Drámapályázat a NEK-re készülve

0
1553
Fotó: Hirek.varad.org

A Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra készülve „Nagy sokaság csatlakozott hozzá, mert hallották, mi mindent tett” (Mk 3, 8b) mottóval drámapályázatot hirdet a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség, amelynek témája Jézus Krisztus példabeszédei és csodái.

A szervezők célja, hogy a csoport tagjai személyesen átélhessék az Istennel való találkozás élményeit, az Ő üzenetét, ami átformálhatja, átalakíthatja az életüket.

A pályázatra plébániai csoportok és osztályközösségek egyaránt
nevezhetnek három korosztályban: I-IV, V-VIII., illetve X-XI. osztály. A követelmények szerint a bemutatandó jelenetek hossza nem haladhatja meg a 10 percet, illetve a forgatókönyvet legkésőbb november 5-ig el kell juttatni a nagyváradi Püspöki Hivatalhoz. A jeleneteket Nagyváradon kell majd bemutatni november 19-én, 16 órától a Szent László Római Katolikus Teológiai Líceum dísztermében, ahol egy szakmai zsűri döntése alapján díjazzák a résztvevőket. A szükséges jelmezekről, díszletekről, hangosításról a jelentkezőknek kell gondoskodniuk.

Az előkészületi munkába be lehet vonni a helyi kántort, hitoktatót, lelkipásztori kisegítőt, ifjúsági animátort is.