal püspökről, aki megalkuvás nélkül haladt elődje útján. A hozzájuk hasonló lelkületű személyiségek közé sorolhatjuk e templomot felszentelő Bálint Lajos püspököt is, aki szintén egyenes ember volt. És említenünk kell a 43 évesen, 1984. március 13-án elhunyt Pálfi Géza volt teológiai tanárt, székelyudvarhelyi plébánost, aki minden körülmények között hű volt elveihez. Egyikük sem félt azoktól, akik megölik a testet, de a lelket nem tudják megölni – hallottuk az Evangéliumban.

Ezen felidézett nagyoknak Isten a mindennapokban felkínálta a vértanúságot, az üldöztetést, a meghurcoltatást, a börtönt, a szenvedést, mert magához méltónak találta őket. Ilyen egyenes jellemű, gerinces emberekre van ma is szüksége népünknek, egyházainknak, közösségeinknek, akik mögé az emberek felsorakozhatnak, mert tudják, hogy a felmutatott út, amelyen haladnak, helyes.

Isten tőlünk is gerincességet, becsületes kötelességteljesítést, elvekhez való hűséget kér. Szent Gellért – gondolom, sokan látták már az ő szobrát Budapesten a Gellért-hegyen vagy akár fényképeken – kereszttel a kezében nekünk is utat mutat. Mutatja az utat azoknak, akik tanulnak és tanítanak, akik közösséget építenek és akik kiállásuk miatt megaláztatásokat szenvednek el. Kérjük Szent Gellértet, hogy a Mennyben legyen közbenjárónk és segítőnk itt a földön. Ámen.

Varga Gabriella