EVANGÉLIUM
Abban az időben Jézus elment Naim városába. Vele mentek tanítványai és nyomukban nagy népsokaság.
Amikor a város kapujához közeledett, halottat hoztak ki, egy özvegyasszony egyetlen fiát. Az édesanyát sokan kísérték a városból.
Amikor az Úr meglátta, megesett rajta a szíve, és így szólt hozzá: „Ne sírj!” Azután odalépett a koporsóhoz, és megérintette azt. Erre a halottvivők megálltak. Ő pedig így szólt: „Ifjú, mondom neked, kelj föl!” A halott felült, és beszélni kezdett. Ekkor Jézus átadta őt anyjának.
Mindnyájukat elfogta a félelem, és így magasztalták Istent: „Nagy próféta támadt közöttünk.” „Isten meglátogatta népét.” Ennek híre elterjedt egész Júdeában és mindenfelé a környéken. (Lk 7,11-17)
Az örömhírben Jézus finom, együttérző magatartását vélem felfedezni. Az evangéliumi édesanyának nagy a fájdalma, mindent elveszített. Viszont Jézus látja és érti mindazt, ami történik. A jelenet Naim városának, helyesebben egy kis falunak a kapujánál történik. Gyakran haladunk el egymás mellett az élet kapuját keresve. Felületesen botorkálunk és nem akarjuk hagyni, hogy szívünkig érjen a másik ember, a szembe jövő. Jézus szívébe belép ez az asszony, akinek tényleg nagy a fájdalma… Ezen a hétköznapi úton haladva legyen abban a kegyelemben részünk, hogy életre kelünk, hogy a megfáradt szívünk megpihen. Jézus együttérző mondata nekem, de neked is szól: „visszaadta őt”. Mit kell visszakapnom? Mit kell visszakapnod?
Csíki Szabolcs plébános
